Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-5

IS 5. országos ilés október 24. 1878. 5. ORSZÁGOS ÜLÉS. 1878. évi október hó 24-én. Boér Antal — később Ghyczy Kálmán elnöklete alatt. Tárgyai: Jegyzőkönyv-hitelesítés. Elnök bejelenti Ivaeskovies Gyögy képviselő halálát, a hs'iz jegyzőkönyvileg fejezi ki részvétét, Kukuljevich Iván, Farkas József és Matkovics Tivadar megbízóleveleit bemutatja. Az elnökválasztás megtörténvén, Ghyczy Kálmán rendes elnökül jelentetik ki. Az első alelnükségrc Várady Gábor, a második alelnökségre br. Kemény János választatnak. Antal Gyula, Louesarics Márk, Beőthy Algernon, Baross Gábor, Molnár Aladár és Horváth Gyula jegyzőkké, Kovách László háznagygyá választatnak. Korelnök búcsúbeszéde. Ghyczy Kálmán elnök beköszöntő beszéde,, melynek végén a házat megalakultnak nyilvánítja s a bizottságok megválasztására hivja föl. Az osztályok ki­sorsolása a hétfőn 12 órakor — a bizottságok választása a kedden 10 órakor tartandó gyűlésre halasztatik, a trónbeszéd másodszori felolvasása szerdára tűzetik ki. A több kerületben választott képviselők és az öszeférhetlenségi helyzetben lévőkre nézve a ház az eddigi gyakorlatot tartja fenn. A kormány részéről jelen vannak; Tisza Kálmán, Péchy Tamás, Pauler Tivadar, Szende Béla, Bedekovich Kálmán, b. Wenckheim Béla. (Az ülés kezdődik délelőtt 10 órakor.) Korelnök: Méltóztassanak helyeiket elfog­lalni, az ülést ezennel megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Kazy János jegyző ur fogja vezetni. Méltóztassanak a jegyzőkönyvet meghal­gatni. Kende Gábor körjegyző (olvassa az 1878. okt. 23-iki ülés jegyzökönyvét). Elnök: Ha nincs észrevétel, a jegyzőköny­vet meghitelesitettnek jelentem ki. T. ház! Alig kezdettük meg működésünket, már is egy halálesetet kell bejelentenem. (Báli­juk !) Ivácskovits György, a szászkai választó­kerület képviselője a tegnap este kapott szolgabírói távirat szerint, tegnap délután 2 órakor jobblétre ezenderült. Azt gondolom, t. ház, hogy a ház helyes­lésével találkozom akkor, midőn azt indítványo­zom, hogy ezen veszteség fölötti részvétünket jegyzőkönyvileg fejezzük ki. (Helyeslés.) T. ház! A következő megbízólevelek adat­tak be hozzám: Kukuljevits Iván horvátországi, Farkas József és Matkovits Tivadar képviselők részéről Ezek át fognak tétetni a házszabályok értel­mében a rendes elnökséghez a további intézke­dések megtétele végett. Most pedig arra vagyok bátor a t. házat fel­hívni, hogy a rendes elnökségre vonatkozó sza­vazatokat méltóztassanak beadni. A névsort Lyka Döme jegyző ur fogja fel­olvasni, a távollevők neveit pedig Bölönyi Sán­dor jegyző ur fogja jegyezni. Lyka Döme |egyzÖ (olvassa a névsort). Korelnök: Csendességet kérek t. ház: kez­dődik a beadott szavazatok megszámlálása. Je­lentem, hogy ezután még két szavazás fog tör­ténni : az egyik a két alelnökre, a másik a jegy­zőkre és a háznagyra. (Következik a szavazatok megszámlása.) Korelnök: Tisztelt képviselők! Ki fogom hirdetni a szavazás eredményét. Igazolt képviselő van magyarországi 372, horvát 23, összesen 399, Ezek közül korelnök nem szavazott, távol volt 48, szavazott 350. Ghyczy Kálmán kapott 206 szavazatot; Bittó István kapott 129, Mocsáry Lajos 2, Madarász József 2, Irányi Dániel 3, Boér Antal 2, üres volt 6. E szerint a szavazatok általános többségét Ghyczy Kálmán kapta s ennélfogva a ház elnö­kéül választatott meg. (Éljenzés jobb/elöl.) Már most méltóztassanak az első alelnökre beadni a szavazatokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom