Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-24

550 24. országos ülés november SS. 1878. hallottuk azt mondani, hogy midőn a külügyministernek és a magyar kormánynak hangulat teremtésére van szüksége, elindul Ignatieff, megy Bécsbe, megteremtetik a hangulat és megszavaztatik a 60 millió. Azután, mikor megint hangulat teremtésére van szükség, elindul Suwaloff, megszólal Londonban lord Beaconsfield, mindcsak azért, hogy a magyar-osztrák külügyminister és a magyar kormány számára a törvényhozásban kedvező hangulatot teremtsenek. {Derültség a jobboldalon.) Sőt még ezen felül legközelebb azon nevezetes dolog tudomására is jöttünk, hogy az orosz kormány a san-stefanói békét csak azért kötötte, hogy abból le lehessen szorítani a kevésbbé rósz berlini szerződést, és ez által ismét gróf Andrássynak és a magyar kormánynak népszerűséget csináljon. (Derültség a jobboldalon.) Már, t. képviselő urak,— hogy a dolognak előbb ezen részével foglalkozzam — igaz, Ignatieff Bécsben volt, megkiseri ette rábírni a közös külügyministert, — a ki, mint méltóztatnak mondani, orosz érdekű politikát követ — hogy egyoldalúlag egyezzék ki az orosz hatalommal,hogy azután a congressuson együtt csinálják, a mit akarnak. Történetesen ez akkor neki nem sikerült, és történesesen az, hogy nem sikerült, bizonnyal jól is hatott a hangulatra; de hogy Ignatieff azért küldetett volna, hogy próbáljon meg valamit, a mi Magyarországon és Ausztriában nem tetszik, csak azért, hogy annak elutasítása által népszerűvé tegye a magyar-osztrák külügyministert, ez már — engedelmet kérek — a józan ész határain tálmegy. (Tetszés a jobboldalon) Ugyanezt lehetne és lehet mondani, de épen ezért nem fogom ismételni, azon többi példákra nézve is, melyeket felhoztak. (Helyeslés jobbfelöl.) Nagy szüksége lehet annak, hogy valamely kormányt az intentiói iránti gyanúsítás utján tudja megbuktatni, a ki még ilyen, igazán oly könnyen átlátható fogásokhoz is nyúl, annak gyanúsítására. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) A mi pedig azt illeti, hogy az államférfiak feladata nem az, hogy csak igyekezzenek ugy módosítani a bekövetkező eseményeket, hogy azok az illető államra károsak ne legyenek és az illető állam jövőjét ne veszélyeztessék, de hogy kötelességök az eseményeket létrehozni és teremtem s azok felett uralkodni: hogy ezt az én t. képviselőtársaim az államférfiaknak hol vett mértéke után állapították meg, megvallom, soká nem értettem. Nem; mert én legalább a legnagyobb államférfiak részéről és az államférfiuság bizonyítékának soha sem azt hallottam, hogy az államférfi a világeseményeket felidézze, hanem azt, hogy midőn a dolog természetes fejleménye arra, hogy saját államának érdekeit előmozdíthassa, felidézi: a kedvező perczet, ezt megragadva, állama érdekeit érvényesítse. De miután hallottam azon lesújtó Ítéletet, hogy mily gyarló, gyenge emberek Beaconsfield, Salisbury, Waddington és mindazok, kik a berlini congressuson együtt voltak; és miután fel nem tehetem, hogy ezen lesújtó vádakkal azokat, kiket saját hazájukban államférfiaknak tartanak, kellő indokoltság nélkül illették volna a t. képviselő urak : azon meggyőződésre kellett jönnöm, hogy ők fedeztek fel — nem a történelemben, nem más államban, természetesen nem is ezeken a padokon — az államférfiaknak olyan, még eddig nem létezett mértékét, a melylyel mérve, mindezek a többiek csekély, gyarló, gyönge emberek. (Helyeslés a jobboldalon, derültség a balon.) Uraim ! ennek meggondolása engem nemcsak megnyugtat, hanem büszkévé is tesz. (Halljuk! Halljuk!) Mert e mértéket csak saját maguk közt, tehát hazánkban, e házban födözhették fel és én nem kétlem, hogy ha sikerülni fog, erről Francziaországot, Angliát és a többi államokat meggyőzni, azok versenyezni fognak a nyomorult Beaconsfield stb. helyett önök közül hívni maguknak kormányférfiukat. (Derültség a középen, mozgás balfelb'l.) A t. képviselő urak azt mondják, hogy mind hiába, bármit szóljanak, a követett külügyi politika orosz érdekű politika, hogy el volt mindez végezve már Reichstadtban; hogy az nem egyéb mint parallel occupatió, a zsákmányon való osztozás. No, t. ház, én tudom, hogy a monarchia, külügyi vezetéséről, annál inkább a magyar kormányról igen keveset tesznek fel önök: de annyit talán mégis feltehetnek, hogy ha a külügyi politikának czélja, szándéka az osztozkodás lett volna, ha akart volna Oroszországgal ez iránt kiegyezni és úgy eljárni: akkor ezt már évekkel ezelőtt meg tudta volna csinálni s végre is hajtani. (Helyeslés a. jobboldalon.) De épen azon körülmény, hogy ez nem történt, mutatja, hogy még ha lett is volna innen vagy onnan ez irányban felhívás a monarchia külügyi vezetése mindig hű maradt ahhoz, hogy egyoldalú egyezkedést nem folytat, egyezséget nem köt Oroszországgal, de bizonyítva érdekeinknek azonosságát Európa erdekeivel, azt, a mit tesz, Európa többi hatalmaival egyetértőleg és azoknak helyeslésével teszi. (Helyeslés a középen, nyugtalanság a baloldalon.) De hallottam azt is, hogy mikép is lehessen hinni hogy e politika czélja lehet az orosz túlterjeszkedés megakadályozása; hát azt hiszik-e, hogy könnyebb lesz ezt elérni akkor, midőn már Oroszország 100,000 embert és két milliárdot áldozott, mint lett volna azelőtt? En t. ház azt hiszem, hogy könnyebb, mert egy hatalom, mely még 100,000 embert és két milliárdot nem áldozott, sokkal készebb lesz háborúba menni egy