Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-4

4. országos ülés október 2:3. 1878. 17 Oly megbízólevél, mely a házszabályok 14. §. b) pontja értelmében külön jegyzékbe lett volna veendő, az osztályhoz utasítva nem volt. Végül van szerencsém jelenteni, hogy ezen osztály részéről az állandó igazoló bizottság rendes tagjául Juhász Mihály és póttagjául Szalay Imre választatott meg. Van szerencsém az osztály jelentését és az ülés jegyzőkönyvét mellékletével együtt a ház I asztalára tiszteletteljesen letenni. Elnök: Felszólítom az első osztály elő­adóját, hogy jelentését szíveskedjék előterjeszteni. Végh Aurél előadó: T. ház! Az_ első osztály, a 9-ik osztályba sorozott képviselők megbízólevelét a házszabályok rendelete szerint vizsgálat alá vévén, azok közül a következő képviselők megválasztását találta minden tekintet­ben kifogástalannak: Andaházy Pál, Andrássy Gyula, Antal Gyula, Balogh Imre, Bartha János, br. Bánhidy Béla, Beőthy Ákos, Csengery Antal, Dárday Sándor, Doda Traján, Dull László, Föld­váry Gábor, Funták Sándor, Hegedüs László, Helfy Ignácz, Horváth Boldizsár, Juhász Mihály, Károlyi János, br. Kemény Kálmán, Lipovniczky Sándor, Nagy István, br. Perényi Zsigm., br. Rad­vánszky Béla, Rakovszky István, Ráth Károly, Szalay Imre, Scitovszky János, Szederkényi Nándor, Szikszai Lajos, Szilágyi István, Szitányi Bernát, Szlávy József, Szontágh Pál (nógrádi), Tury Sámuel, Ünnényi Miksa, Vargics Imre, Vécsey Tamás, Vidliczkay József, Antolek-Oresek Károly, Bedekovics Kálmán, Vidrics Lőrincz. Katona Lajos választása ellen kérvény adat­ván be, habár a választási jegyzőkönyv minden tekintetben kifogástalannak találtatott is, azt a házszabályok 14-. §-ának b) pontja szerint külön jegyzékbe találta az osztály felveendőnek. Veszter Imre és Zakó Sándor megbízólevelei hiányosaknak találtatván, ezeket az osztály az állandó biráló bizottsághoz vélte utasitandóknak. A hiány az, hogy Veszter Imre jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy az elnök a szavazást a törvény világos rendelete elleti félbeszakította a nélkül, hogy igazoltatnék, hogy a félbeszakítást elkerül­hetleii akadály idézte elő. Zakó Sándor megbízó­leveléből pedig kitűnik az, hogy a választás 8 órakor nyittatott meg és hogy az elnök 9 órakor jelentette ki azt, hogy kik ajánltattak, a nélkül, hogy kitűnnék, hogy az ajánlat a törvény értel­mében 8Vs óra előtt történt-e vagy sem? E két választási jegyzőkönyvet a biráló bizottság a c) pont alá vélte foglalandónak. Midőn jelenteném, hogy az első osztály részéről az állandó igazoló bizottság rendes tagjául Emmer Kornél s póttagjául Tibád Antal válasz­tatott meg, van szerencsém az osztály üléséről felvett jegyzőkönyvet csatolmányaival együtt a ház asztalára letenni. Elnök: A házszabályok 18. §-a értelmében kötelességem kimondani, hogy az osztályok elő­adói által felolvasott kifogástalan és a házszabá­lyok 14. §-ának a) pontja alá sorozott képviselők igazolt képviselőknek jelentetnek ki. (Helyeslés.) Mindazon képviselők,kiknek választási jegyző­könyve a törvény rendeletének megfelel, de elle­nök kérvény van beadva, a".házszabályok 18. §-a b) pontjának rendelete szerint a ház alakulá­sánál és utána — az elrendelendő szabályszerű eljárás folytán hozandó további határozatig •—• tagsági jogaikat gyakorolják. És végül van sze­rencsém felkérni mindazon képviselőtársaimat, kik a c) pont alá soroztatok, hogy ugyancsak ezen 18. §. rendelete szerint, a ház alakulására megkívántató választásoknál részt nem vehetvén, méltóztassanak a választástól tartózkodni. A holnapi ülés napirendjén lesz a ház ala­kulása, az elnökök, jegyzők és ha a t. ház jónak találja, a háznagy megválasztása. Az ülés 10 órakor fog tartatni, és minthogy több munka vár ránk, méltóztassanak 10 órakor pontban megjelenni. A mai ülésnek egyéb tárgya nem lévén, azt eloszlatom. (Ülés vége 11'% órakor.) A©©0€Sa— KÉPVH. NAPLÓ. 1878—81. I. KÖTET.

Next

/
Oldalképek
Tartalom