Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-20

SO. országos ülés november 19. 1878. 253 borzasztó szigetét a guillotint, látták az Istenség helyett oltárra ültetett kéjhölgyet. Ah! Ezek oly csattanós, oly megdönthetetlen érveknek látszottak lenni mind az ellen, a mi a szabadság, népfenség és a népjogoknak tekintetbe vételére vonatkozik, és ezt támogatni képes. Hiszen oly nagyon természetes: ,,les extrémes se touchent" a világ átcsapott az egyik végletből a másikba; a népet nem tekintették másnak, mint nyájnak, tárgynak, a mely felett a hatalmasnak joga van osztozkodni. Ezen idő, t. ház, a mely a reactiónak örömünnepe, a melyre a hatalmasoknak pirulva, a népeknek sóhajtva kell vissza nézniök: ezen idő a berlini congressusnak, (JJgy van! a szélső balon) történeti praecedense. Igen, t. ház, a berlini eongressus mandátumot adott a monarchiának az általam már említett két provinciára vonatkozólag. Tudja mindenki, hogy ezen mandátum hogy jött létre. Láttunk egy államférfit Bécsből Szt.-Pétervárra, Bécsből Eeichsstadtba, Bécsből Berlinbe utazgatni; s én azt hiszem, hogy egy ilyen ide-oda utazó emberre talán helyesebben, mint a tegnapi ülésben a túlsó padok egy szónoka részéről más emberekre vonatkozólag mondatott, mondom hogy ilyen férfiúról hamarább el lehetne mondani: Figaró itt, Figaró ott. (Derültség a szélső balon) T. ház! E hazában, a milyen nagy, a Kárpátoktól a Száváig, az utolsó időben az orosz-török háború alatt csak egy szózatot lehetett hallani, egy lélekkel testtel kiáltott föl az egész nemzet: Éljen a török! Hiába mondják, hogy a Debreezenbe, Szegedre utazó szélsőbali kortesek beszédjei idézték fel a nemzet ezen felkiáltását. Hiába mondják, hogy az egyesült ellenzék férfiainak felbuzdítása idézte elő ezen felkiáltást. Ezen szózatot a nemzetnek önfentartási ösztöne diktálta. (Helyeslés a szélső balon) De t. ház, azt fogja mondani valaki, haszontalan, háládatlan munka a közvéleményre hivatkozni e helyütt. Hisz csak 3 vagy 4 hete, hogy a ministerelnök egy küldöttségnek, a mely neki 30 ezer emberből álló népgyűlés határozatait átnyújtotta, azt felelte, hogy ő e határozatokat annyi figyelemben fogja részesíteni, a mennyi alkotmányos országokban ilyeneknek jár: a következés azután azt mutatta, hogy a t. ministerelnök ur alkotmányos érzülete szerint alkotmányos országban ily határozatoknak semmi figyelembe vétel nem jár. Ily körülmények köztt a közvéleményre hivatkozni talán nem nagyon népszerű dolog. Pedig a nemzet az önfenntartási ösztön alapján, mely minden józan nemzetben lakik, feljogosult és kifejezést adott ösztönének akkor, midőn a török mellett nyilatkozott. Süket fülekre talált a magas kormánynál, mely úgy látszik, hogy Saint-Just azon szavait követi, a ki midőn a girondisták pőrében azok védelmét meghallgatta és nem birta megczáfolni, azt mondotta, hogy ,.a vádlottaktól a védelem megtagadtatik." Ugy látszik, hogy a nemzettől a saját ösztöne által diktált önvédelmi jog megtagadtatik akkor, midőn jogos kivánatai nem vétetnek figyelembe. Megtörténtek tehát t. ház, azon dolgok a külügyek terén, a melyeket előbb jelezni bátor voltam. Megköttetett a három császár szövetsége, mely, hogy a népekre mennyire kedves, azt megítélhetjük nagyon könnyen, ha elgondoljuk, hogy a három szövetséges közül mindegyiknek van egy kis csecsebecséje a népek számára: az egyiknek van egy kis Szibériája, a másiknak van socialista törvénye, a harmadiknak egy pár regényes helyeeskéje, mint Josefstadt és Kufstein. (Derültség.) Megtörtént az occupatió is, és Szlávy József t. képviselő ur könnyen és uri módon túltette magát tegnap a roppant véráldozatokon, melyekbe az került. Igaz, t. ház, hogy ép azon katonák voltak a legszivósabbak és megdönthetlenebbek — a janicsárokat értem — kiknek sem apjuk, sem anyjuk, sem elvük, sem gondolatuk; igaz, hogy volt a hét éves háborúban egy hadvezér, a ki a hátrálni akaró katonákra rá rivallt: »Hunde, wollt ihr denn ewig lében?!« Igaz, hogy néha sikerült az egyenruha által kiölni minden emberi érzést abból, a ki azt viseli: de azon hadseregről, mely magatartásával a legnagyobb elismerést kiérdemelte, s melyben a mi testvéreink szolgálnak, nem tételezhetem fel, hogy annyira sülyedt, s annyira szolgalelkű lenne, hogy azt az össz-állanmak tiltakozása ellen is ily kalandos vállalatba besodorni szabad lett volna. Pedig, t. ház, a nemzetnek ezen szózata nem volt egyes pártnak felszólamlása, felkiáltása ; nem volt még azon pártnak sem kizárólagos szólalása, a mely pártról tegnap Hegedüs Sándor t. képviselő ur jónak t látta azt mondani, hogy ezen párt csak factió. Én az igen tisztelt képviselő urnak ajánlanám, de ajánlani nincsen szükségem, mert azon könyveket melyeket említendek, ugy is ismeri; hogy elolvasson oly könyveket, melyek a politikáról szólnak, pl. Bluntschli »Dic politischen Partéién*: megfogja aztán látni, hogy factió alatt csak oly embercsoportot lehet és szabad nevezni, melynek törekvési czélja az államczél keretén kivül fekszik. Én például factiónak tudnám elnevezni azon száz embert, kik 1848-ban ő Felségéhez mentek és azt kérték, hogy a muszka hadakat hozza be. (Elénk helyeslés a szélső balon) Én factiónak merném nevezni boszniai és herczegovinai szempontból azon t. küldöttséget, a mely a helyett, ho^y Konstantinápolyba ment volna, Bécsbe ment meghódolását kijelenteni. (Helyeslés a szélső balon) De a mi pártunk nem factió. Mi nem akarunk