Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.
Ülésnapok - 1878-39
89. orsíägos illés deczember 19. Í8?8. J75 azon, a ki őt lemondásra kényszerítette és oly zavarba hozta. Hisz tudjuk, hogy Széll Kálmánnak legnagyobb büszkesége volt a magyar aranyjáraáék megteremtése; a ministerelnök ur tehát megakarta mutatni, hogy ez nem áldás Magyarországra, hanem épen a magyar hitel végképeni tönkretétele. (Ugy van! szélső balon. Mozgás jobb/elől.) Magára a dolog lényegére nézve igen kevés mondani valóm lehet, mert hisz épen azért nyújtott be Simonyi Ernő t. barátom indítványt, bebizonyítván, hogy e kérdést ez idő szerint érdemlegesen tárgyalni nem lehet; és indítványozta, hogy tartsa fönn magának a ház ennek tárgyalását akkorra, mikor majd a kormány az aranyjáradékra vonatkozó müveleteknek miként történt lebonyolításáról szóló jelentését a ház elé fogja terjeszteni. Azt hiszem, t. ház, ennél jogosultabb, szerényebb kívánságot a kormányhoz csakugyan nem lehet intézni. (Ugy van! a szélső balon.) Alkotmányos országokban két útja van a kormánynak arra, hogy hitelműveleteket végrehajtson. Vagy az, melyet alkotmányos országokban követni szoktak, hogy a ház előleges beleegyezését kikéri, vagy a mennyiben ez rendkívüli esetekben lehetetlen, vagy ha az országgyűlés nincs együtt: saját felelősségére intézkedik; fenntartván magának, hogy annak idején okmányokkal mutassa ki, hogy kényszerűségből és az ország érdekében járt el ; és ennek alapján az országgyűlés jóváhagyását kikéri. A t. kormány ezen utak egyikét sem követte. Sem előlegesen nem kérte ki az országgyűlés engedélyét, sem utólagosan nem áll elő okmányokkal, adatokkal, részletekkel, hanem egyszerűen azt mondja: én nem mondom meg az okokat, melyek engem erre birtak; azt sem mondom meg, mily áron adtam el az ország vagyonát; sőt azt sem mondom, hogy mennyit adtam el: hanem esak annyit mondok, hogy eladtam bizonyos vagyont, bizonyos árrért, bizonyos czélra, — add nekem jóváhagyásodat. De nem éri be ezzel. Nemcsak hogy bűnbocsánatot kér a múltra nézve, hanem már anti•cipált bűnbocsánatot kér a jövendőben elkövetendő bűnökért, t. i. hogy a ház nyugodjék bele, hogy az aranyjáradék-kötvényeket bármily áron saját belátása szerint eladhassa. Kérdem a tiszt, pénzügyminister úrtól és a t. ministerelnök úrtól, kikről tudom, hogy mindketten meglehetősen jól tudják kezelni saját vagyonukat : ha közülök valamelyik megbiz egy embert, hogy valamelyik jószágát adja el, péld. 50,000 frton, s kijelenti, hogy ez áron alól nem adja el; de kevés idő múlva az illető megbízott azt irja neki: uram, én eladtam jószágodat kérlek légy szíves, add rá jóváhagyásodat, küldd meg a meghatalmazást, hogy a pénzt vegyem föl; azt ugyan nem mondom, hogy az árrtól mennyire tértem el, hanem hát add meg a meghatalmazást: meg fogják-e adni a meghatalmazást, képzelhető-e józan embertől, hogy ily eladásba beleegyezését adja, pedig megjegyzem, magánembernek teljes szabadságában áll vagyonával azt tenni, mit akar. Ha ő beleegyezik, az egyik azt fogja mondani, hogy bolond ember, a másik azt, hogy könnyelmű ember; de ő, a ki legjobban ismeri helyzetét, azt fogja mondani: én oly kényszerhelyzetben voltam, tudtam, hogy maholnap meg kell buknom; mindegy, akár a hitelezők adják el, akár így adom el, nekem jő az a 10,000 forint is. Ezt magánembernek szabad tennie, de népek vagyonával nem szabad így tenni. Mi nem vagyunk magánemberek, mi felelősek vagyunk a magyar nép vagyonáért, s nem vagyunk felhatalmazva, s nem áll szabadságunkban meghatalmazást adni egy oly összegre, egy oly czélra, melyet nem ismerünk. A tiszt, kormány azt mondja indokolásában, hogy nem lehetett azt az első módozatot követni, hogy előlegesen kérje ki a ház beleegyezését; mert akkor a kormány ideiglenes volt; és nem szokás ideiglenes kormánynál, hogy új törvényhozási intézkedéseket tegyen. Ez is egyike azon theoriáknak, melyeket csakis a jelenlegi ministerelnök ur igyekszik felállítani. De az aztán nagyon furcsa egy felfogás, hogy ideiglenes kormánynak nincs arra hatalma, nem érzi magát feljogosítva, hogy az administratio folytatásának lehetősége végett a háztól felhatalmazást, illetőleg intézkedéseibe beleegyezést kérjen: de arra igenis jogosultnak érzi magát mint ideiglenes ministerium, hogy a világos törvényt megszegje. Hivatkozom a tiszt, előadó úrra, ki tegnap maga is beismerte, hogy nem szenved kétséget, hogy itt a törvény meg lett sértve. A kérdés csak az, hogy vájjon alapos okok forognak-e fenn arra, hogy a kormány ezen törvénysértés bűne alól felmentessék. Én tudok esetet rá, hoa;y a kormány azt mondhatná, mint mondta egyszer egy híres római kormányférfiú: igaz, megsértettem a törvényi, de megmentettem a hazát. Elismerem azt is, hogy lehetnek esetek, midőn egy pénzügyminister hasonlót mondhat: megsértettem e g}% a pénzügyi műveletekre vonatkozó törvényt, de megmentettem az állam hitelét. De azt, hogy vájjon megmentették-e az állam hitelét, azt látnunk keli. Én nem állítom, hogy nincs úgy. De hát azon helyzetben kellene lennünk, hogy megítélhessük. Maga a tiszt, pénzügyminister úr mondotta tegnap: majd ha látni fogjuk a jelentést; ha hallani fogjuk pénzügyi exposéját : meg fogunk győződni arról, hogy aggodalmaink nem alaposak. Én hajlandó vagyok a t. pénzügyminister urnak azt elhinni, de én népem, nemzetem és meggyőződésem rovására nem szavazhatok meg egyetlen egy garast sem.
