Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-23
23. országos ülés november 22. 1878. 323 kiegyezés alkalmával. A t. képviselő ur titokszerü hallgatásba burkolódzott. Hallottuk — egyikmásik lap jelentette, hogy Szlávy fog szólni, hogy ellene lesz a kiegyezésnek, és csoportosította maga körül az elégületieneket, kik őt mintegy vezérökül ismerték el. S mikor rákerült a sor, kiderült, hogy ő volt az, ki megmentette a kormányt, s hogy működése nem állott egyébben, minthogy iparkodott az elégületieneket ártalmatlanná tenni a kormány részére. Körülbelől ugyanaz történt most. Tudjuk, hogy van most e házban egy aggodalmaskodó párt. Ezen aggodalmaskodó pártnak vezére, mint mondám, Szlávy József. 0 igtatta bele a feliratba, ő hangoztatta azokat az aggodalmas frázisokat, következőleg tőle vártuk az erélyes fellépést és tőle vártuk a felvilágosítást és kimutatását annak, hogy ezen felirat nem oly értelemben veendő, mint a kormányelnök venni akarja, hanem ugy, a mint a t. aggodalmaskodók értelmezték. És mit tett a t. képviselő ur? Mondott egy beszédet, épen úgy mint Pauler minister ur — először előadta Törökország történetét, s elbeszélte, hogy menynyit lehetett volna tenni a messze múltban, de hogy nem történt semmi; elbeszélte azután aggodalmait a helyzetről: de azt mondja, Ítéletet mondani még sem lehet mindaddig, míg gróf Andrássy fel nem lebbenti a titok fátyolát. Szóval ő megint bevitte az elégületieneket a kormány táborába. {Igaz! Ugy van! a szélső balfelöl.) Igaz, — én azt mondom — minden képviselőnek szabadságában áll akként cselekedni, a mint neki tetszik ; élni oly taktikával, a milyet ő magára és pártjára nézve czélszeríínek tart: de vannak rendkívüli esetek, melyekben a képviselő csakis rendkívüli felelősség terhe mellett teheti ezt. {Igaz! Ugy van! bal/elől.) Ne méltóztassanak feledni, hogy Szlávy volt egyike azon férfiaknak, kik az utolsó válság kitörése alkalmával ő Felsége elé hivattak. Jogában állott volna nem tudatni senkivel, mit mondott ő Felségének, de jogában állott a mint tette is, közzététetni szórói-szóra szavait, s ennek folytán tudjuk, hogy ő Felsége azt a tanácsot fogadta el, melyet Szlávy előterjesztett. (Igaz! Ugy van! a szélső halfelöl.) Szlávy tanácsának köszönhetjük azt, hogy a fejedelem a kormány lemondását elfogadván, ideiglenesen az ügyek vezetésével megbízta a jelen kormányt; más kormányt kinevezni nem akart, bevárni kívánván a parlament nézetének nyilvánítását. Ezt Szlávy tanácsolta. Méltóztassanak összehasonlítani azokat, a mik történtek, mind a két trónbeszéd szövegezéséig azzal, a mit Szlávy a korona előtt mondott, s azt fogják találni, hogy ö Felsége egyenesen ezen tanácsosának tanácsát fogadta el. (Igaz! Ugy van! szélső balfelöl) Már, t. ház, mikor egy férfiú oly helyzetbe jut, hogy ő tanácsot ád a koronának, melyet a korona elfogad : akkor neki kötelessége őszintén és határozottan szólani, — nem úgy, hogy szavai, melegek is hidegek is, azokat fehérre is feketére is lehessen magyarázni. (Zajos helyeslés szélső baloldalon,) Ha ő tanácsolta a koronának azt, hogy tegye függővé a kormány alakítását a parlament határozatától, akkor fossza meg a parlamentet^ attól, hogy szavazása jelentsen is valamit. (Úgy van! balfelöl.) Mert ha azon felirat, melynek egyrészről a kormányelnök, másrészről Szlávy József, mint a felirati bizottságnak elnöke, adtak más-más értelmezést, fog ő Felsége elé terjesztetni: a korona a legjobb akarat mellett sem lesz azon helyzetben, hogy a ház többségének akaratát megértse, (Igaz, úgy van! szélső balról) Visszatérve a multakra, nem hallgathatom el azt, hogy ugy a ministerelnök ur, mint Szlávy képviselő ur, de különösen Pauler minister ur, a halálharangot kongatták a török nemzet feje felett ; kimondották, hogy az már régóta élettelennek mutatkozott s várják egyik perczről a másikra összebomlását. Bocsánatot kérek, míg ez egyrészről nem felel meg a valóságnak, a tényeknek, másrészről valóságos hálátlanság, hogy úgy mondjam, indelicatesse, egy bukott, egy megvert nemzet irányában. (Igaz! a szélső balfelöl.) Ha mi igazságosak akarunk lenni, azt kell elismerni, — és a részrehajlatlan történetíró el fogja ismerni — hogy ezen utolsó, legújabb eseményekben egy állam, egy nemzet, egy hatalom magaslik ki, a mely előtt mindenki tisztelettel meghajlik, és ez Törökország. (Igaz! a szélső balfelöl.) Az a Törökország nem'lehet olyan sülyedő, a mely oly harezokat birt vívni a muszka coloss ellen, mint a minőket vívott. Méltóztassanak tanulmányozni a történelmet és azt fogják látni, hogy a sülyedő nemzetnél az első jel: hogy sülyed benne a katonai erény. Olyan nemzetet, a mely oly katonai erőt bír felmutatni, mint a török nemzet az utolsó időben felmutatott: azt nem lehet a pusztuló nemzetek közé sorozni. (Helyeslés a baloldalon.) És különösen nekünk nincs jogunk reá követ dobni, mert hiszen, nem szabad felejtenünk, hogy épen velünk szemben tündököltette saját katonai erényeit. Hiszen, ha nekünk 150,000 katona kellett arra, hogy egy másfél millió lakosságú tartományocskát elfoglaljunk, a hol talán lehetett talpon husz-harminczezer ember; ha ennyi embert nehezen bírtunk százötvenezer katonával leverni: akkor világos, hogy ha Törökországnak lett volna ott százötvenezer katonája, az egész osztrák-magyar monarchiának összes hadserege nem lett volna képes őt leküzdeni; akkor enge41*
