Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-22

300 22. országos ülés november 21. 1878. rozott s többszörösen nyilatkozott tiltakozása daczára is, a törökök elleni, és így közvetve az orosz melletti, jogtalan háborúban kíméletlenül engedte azt feeséreltetni és patak módjára folyni. És miért? Mert akkor megharagudhatott volna a reichstadti találkozás óta szövetséges társ. a porosz és muszka, most pedig markába jóízűt kaczagva, fogadta azt. És ki tagadhatná, t. ház, hogy igen jogos ezen szövetséges társak örvendező kaczaja, a midőn látják, hogy az osztrák és magyar parliamentek minden előleges megkérdezése és beleegyezése nélkül kezdett háborúnak, a két ministerium öukénykedő s occupáló politikájának oly borzasztó következései lettek, hogy nemcsak ezerén meg ezerén jutottak, a jogos birtokukat védők fegyverei által kórágyakba és idegen föld alatti sírokba, hanem a mellett az ámítással és egy nagy államférfiúhoz nem illő furfanggal megszavaztatott 60 millió is csakhamar elfogyott és más új milliók kellenek egészen a végtelenségig. De a mi providentialis államférfiaink világra szóló nagy bölcsességük mellett nem hallják meg e gúnykaczajt, ezen kárörvendezést, vagy legalább nem akarják meghallani, mert akkor lehetetlen, hogy ilyen politikát tízzenek; s nem látják be az ezen kárörömöt okozó s egyenesen az ausztriai dynastia megrontására kifőzött poroszmuszka tervet, hogy a porosz Nagy-Németország benyeli elébb-utóbb az osztrák tartományokat, és Muszkaország, híven Péter czár és II. Katalin politikájához, melyet követve, már Svéd-, Lengyel- és Törökországra nézve elértek, megteremti itt szomszédunkban a nagy Szláviát, és hogy csak ezen lappangó régi tervüknek könnyebben keresztülvitele végett ugratták a boszniai és herczegovinai háborúba őket s tétetik így saját kormányférfiai által anyagilag előre tönkre mind Magyarországot, mind Ausztriát és fogyasztatják a hadsereg legvitézebb részét, a magyart. És államférfiaiiiknak ezen látni nem akarása, t. ház, annyival inkább is bámulandó, mert épen nem csinálnak titkot ezen rég táplált tervükből, nemcsak a külföldi politikusok és diplomaták, hanem még a tudósok sem, mint azt néhány hóval elébb a florenczi orientalista congressuson is egész nyíltan tették, a hol maga, a mindeddig csak a Krisztus isteniségével és más dogmai kérdésekkel foglalkozott Eenán Ernő is, így dicsérte Andrássyt: „Az osztrák-magyar külügyminister Európának kétségfelen nagy szolgálatokat tett, mert meggyorsította legalább egy századnegyeddel, monarchiája felbomlását." És nem kell jóstehetség annak előre megjövendöléséhez, hogy az a felbomlás, ez akormányférfiaink által többször s legújabban is ministerelnökünk által, ellenünkben eddig csak ijesztgetőül használt porosz és orosz mumus, az őket eddig visszatartott franczia köztársaság és orosz nihilista szövetség daczára is, elérkezik; és megeshetik, hogy sokkal hamarább is, a mint azt várnánk. A német népeknek, és így az osztrákoknak is a nagy német birodalomban egyesítése akár császárság, akár köztársaság alatt csak rövid idő kérdése, mit egy hét nap alatt 7 csatát nyert ismételt szerencsés porosz hadjárat Ausztria ellen, okvetetlen valósítani fog. Azonban, ha ezen európai nagy változás történetesen még egyhamarjában nem áll is be, be fog következni mulhatlanul az, a mire az igazi osztrákok is vágyakoznak, belátva a mostani kárhozatos kettős állapot tarthatatlanságát, Ausztria és Magyarországnak alkotmányos külön önálló államokká válása, akár császárság, akár köztársaság alatt. És én őszintén bevallom, t. ház, hogy sem a nagy európai változástól, sem ezen külön válástól nem félek. Sőt, mint magyar ember, bármennyire óhajtom is mint jó szomszéd, az újabb időben igen sok magyart hazafiságban felülmúlt osztrák szomszédok fenmaradását: mint osztályos atyafiakkal, kik mint átalános Jákobok egy tál, nem Stockerauban, hanem a bécsi kamarilla konyháján kotyvasztott lencséért, a mi akármi nem, csak aggódni tudó jámbor magyar Ézsauinktól annyiszor kicsalták már az ő első szülöttségi jogukkal együtt nem járó, s őket nem illető örökségből is a jobb részt, — nem óhajtok osztakozni, és mint ellensége a hazámra és nemzetemre nézve végzetteljesnek és kárhozatosnak bebizonyult dualistikus közösügyes rendszernek, várva várom azt. Mert szent hitem, hogy a magyar nemzet, mely oly sok vihart állott már ki, mely egykor hosszú időn át védbástyája volt a kereszténységnek ; mely negyeűfélszázados alkotmányos küzdelmei között is, feledve az oly sok vett sérelmet s méltatlanságot, oly sokszor védte meg az ingadozó királyi trónt, melynek kezéből, az annyi belellenség; ellen vívott legközelebbi dicső önvédelmi harczában is csak a tönkrevert ellenségeinek segítségére behívott s 80 millióval zsoldozott muszka hordával szövetkezett fővezérének árulása üthette ki a szabadság és függetlenség lobogóját, és az egész világ csodálta győzelemről-győzelemre vitt hősi fegyverét,— még nagy dolgok kivitelére van hivatva, s neki missiói, küldetése van a kultur nemzetek sorában. És ha a magyar király nem lehet is többé ausztriai császár, hanem hű Magyarországának csak egyedül magyar királya lesz: a magyar nemzetet nem fogja sem a német, sem a muszka kitörülhetni az élő nemzetek sorából. Sőt erős meggyőződésem szerint ekkor következik be az, a miért századokon át küzdött; a miért annyi szabadsághős és dicső nagy hazafi nemes vére kiömlött a csatatéren és hóhérbárd alatt, és a miért buzgó imádság