Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-23

32-1- 28- országos ülés delmet kérek, nekünk nincs jogunk oly^ büszkén beszélni Törökországgal szemben, (ügy van! szélső balfelöl.) Ezt nem azért mondom, mintha valami nagyon lelkesedném a törökök iránt, mintha szerelme s volnék belé, hanem annak bebizonyítására, hogy Törökország ma is nyom valamit a latban, ha az osztrák-magyar diplomatia azt ki tudná használni; s azt hiszem, hogy a török szövetség ránk nézve ma is birna annyi becscsel, mint más szövetség, mert mint tőszomszédunk, mindenesetre leggyorsabban és leghatékonyabban vehetnök hasznát. (Ügy van! a szélső balfelöl) Azt mondta a kormányelnök ur, hogy ha mi szövetkeztünk volna Törökországgal, az azért is veszélyes lett volna, mert nem lehet bízni benne, s meglehet, hogy ha látta volna, hogy mi belemegyünk a harczba, cserbe hagyott volna bennünket. Ez ellen én megint tiltakozom és pedig tiltakozom a történelemre hivatkozva. Nincs példa arra az egész történelemben, hogy Törökország valaha megszegte volna adott szavát, (ügy van! a szélső balfélÖl.) Azt mondta — úgy hiszem Szlávy képviselő ur — hogy lehetetlen volt szövetkezni egy állammal, a melynek az egész világ már mintegy várta felbomlását. Engedelmet kérek, nagyon sok hatalommal történt az koronként, hogy a világ előre megjósolta felbomlását és még sem történt meg. Ne felejtsük, hogy azon húsz év alatt 1849—1850-től úgyszólván 1870 vagy legalább 1867-ig, azon idő alatt, midőn összes Európa Törökország mihamarabb felbomlását jósolta: akkor mellette egy más államot is említettek, Ausztriának is épen úgy előre megjósolták felbomlását, mint Törökországnak, sőt rendesen együttesen voltak említve; mi több, Törökországot csak beteg embernek nevezték, az o-ztrák birodalmat pedig — hiszen köztudomású dolog, hogy midőn III. Napóleontól azt kérdezte valaki, hogy igaz-e, hogy Ausztriával szövetséget kötni szándékozik, azt felelte, hogy nem lesz oly bolond, hogy egy cadaverrel szövetkezzék. És mégis látjuk, hogy ezeu cadaver mai napig is él. Hanem Törökországnak jövője, természetesen azon úton, a melyen önök megindultak, nem biztosítható, mert önök határozottan Törökország feldarabolására adták sanctiójukat. (Úgy van! a baloldalon.) Hogy ezt önök tagadják, az nem jelent egyebet, mint azon félrevezetésnek, azon csalásnak folytatását, melyet önök ez események kezdetétől fogva követtek. Be lehet ezt most bizonyítani kézzelfoghatólag. Pauler t. mhtister ur — mert a ministerelnök ur nagyon óvatos, nem mond olyant, a mit másfélekép ne lehetne magyarázni — a minister ur sokkal járatlanabb az riorember 28. 1878. ilyen nyilatkozatokban s ennélfogva naivabbul nyilatkozik — (Derültség a szélső balon) volt az egyedüli, ki azt mondotta, hogy itt csak occupatióról van szó, és nem annexióról, s hogy ezt bebizonyítsa, hivatkozott arra, hogy ezt oly valaki mondotta, kinek szavahihetőségéhez e házban kétely nem férhet. Nem fogok most szólani arról, milyen parlamentaris felfogás az, hogy a trónbeszédről nyilatkozni nem lehet, mert a fejedelem szava szent. Egyszerűen csak azt jegyzem meg, hogy parlamentáris felfogás szerint a fejedelem mondja ugyan el a trónbeszédet, de a kormány adja a szájába s így épen úgy beszélhetünk róla, mintha a t. minister ur mondaná. De ha még hivatkozni lehetne is arra, hogy ezt oly valaki mondotta, kinek szava e házban szent: hát ugyancsak azon valakinek szájából idézek valamit, a mi igenis bebizonyítja, hogy itt nem occupatióról van szó, hanem egyenesen annexióról. Midőn a herczegovinai küldöttség itt volt — nem is szólok arról, hogy a kormánynak, ha a politikai becsületességet akarta volna megóvni, nem lett volna szabad megengednie, hogy a küldöttség ő Felsége előtt megjelenjen, még kevésbé lett volna szabad megengedni, hogy a küldöttség azon üdvözlő beszédet mondja el, a melyet elmondott. Mert azon beszéd egyenes felségsértés a szultánnal szemben. Ok ugyanis alattvalói hódolatot tettek le egy más fejedelemnek. Ne felejtsük el, hogy egy volt képviselőtársunk Miletics elitéltetett az itteni törvényszék által, és a vádak legfó'bbike azt volt, hogy ő Milán szerb fejedelemhez ment Magyarország ellen conspirálni. Be lett-e bizonyítva a vád, vagy nem, azt nem keresem. Most jön a herczegovinai küldöttség. Vájjon nem követte-e el e küldöttség ugyanazon bűnt, a miért Mileticset megbüntették? De nem foglalkozom azzal, mit mondott a küldöttség, foglalkoznom kell csupán azzal, mit felelt rá a fejedelem. Menjetek haza — úgy mond — és mondjátok meg nemzeteteknek, hogy láttatok egy fejedelmet, a ki egyenlő szeretettel öleli népeit, — aztán jön egy másik phrasis, melyben a fejedelem ugy beszél a küldöttséggel, mint népével, mintha mondaná, hű magyar népem, ép úgy mondja, hű herczegovinai népem. Nem, uraim, itt nem occupatióról, hanem annexióról van szó. (Ugy van! balfelöl.) Hanem annesió czéloztatik: akkor ^meglehetett volna kímélni minden vérontást, s meg lehetne kímélni most is. Magára vállalhatja bárki közülünk, hogy megkiméljen önöknek nagy költségeket, mert én 24 óra alatt kieszközlöm, ha kívánják a Törökországgal való conventió aláírását. A mely perczben kijelentik önök hivatalosan, — nem Pauler minister ur által a parlamentben, egy akadémikus beszédben, — hanem a fejedelem s a külügy-