Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-26
396 26, orszégos Illés november 29.1878. a mi szerepünket Tisza Kálmán ur vitte és gróf Andrássy mindig azt mondotta neki, hogy ne blamirozza, ne ócsárolja, ne depreciálja az országpénzügyi erejét, mert ez által több kárt tesz, mint bármily nagy mennyiségű adósság, mely rósz gazdálkodás következtében balomról-halomra szaporíttaíik. Én t. ház, nem emlékszem a tisztelt ministerelnök ur adott válaszára, ő jobban tudja mint én, keresse ki azt, a mit akkor gróf Andrássynak mondott és legyen kegyes azt, mintha én mondottam volna válaszul tőlem acceptálni. (Élénk derültség baljelöl.) Azt mondj ministerelnök ur, hogy ő visszautasítja azon illoyalis ráfogást, mely ezen oldalról tétetett, hogy t. i. a deficit összegét a )övő évre 80 millióban helyeztük kilátásba; azt mondja, mi ezt helytelenül cselekeszszük, mert ezen összegnek csak a kamata jő számításba, mert ennek csak a kamatát kell fizetni, mi pedig itt mintegy rósz hiszemüieg a tőkét szerepeltetjük. Concedálom ezt a t. ministerelnök urnak, de oly jó financiernek, mint Tisza Kálmán, tudnia kell : hogy a ki a kamatfizetésre nem képes, azon a hitelező a tőkét exequálja. Pedig szeretném tudni, hogy ha adósságból-adósságba merülünk, ha kölcsönt kölcsönre halmozunk, hogy leszünk majd képesek elviselni egy újabban contrahalandó kölcsönnek kamatait is? Magyarországnak 1878-iki budgetje az akkori pénzügymmisteri esposé szerint igy áll: Királyi udvartartás 5 millió, közösüg} T i költségek 29 millió, nyugdíjak 4 millió, államadósságok kamatai 82 millió, vasúti kamatbiztosítások 15 millió, honvédség és közös csapatok 7 millió, adókezelés, földtehermentesítés, Lloyd subventiója stb. 20 millió; summa summarum 162 millió. 162 millió tehát azon összeg, melyet nekünk ha vért izzadunk is, meg kell fizetnünk. A pénzügyminister exposéja szerint pedig Magyarország összes állami bevétele 1878-ra sem több sem kevesebb, mint 217 millió, a melyből valóságban csak 180 millió jő be, a többi a zárszámadási kimutatás szerint függőben marad, sőt behajthatatlan. Tehát e 180 millióból levonva a 162 milliót, marad Magyarországnak összes szükségleteire 18 millió. No t. ház, hogy ezen 18millióból hogy képes kieveczkelni bármely genialis pénzügyminister, hogy fogja e 18 millióval, 18.000,000 forinttal fedezni az állam szükségleteit, jelesül közigazgatás, közlekedés, közművelődés, igazságszolgáltatás költségeit akkor, midőn azon időszak közt, midőn ezen operatum beterjesztetett, és a mai nap közt már 80.000,000 forint egy harmadával accrescal az osztrák bankadósságból, és 60,000,000 frt növeltetett hozzá, illetőleg ennek egy harmada a boszniai occupatióra elfecsérelt pénzekből ? Kérdem a ministerelnök úrtól, hogyan fogja ezt Magyarország bármely pénzügyministere fedezhetni ? Azt mondja a ministerelnök ur: „Kommt Zeit, kommt Ráth" ; mi mindig csak a sejtelmek terén járunk ; nem sejtelmekről, hanem bizonyosságról van szó. Nem sejtelmekről t. ház, hanem kétszerkettő négyre alapított hiteles adatokon épült kimutatásról van szó. A ministerelnök ur kedélyesen azt mondja, hogy a sejtelem és a való közt nagy a különbség, és még szives volt a zugligetbe is kisétálni, nem tudom, kivel; lehet sejteni, hogy kimegy, de meglehet, hogy ideje nem engedi, és itthon ülve marad. Én azt hiszem, t. ház, e hasonlatosság nem alkalmas, hanem talán jobban szerette volna a ministerelnök ur, ha Széll Kálmán csak a zugligetbe invitálta volna őt egy sétára bizonyos dolgok megbeszélése végett, és azután helyén maradt volna. De az ő invitatoriuma nem igy szólt. 0 azt mondta: én elmegyek Eátótra, te pedig édes^ elnököm, eredj haza Gesztre. {Nagy derültség.) És az sokkal üdvösebb séta lett volna úgy a ministerelnök úrra, mint pedig Magyarországra nézve. {Derültsége Most már t. ház, a ministerelnök ur Széll Kálmántól elhagyatva, átveszi a pénzügyministeri tárczát is. Megvallom, hogy volt alkalmam bámulni a t. ministerelnök urat, mint ellenzéki vezért, volt alkalmam hallgatni szép beszédeit, köztük igen sok sophismával a ministerelnöki székből; ismerem tevékenységét a közigazgatási bizottságból, hol azon boldogító közigazgatási bizottságot megalkotó törvénytől egész a cselédrendtartásig lemenő törvényig, bámultam sagacitását. De arról, hogy még pénzügyminister is lesz valaha, valóban sohasem álmodtam.{Derültség.) Engedje meg; a t. ministerelnök ur, hogy bámuí latomat kifejezzem ennyi jeles tulajdonságai felett Hellas azon classikus költőjének, Graeculusra irott eprigrammjával: „Gramaticus, rhetor, geometra, pictor, aliptes — Augur, schoenoloates, medicus, mágus omnia novit — Graeculus esuriens is coelos superis ibit {Nagy derültség)". S mid3n az igen t. ministerelnök ur a bőség szarujával ennyire boldogított lelki fennsőbbséggel dicsőíthet és azt valóban tényekkel is, — mint tudjuk — bebizonyította, akkor kicsinylőleg ide fordul hozzánk, kik alig bírtunk a diligenskedő, ; nem mondom ministeri megrendszabályozások, hanem a diligeuskedők pressiója mellett, alig bírtunk ily tekintélyes számban a két oldalon felemelkedni, akkor — mondom — ide fordul hozzánk, és azt mondja: micsoda beszédek ezek, önök merik az európai államférfiakat kicsinyleni? Oda fogunk jutni, hogy Berlinből kénytelenek lesznek verschreibolni innen az ellenzéki oldalról diplomatákat és államférfiakat! Mi ezen vádat nem érdemeltük meg. Ha valakit verschreibolni kell a gordiusi csomó megoldására I Berlinből, — más államférfiút verschreibolni nem
