Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-22

K. országol ftlés ratú Bismarck is csak azért utalta, mint híí s őszinte szövetségestárs, Ausztria-Magyarországot, hogy Herezegovinával és Boszniával kárpótolni akarja előre a nagy német császárságba beolvasztandó osztrák tartományokért, — mely ha valósulna is, soha sem fogja megvédhetni az osztrák birtokaitól megfosztott uralkodót; hanem csakis a koronás királya felkent személye iránt egész világon páratlan loyalitású magyar nemzet, mely nemzet méltán megérdemli tehát, hogy a királyi esküvel is megpecsételt alkotmányos jogai, a nagy német birodalomba beolvadást óhajtva váró osztrákok, vagy a délszláv királyság eszméjeért rajongó muszka barátok kedvéért naponkint ne csorbittassanak; és végre ha ők ezek szerint tanácsolják, nem következett volna be, bármennyire felülkerekedett is ismét a magyarfaló s szlávérzelmű kamarilla, — Plevna s vele a testvér török nemzet eleste, nem a hazánknak semmi hasznot nem hajtó és eddig is már annyi vér- és pénzáldozatba került Bosznia és Herezegovina rablós minden előleges hadüzenet nélküli erőszakos megtámadása s occupálása. És épen azért, mert én igy vélekedem a koronás magyar királyról és mert hiszem, hogy ő csak népei javát hordja szivén, tudván, hogy nem a népek és országok vannak az uralkodókért, hanem az uralkodók, a királyok a népekért és országokért: merem bátran állítani, hogy egyedül az ő rósz tanácsadói okai és indítói az elkövetett törvénytelenségeknek; őket terheli tehát mind a múlt hibáiért, mind a jelen bajaiért s nemzet és hazaellenes politikájuk minden következményeiért, melyek nemcsak minket, a reactió által üldözött és a bécsi körök által gyűlölt magyarokat fenyegetnek végveszélylyel, hanem sokkal inkább az osztrákokat, sőt önmagát a dynastiát, — a felelősség Isten és az egész világ előtt. Ok ugyan szépíteni igyekeznek ezen egyetlen magyar ember előtt sem menthető megbocsáthatatlan bűneiket a berlini congressus határozatával s mandátumával; tagadva, a mit a következmények igazolnak, hogy azt külügyér ur kunyorálta ki az európai hatalmaktól s vállalkozott a hármas szövetségben előre kicsinált terv szerint ezen osztrák-magyar zsandár-szerepre. De kérdem t. ház, volt-e joga a congressusnak Boszniáról és Herczegovináról, mint török birtokról határozni? És ha, minden emberi jogok lábbal tapodása daczára, mégis elhatározta, hogy azokat jogos birtokosától a töröktől, képviselőinek világos protestatiója ellenére is elrabolja; szabad volt-e Andrássynak és később az ő politikája vak eszközévé vált Tiszának, mint magyar ministerelnöknek, ezen valóságos testvérrablás végrehajtására vállalkozni, midőn jól tudta, hogj? az mily temérdek pénz-és véráldozatba fog kerülni, .Tember 21. 1878. 299 az általa megteremtett újabb kiegyezés által úgy is tönk szélére jutott szegény nemzetnek ? De meg a congressus is a mandátumot csak feltételesen adta Ausztriának, hogy ott a sok bajjal küzdő seregét elforgácsolni kénytelen töröknek rendet csinálni segítsen; és ezt is a Törökországgal előre kötendő conventió alapján; és távolról sem mondott legkevesebbet is arról, legalább nyiltan nem, hogy Ausztria Boszniát és Herczegovinät örök tartományául, tűzzel, vassal pusztítva is, foglalja el, akár egyezik abba bele a török kormány, akár nem; mert hiszen ép oly jól tudta azt a congressus, mint maga Ausztria, hogy ennek semminemű joga nincs Boszniához és Herczegovinához. Nem megbocsáthatlan bűnt követtek-e tehát el Andrássy és Tisza Kálmán, midőn a conventiónak létrejötte előtt, mint egyenes ellenség, minden pénzügyi és politikai lehetőség ismerete és számbavevése, minden előleges hadizenet nélkül, oly könnyelműen támadták meg az Ausztriának és Magyarországnak semmit sem vétett Boszniát és Herczegovinát, a török nemzet jogos birtokát? Nem követtek-e el haza és nemzetellenes vétket, midőn a nemzet törvényhozó testületét két hónappal megbízólevelének lejárta előtt feloszlattatták csak azért, hogy a nemzet, melynek az alkotmányosság abc-jének fogalma szerint is joga van ügyei vezetésébe beleszólani, fel ne jajdulhasson és ne tiltakozhassék; midőn ezen igazságtalan s a mívelt nemzetek törvényeivel merőben ellenkező kalózháborúban, a száz milliót haladó elpazarolt anyagi veszteség mellett, ezer meg ezer embert áldoztak fel, annyi ezer meg ezer ártatlan gyermeket tettek árvákká, annyi ezer meg ezer nőt özvegygyé, annyi gyámoltalan öreg szülét gyermekeiktől megfosztotta? Es épen azok tették ezt, a kik közül az egyik, midőn a nemzet összhangzó akarata követelte a muszka horda által igazságtalanul megtámadott török testvérnemzet melletti fegyveres acíióbalépést, — azzal némította el itt e házban a nemzetnek ezen hangos követelését, hogy nem akart háborúba keveredni, mert nem viselhette volna el lelkén, hogy egy ily háborúban annyi ezerén legyenek özvegyekké, árvákká és gyermekeiktől megfosztottakká. Hogy ez mily színpadi érzékenykedés és hatásvadászat volt a török nemzettel rokonszenvezett testvér magyar nemzet elámítására, hogy ez csak egy vakulj magyar-féle szemfényvesztés, csak népszerűséghajhászata volt, azt a szomorú következmények után talán mondanom is felesleges? Akkor a nemzet nagy többsége által akart, s az ezen oldalon ülő lelkes hazafi-képviselők által többször követelt, törökök melletti igazságos háborúban, mint a hazája és nemzete ügyeit szivén viselő nagy hazafihoz illik, kimélte a pénzt és a magyar vért: míg most a nemzetnek hatá38*