Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-16

16. országos ülés november 14. 1878. J 7 j[ sen népgyűlések tartását, de mindenesetre oly feltételekhez kötötte, hogy tisztán a kormány önkényétől függött, tartható-e népgyűlés, vagy nem? T. ház! A titokteljesség, mint véres fonal húzódik át a kormánynak egész külügyi politi­káján. Méltóztatnak reá emlékezni, midőn a háború bevégezte előtt kérdés intéztetett a t. kormány­elnök úrhoz, hogy minő állást foglal el a kor­mány, illetőleg a monarchia a háborúval szem­ben és kellő figyelemmel kiséri-e a monarchia érdekeit: mindig egy és ugyanazon feleletet kapta a t. kormányelnök úrtól, t. i. azt mondta, hogy a kormány nem követ sem orosz, sem török politikát; hanem követ egyedül magyar politikát, vagy az új keresztnév szerint magyar­osztrák vagy osztrák-magyar politikát, és fő­figyelmét arra fogja irányozni, hogy az osztrák­magyar érdekek minden irányban és minden tekintetben megóva legyenek. Mindenkor ez volt a válasz. Már most t. ház, méltóztassék nekem megmondani, hogy vájjon raegóvattak-e ezen érdekek? Azt is mondta a t. ministerelnök ur, hogy egyátalában nem engedheti meg a monar­chia, hogy szomszédságában új dél-szláv államok alakuljanak. Már most méltóztassanak nekem megmondani, nincsenek-e megalakulva a dél­szláv államok és nem jött-e a Balkán félszigetre az orosz és nem lett-e közvetlen szomszéd a monarchiával, a mely szomszédságtól mindig irtó­zott minden állam. Ismeretes, Mária-Teréziának Erzsébet császárnéhoz intézett válasza, mely úgy hangzott, hogy Felségednek barátja igen, de szomszédja akaratommal soha. És most igenis szomszédunk lett azon háború által, a mely következménye volt a három császári szövetség­nek; a melybe külügyi kormányunk, mint harma­dik a szövetségben belépett. Igenis, bármiként nyilatkozott is itt a t. kormányelnök ur, hogy Reichstadtban tudomása szerint szerződésszerű megállapodás nem jött létre : de hogy megálla­podás mindenesetre volt és olyszerü megállapo­dás volt, hogy a mi történt, minden Ausztria bele­egyezésével történt, t. i. Törökországnak feldara­bolása és egyedül azon czélból, hogy most Ausztria Törökország hulláján osztozkodjék, az bizonyos. (Igaz! a baloldalon.) T. ház! Én nem csudálkozom, ha megren­dül a hit, a bizalom a nemzet kebelében. Az mondatik, van nekünk alkotmányunk. Alkotmány vau, azt tiszteletben kell tartani; és az alkotmány adta jogokkal élnie kell a nemzet kormányának. és gyakorolni befolyását a külügyekre is. Midőn gróf Andrássy külügyminister a dele­gatiókban a 60 millió forintot kérte magának megszavaztatni, hivatkozott épen az angol kül­ügyér példájára, a ki nem tudom, hogy mennyit, csakhogy bizonyos összeget szavaztatott meg magának és úgy ment a congressusra. Gróf Andrássy Gyula azt mondotta, neki szintén kell ezen 60 millió forint, azon szempontból, hogy a monarchia érdekeit a congressuson nagyobb súly­lyal védhesse meg, és hogy nagyobb tekintélylyel léphessen fel; de azt is kijelentette, hogy egy­átalában nem occupationalis czélra kéri ezen összeget, mert távol van még a gondolat is tőle, hogy Boszniát és Herczegovinát megszállja. Úgy a delegatiók, mint az osztrák és a magyar parla­ment azon világos kikötéssel szavazták meg a 60 millió forintot, hogy ez tisztán és egyedül tekintélyi és ne occupationalis czélokra fordittas­sék. Azonban mi történt? Alig hogy megszavaz­tatott ezen összeg, hogy az alkotmányt sértő és illusoriussá tevő cselekmények keresztülvitelére alkalom nyíljék: a kormány két hónappal a mandátum lejárta előtt az országgyűlést felosz­latta. Habár a kormány igen jól tudta, hogy mit mond az 1867: VIII. t.-ez. 8. §-a, melynek értel­mében a nemzetközi szerződéseket be kell mutatni az országgyűlésnek; habár a kormány igen jól tudta, hogy mit mond a védtörvény, melynek definitiója maga világosan mondja, hogy a haderő az államnak külellenségekkel szemben való meg­védésére használható; habár igen jól tudta a tör­vény azon rendeletét, mely a honvédségnek kivételes esetekben való alkalmazására vonatkozik: mégis, hogy ezen cselekmények keresztülvitelére alkalma nyíljék, és hogy legyen alkalma és ürügye a parlament előtt bevégzett tényekkel takarózni, — szétküldte a parlamentet, és így való­sággal illusoriussá tette a ministeri felelősséget. Gróf Andrássy Gyula külügyminister meg­jelenvén a berlini congressuson, ott elfogadott (Madarász József közbekiált: Kikunyorált!) egy mandátumot. De hogy ezen mandátumot neki erő­vel nyakába nem akasztották, hanem hogy ezt tanítómestere, a német kanczellár eszközölte ki az ő részére, ez kétségen kívül áll. De, t. ház, azon szempontból indulva ki, hogy a nemzetközi szerződéseknek megbírálása az országgyűlés hatás­körébe tartozik, bátorságot veszek magamnak azon kérdéshez hozzászólani, hogy vájjon a ber­lini meghatalmazás Magyarországra nézve birhat-e követelező erővel? {Halljuk!) Nézetein szerint a berlini szerződés Magyarországra nézve kötelező erőv r el egyátalában nem bir; és pedig azért nem, mert az ellen a magyar és az osztrák államok országgyűlései a delegatiókkal együtt előre és határozottan tiltakoztak. Eszélyes politika volt-e a külügyminister úrtól, tudva, hogy az egész monarchiának ellenszenvével találkozik, ezen mandátumot elfogadni? Hiszen előre láthatta, hogy az nem egyéb, mint az orosz által behozott ököljog szentesítése, melyről tudta, hogy a nemzet kötelezőnek el nem ismeri. Okul­hatott volna, a német háborún láthatta volna, ha 22*

Next

/
Oldalképek
Tartalom