Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-18
202 18# országos ülés november 16.1878. birodalom integritása minden úton fentartassék, — mert hogy az erre való törekvést ezélunknak és feladatunknak nem tartora, ez iránt régen nyilatkoztam, — de arra, hogy a török hatalom a lehetőség korlátai között, mint az utóbbi századokban jó szomszédunk, megmaradhasson; és másfelől, hogy ha és a mennyiben az el nem érhető, a kelet egyetlenegy hatalomnak — és ez I alkalommal természetesen másról, mint az orosz hatalomról nem lehet szó, — martalékává ne váljék" ; azt hiszem, t. ház, hogy ez világos beszéd. És e szerint, az általunk benyújtott vád alá helyezési indítványnak azon legfőbb tétele, hogy t. i. a magyar kormány az által, hogy beleegyezett oly politikába, mely az orosz hatalom növekedését és Törökország felosztását czélozza, Magyarországnak legvitálisabb érdekeit compromittálta. Ezen vád, mondom, tökéletesen be van bizonyítva, mert be van ismerve a ministerelnök urnak saját vallomása által. De van még egy más fontos vallomás a ministerelnök ur beszédében, és ez Németországnak a keleti kérdésben elfoglalt állására vonatkozik. Tudvalevő dolog ugyanis, hogy a keleti kérdésben, különösen akkor, mikor arról volt szó, hogy Oroszország támadó fellépésének ellenálljunk ; mikor azt követelte hazánkban a közvélemény, hogy minden lehető módon utolsó csepp vérünk és fillérünk feláldozásával is akadályoz- I J ! tassék meg Oroszország támadó fellépése: akkor az volt mondva, — és ez tagadhatlanul nagy \ benyomást tett a közvéleményre — hogy azt j nem tehetjük, mert a mely perczben fellépünk Oroszország ellen, abban a perczben meg fog támadni bennünket Németország. És most a j t. ministerelnök ur Németország magatartásáról azt mondja: „Más kormány szomszédai iránti bizalmatlanságtól vezettetve, — a legkisebb j mértékben sem érezte magát hivatva elrontani viszonyait azzal, a kinek baráti szolgálatát a köztte és a nagyszomszédja közt lezajlott legutóbbi háborúban tapasztalta." Ebből t. ház, megértjük azt, hogy mi Németország szövetségére, Német- i ország segítségére a muszka ellen nem számíthattunk, de, hogy biztosak lehettünk volna abban, hogy Németország azonnal egész erejével meg fog támadni bennünket, a mint a muszkának hadat izenünk, azt ezen sorokból kiolvasni egyáltalában nem lehet. És igy elesik a legfőbb érv, mely akkor felhozatott az orosz elleni háború ellen, t. i. azon veszély, a mely bennünket abban az esetben Németország felől fenyegetne. Nem akarok, t. ház, a ministerelnök urnak azon megjegyzésével foglalkozni, hogy t. i. ha mi bementünk volna a háborúba, épen Törökország hagyott volna bennünket cserben. Azt hiszem, ezt komoly érvelésnek venni nem lehet, ez merő feltevés, a melyet indokokkal támogatni egyáltalában nem lehet. De ha volna is ebben valószinüség, vonatkozólag az actió kezdetére, épen nem lehetett volna feltehető s, háború azon stádiumában, midőn már Plevna körül folyt a harcz; már akkor Törökország, mely teljes mértékben engagirozva volt a háborúban, bizonyosan nem hagyott volna cserben. Boszniát illetőleg — és azt hiszem, hogy ez feltűnhetett mindenkinek a ministerelnök ur tegnapi beszéde alkalmával — igen keveset mondott a ministerelnök ur. Mondott ugyan olyat, hogy nekünk kellett elfoglalni Boszniát és Herezegovinát, hogy azok a keleti keresztények belássák, miszerint nemcsak Oroszországnak van beleszólása a kelet ügyeibe. No már a demonstratióért felesleges volt magunkat ennyi bajnak és költségnek kitenni. Monda továbbá a ministerelnök ur, hogy szükséges volt Bosznia occupatiója azért, hogy az oroszok terjeszkedésének gátat vessünk. Azt hiszem, e tekintetben az occnpatió tökéletesen felesleges volt. Ha egyszer sikerült a többi hatalmakkal együtt kényszeríteni Oroszországot arra, hogy elfoglalhatja ugyan Bulgáriát, de ezen túl menni nem szabad, akkor nem volt semmi szükség ezen czél biztosítása végett arra, hogy mi elfoglaljuk Boszniát. Arról, hogy mi hasznunk lesz nekünk Bosznia elfoglalásából, egy szót sem szólott a ministerelnök ur; úgy, hogy nem maradt egyéb indok a foglalásra, mint az, a mit a t. ministerelnök ur is felhozni méltóztatott, hogy t. i. ezzel a töröknek baráti szolgálatot teszünk. Már ez esetben valóban hálátlanra pazaroltuk a barátságot, mert Törökország egyáltalában nem viszonozta barátságos fogadással fellépésünket. (Ügy van! balfelÖL) Különben, ha ily baráti szolgálat indokolásul szolgálhat a foglalásra, ebből az következik, hogy miután Törökországnak Konstantinápoly megvédésével van legtöbb baja, foglaljuk el Konstantinápolyt, mentsük fel ennek gondjától. (Tetszés a szélső baloldalon.) Beszéde végével a ministerelnök ur felemlítette, hogy bizony egy orosz háború lehetősége részünkre még mindig fennáll. Épen ez az Ő legnagyobb bűnök, hogy a nélkül, hogy elhárították volna egy ilyen orosz háborúnak a lehetőségét, oly helyzetbe hozták az oroszt, hogy mi a háborút ma ránk nézve sokkal kedvezőtlenebb körülmények között leszünk kénytelenek megküzdeni. Az orosz tönkretette Törökországot, legbiztosabb szövetségesünket, erős állást foglalt a Duna mellett. Ez a kormány eljárásának legfőbb bűne. S e bűnét nem palástolhatja azon kaczérkodás, melyet az orosz elleni háború emlegetésével, mint kétségtelenül még most is népszerű eszmével, a gyöngébbek kedvéért e házban inscenirozni méltóztatott. {Tetszés a szélső baloldalon.)
