Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-17
|92 * 7, «J" sz Agos Ülés november 15. 1878. Igen nagy baj volt eddig az, hogy — az eddigi országgyűlésekről szólok, és azért ezt a jelen t. többség nem veheti magára — a kormánynak a parlamentben mindenkor és minden alkalommal megvolt a többsége. Nálunk változtak a kormányférfiak, de éz a parlamenten kivüli okok folytán történt más tényezők befolyása alatt és következtében. Volt több eset, midőn tudtuk, hogy egyik vagy másik minister állását csak még néhány napig tarthatja meg: de azért a parlamentben a többsége megvolt. Hogy az ily állapot a parlament tekintélyét nem növeli, sőt csökkenti, ez természetes; nem tekinthetvén őt a haza közönsége döntő tényezőnek. A jelen kormány a parlament összeülése előtt roskadt össze a helyzet súlya alatt, és ennek folytán mondott le. Annak, faogy nem a parlament által, hanem annak mellőzésével történnek a kormány soraiban a változások, még azon káros hatása van, hogy náhmk a kormány mindig egy és ugyanannak tekintetik; és azért, ha ennek egy tagja kilép, azon nem helyes nézetnél fogva, how-y volt ministertársai ellen nem ildomos felszólalni, legalább egy^ ideig gátolva van a haza szolgálatában. A hol nemzetközi szerződésekről van szó, oly esetekben köteles a kilépő minister a kormány által követett vagy követendő eljárást titokban tartani: de a jelen esetben, midőn az ország pénzügyi helyzetéről kellene, hogy nyerje a törvényhozás a teljes tájékozást, ezen gátoló akadály nem létezik. Meg vagyok győződve, hogy nem személyes, hanem elvi okok bírhatták reá Széll Kálmán urat a kabinetből való kilépésre. Ezen elvi okok csak és főleg Magyarország pénzügyeire vonatkozhatnak, és azért károsnak tartom az országra nézve, hogy a volt pénzügyminister urnak felvilágosításait nélkülözi a képviselőház. Nem azért hoztam ezt föl, mintha azon feltevésnek akarnék helyet adni, hogy Széll Kálmán képviselő ur irtóznék a felelősségtől, mert meg vagyok győződve, hogy neki, ki oly becsületes szorgalommal kezelte Magyarország pénzügyeit, nincs oka azt kikerülni. Hanem inkább azt hiszem, hogy a volt pénzügyminister ur felvilágosításai a boszniai foglalást eszközlő kormánynak igen alkalmatlanok lennének, és annak ideiglenességét tetemesen növelnék. Csak mellékesen akartam kifejezést adni a feletti sajnálatomnak, mert maga az ország pénzügyi helyzete a feliratban nem mint egyedüli főtényező említtetik föl, hanem Magyarországnak és a monarchiának külügyi helyzete foglalja el ezekben az első helyet. A magyar képviselőházban, midőn a külügyekről volt szó, és midőn ezekhez hozzászólottam, ezt mindig különös vonakodással tettem. Minden törvény csak akkor bír gyakorlati értékkel, ha van a ki azt érvényesíti. Törvényünk a külügyek vezetésére nézve kimondja, hogy a külföld irányában intézkedések mindkét fél ministeriumával egyetértésben és azok beleegyezése mellett a közös külügyminister teendői közé tartoznak. Ha Magyarországnak oly kormánya van, a mely öntudatosan érvényesíti ezen törvényadta jogát; ha ezen kormány a törvényhozás és az ország szine elé lép és azt mondja: ez az én külügyi politikám kizárja a helyzetet, nem hallgatja el a külügyminister által követett irányt, nem tagadja el az igazságot. Ha a törvényhozás határozott helyeslő, vagy nem helyeslő Ítéletet mond a kormány politikája felett, akkor az általam említett törvénynek van értéke; ha ellenben megfut a képviselőház részéről hozzáintézett kérdések előtt, és ha megállni kényszeríttetik, elhallgatja, kerüli, vagy megtagadja az igazságot, és ha mindezek után a parlament akkor, midőn a minister semmit sem mond, arra azt feleli: „Köszönöm, értettem", midőn pedig a minister oly nyilatkozatot tesz, mely az ország érdekével, méltóságával meg nem egyeztethető, erre azt válaszolja, hogy „Köszönöm, nekem igy is jó." Midőn a magyar minister nem egyéb, mint telefonja a külügyministernek, és az is rósz, mert a hang legtöbbször belereked, —• ezen esetben a törvénynek értéke nincs, és ha ez ezután is így lenne a decorum végett, és azért, hogy ne tűnjék fel nyomorúságos helyzetünk: — csakugyan legtanácsosabb volna a magyar képviselőházban a külügyekről többé nem is szólni. Fájdalom, a legutóbbi országgyűlés alatt minden úgy történt, a mint azt felemlíteni kénytelen voltam. Midőn a keleti kérdés a külügyi kormány i hozzájárulásával mesterségesen felkavartatott: az egész nemzet a legnagyobb aggodalommal tekintett a szemei előtt legördülő nagyszerű eseményekre; tudta és érezte, hogy közvetve és közvetlenül érintik ezek Magyarország s a monarchia életérdekeit; aggódva látta, hogy miként mulasztatik __ el a soha többé vissza nem térő alkalom, (ügy van! balfelöl.) Kérdés kérdés után intéztetett a kormányhoz, eleinte a ministerelnök ur mindig azt felelte: Magyarország s a monarchia érdekei meg fognak óvatni; később kérdeztetvén, létezik-e a monarchia és valamely más hatalom között szövetség — ezt határozottan eltagadta, — később ismét kérdeztetvén, létezik-e a hármas császári szövetség, a mely már minden lapban is felem-
