Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-19
19. országos Illés november 18. 1*78. <235 kárhoztatták. Angolországban a török birodalom fentartásának szükségességéről öröklött traditiót az orosz-török háborút megelőzött időben a török járom alatt nyögő keresztények iránti — hirlapok és népgyűlések által táplált —- sympathiák váltották fel. Németország tartózkodó s reánk nézve talán nem épen biztató állást foglalt. Olaszország, melynek heves vérű és élénk képzel őtehetségű lakóit még mindig határai terjesztésének eszméje foglalkoztatja, egy általunk indítandott háború alkalmával talán szintén nem lett volna megbízható szomszédunk. Magában Törökországban a párisi béke óta a felbomlás jelei mindinkább mutatkoztak. Ily körülmények között nem csoda, ha Oroszország megérkezettnek hitte az időpontot, melyben a különben is már erősen megviselt párisi békeokmány utolsó foszlányait széttépheti és ismét egy nagy lépéssel közeledhetik azon ezélhoz, melyet az egy időben sokat emlegetett és sokat vitatott, a monda által Nagy Péternek tulajdonított végrendelet az oroszoknak kitűz. Mit lehetett, mit kellett volna ezen, az 1854-ben létezettől hátrányunkra véghetetlenül különböző helyzetben tenni; mily állást kellett volna elfoglalni: erre nézve sokkal könnyebb utólag — a tényleg követett utat kárhoztatólag elitélve — véleményt mondani, mint azt a fejedelem és az ország iránti siílyos felelősség tudatában előlegesen kijelölni. (Tetszés a jobboldalon.) Nem volt azonban fogyatkozás előleges tanácsokban sem, melyeket hirlapok, népgyűlések, itt-ott a törvényhatóságok is bőven osztogattak. Ha a kormány ezek közül — nem akarom állítani a legátalánosabban, de — a leghangosabban nyilatkozókat akarta volna követni: haladék nélkül szövetséget kellett volna kötnie Törökországgal és annak érdekében hatalmának, területének, törhetlen, sértetlen föntartása ezéljából, a keleti keresztények jogosult követeléseinek is elnyomásával, (Zajos ellénmondások a szélső baloldalon) hadat izenni Oroszországnak. Méltóztatik ezt tagadni? Ámde, midőn szövetkeztünk volna a török birodalom sértetlen föntartására, nem tudom, hogyan egyeztethettük volna ezt össze bizonyos aspiratiókkal ? (Helyeslés a jobboldalon.) De erre nem tekintve, hadat kellett volna üzenni Oroszországnak, még pedig — és ez a lényeg •— Törökország fönmaradása érdekében! (ügy van! a jobboldalon) Erős meggyőződésem, hogy egy ily elhatározás magában véve is hibás; de tekintve az Európában akkor nyilvánult hangulatot, talán veszélyes is lett volna. Nézetem szerint nem a török birodalom galvanizálásában, annak mesterkélt föntartásában, nem a területén élő keresztények jogos aspiratióinak elnyomásában található fel a mi érdekünk. Az irány, melyet érdekeink, úgy a mint én fogom fel azokat, számunkra kitűznek, mindig és változatlanul csak az az egy lehet -. Oroszország területi terjeszkedésének meggátlása, befolyásának a Balkán félszigeten a mi befolyásunkkal való felváltása. (Helyeslés és tetszés a jobboldalon. Fölkiáltások a baloldalon: Megtörtént ez?) Voltak, noha gyéren és halkan nyilatkozó hangok, melyek szövetséget ajánlottak Oroszországgal Törökország feldarabolására. Erről talán felesleges szólanom, mert egy ily szövetséget Magyarországon a közvélemény még sokkal hangosabban, mint a hogy ajánlotta a török frigyet, I úgy hiszem egyhangúlag, velem együtt elitélt ! volna. Ezen két szélsőség között kétségen kivül sok árnyalata fekszik a lehető magatartásnak. Magam is, noha nem dicsekedhetem diplomatiai jártassággal és leleményességgel, képzelhetek magamnak azon időszak alatt, mely a török birodalomban kitört lázongások folytán váltott diplomatiai jegyzékekkel és diplomatiai conferentiákkal kezdődött, az orosz-török háborúval, a sanstefanói békével és berlini szerződéssel végződött, különböző lehetőségeket, mikép lettek volna bizonyos momentumokban az adott körülményekhez képest több-kevesebb áldozattal, érdekeink kisebb-nagyobb mértékben megóvhatok. A képzelhető módozatok közül melyiket, vagy lehetett-e egyátalában más utat követni, mint a mely tényleg követtetett; lehetett-e kevesebb áldozattal aránylag nagyobb eredményt elérni: arról, — minthogy a külügyminister még nem lebbentette fel a titok fátylát (Derültség a baloldalon) — ítéletet most nem koczkáztatok. De nem is tartom ez alkalommal és e helyen föladatomnak. Csak azon kérdésre akarok szorítkozni, vájjon a magyar kormány beleegyezésével követett politika által elért eredmény kellőleg biztosítja-e a keleten közelről érintett érdekeinket, biztosítja-e kellő arányban a hozott és még hozandó áldoi zatokhoz? (Halljuk! Halljuk!) Oroszország — nem tekintve ázsiai hódításaira, •— határait ismét kiterjesztette az AlDunáig ; saját katonáinak védelme alatt szervezted Bolgárországot, hogy ott magának engedelmes eszközt teremtsen, hasonlót ahhoz, a milyennel Szerbiában és Montenegróban bir; s hirdeti tábornokai által, hogy ő fel kívánta volna szabadítani az egész bolgár testvér nemzetet; de az osztrák és az angol, feláldozva őket saját érdekeiknek, nem engedték. A török birodalom végkép elgyengült és — Európában legalább — úgy látszik, felbomlásnak indul. A déli határainkon lakó szlávok symapthiái, vágyai és reményei talán inkább, mint valaha, Oroszország felé fordulnak • s minthogy ők váltották föl a mi reánk nézve kényelmes és megbízható török szomszédot, folytonos éber őrködésre kényszerítenek. 30*
