Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-16
16. országos ülés november 14. 1878. J 7 j[ sen népgyűlések tartását, de mindenesetre oly feltételekhez kötötte, hogy tisztán a kormány önkényétől függött, tartható-e népgyűlés, vagy nem? T. ház! A titokteljesség, mint véres fonal húzódik át a kormánynak egész külügyi politikáján. Méltóztatnak reá emlékezni, midőn a háború bevégezte előtt kérdés intéztetett a t. kormányelnök úrhoz, hogy minő állást foglal el a kormány, illetőleg a monarchia a háborúval szemben és kellő figyelemmel kiséri-e a monarchia érdekeit: mindig egy és ugyanazon feleletet kapta a t. kormányelnök úrtól, t. i. azt mondta, hogy a kormány nem követ sem orosz, sem török politikát; hanem követ egyedül magyar politikát, vagy az új keresztnév szerint magyarosztrák vagy osztrák-magyar politikát, és főfigyelmét arra fogja irányozni, hogy az osztrákmagyar érdekek minden irányban és minden tekintetben megóva legyenek. Mindenkor ez volt a válasz. Már most t. ház, méltóztassék nekem megmondani, hogy vájjon raegóvattak-e ezen érdekek? Azt is mondta a t. ministerelnök ur, hogy egyátalában nem engedheti meg a monarchia, hogy szomszédságában új dél-szláv államok alakuljanak. Már most méltóztassanak nekem megmondani, nincsenek-e megalakulva a délszláv államok és nem jött-e a Balkán félszigetre az orosz és nem lett-e közvetlen szomszéd a monarchiával, a mely szomszédságtól mindig irtózott minden állam. Ismeretes, Mária-Teréziának Erzsébet császárnéhoz intézett válasza, mely úgy hangzott, hogy Felségednek barátja igen, de szomszédja akaratommal soha. És most igenis szomszédunk lett azon háború által, a mely következménye volt a három császári szövetségnek; a melybe külügyi kormányunk, mint harmadik a szövetségben belépett. Igenis, bármiként nyilatkozott is itt a t. kormányelnök ur, hogy Reichstadtban tudomása szerint szerződésszerű megállapodás nem jött létre : de hogy megállapodás mindenesetre volt és olyszerü megállapodás volt, hogy a mi történt, minden Ausztria beleegyezésével történt, t. i. Törökországnak feldarabolása és egyedül azon czélból, hogy most Ausztria Törökország hulláján osztozkodjék, az bizonyos. (Igaz! a baloldalon.) T. ház! Én nem csudálkozom, ha megrendül a hit, a bizalom a nemzet kebelében. Az mondatik, van nekünk alkotmányunk. Alkotmány vau, azt tiszteletben kell tartani; és az alkotmány adta jogokkal élnie kell a nemzet kormányának. és gyakorolni befolyását a külügyekre is. Midőn gróf Andrássy külügyminister a delegatiókban a 60 millió forintot kérte magának megszavaztatni, hivatkozott épen az angol külügyér példájára, a ki nem tudom, hogy mennyit, csakhogy bizonyos összeget szavaztatott meg magának és úgy ment a congressusra. Gróf Andrássy Gyula azt mondotta, neki szintén kell ezen 60 millió forint, azon szempontból, hogy a monarchia érdekeit a congressuson nagyobb súlylyal védhesse meg, és hogy nagyobb tekintélylyel léphessen fel; de azt is kijelentette, hogy egyátalában nem occupationalis czélra kéri ezen összeget, mert távol van még a gondolat is tőle, hogy Boszniát és Herczegovinát megszállja. Úgy a delegatiók, mint az osztrák és a magyar parlament azon világos kikötéssel szavazták meg a 60 millió forintot, hogy ez tisztán és egyedül tekintélyi és ne occupationalis czélokra fordittassék. Azonban mi történt? Alig hogy megszavaztatott ezen összeg, hogy az alkotmányt sértő és illusoriussá tevő cselekmények keresztülvitelére alkalom nyíljék: a kormány két hónappal a mandátum lejárta előtt az országgyűlést feloszlatta. Habár a kormány igen jól tudta, hogy mit mond az 1867: VIII. t.-ez. 8. §-a, melynek értelmében a nemzetközi szerződéseket be kell mutatni az országgyűlésnek; habár a kormány igen jól tudta, hogy mit mond a védtörvény, melynek definitiója maga világosan mondja, hogy a haderő az államnak külellenségekkel szemben való megvédésére használható; habár igen jól tudta a törvény azon rendeletét, mely a honvédségnek kivételes esetekben való alkalmazására vonatkozik: mégis, hogy ezen cselekmények keresztülvitelére alkalma nyíljék, és hogy legyen alkalma és ürügye a parlament előtt bevégzett tényekkel takarózni, — szétküldte a parlamentet, és így valósággal illusoriussá tette a ministeri felelősséget. Gróf Andrássy Gyula külügyminister megjelenvén a berlini congressuson, ott elfogadott (Madarász József közbekiált: Kikunyorált!) egy mandátumot. De hogy ezen mandátumot neki erővel nyakába nem akasztották, hanem hogy ezt tanítómestere, a német kanczellár eszközölte ki az ő részére, ez kétségen kívül áll. De, t. ház, azon szempontból indulva ki, hogy a nemzetközi szerződéseknek megbírálása az országgyűlés hatáskörébe tartozik, bátorságot veszek magamnak azon kérdéshez hozzászólani, hogy vájjon a berlini meghatalmazás Magyarországra nézve birhat-e követelező erővel? {Halljuk!) Nézetein szerint a berlini szerződés Magyarországra nézve kötelező erőv r el egyátalában nem bir; és pedig azért nem, mert az ellen a magyar és az osztrák államok országgyűlései a delegatiókkal együtt előre és határozottan tiltakoztak. Eszélyes politika volt-e a külügyminister úrtól, tudva, hogy az egész monarchiának ellenszenvével találkozik, ezen mandátumot elfogadni? Hiszen előre láthatta, hogy az nem egyéb, mint az orosz által behozott ököljog szentesítése, melyről tudta, hogy a nemzet kötelezőnek el nem ismeri. Okulhatott volna, a német háborún láthatta volna, ha 22*