Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-16

16. országos ülés november 14.1878. 165 elhatározott nemzeti akaratnak is adjon kifejezést. (Élénk helyeslés balfelöl.) Es mert ezt a ház bizottságának javaslatában nem, de a mienkben igenis feltalálni vélem, ajánlom az utóbbit elfogadásra. (Hosszantartó zajos helyeslés és éljenzés balfelöl.) Polit Mihály: T. ház! Azon helyzet, melyet a keleti események Magyarországra nézve teremtettek, oly nagy fontosságú, oly életbe vágó, hogy én alig találhatok Magyarország történetében fontosabb, súlyosabb helyzetet, mint a mostani. Nekem úgy látszik, mintha a keleti események azon forduló pontot idézték volna elő, melyet Magyarország elkerülni s örökre eltávoztatni akart, mikor 1867-ben egyezményre lépett Ausztriával. De az események, az egész keleti válság azt bizonyítja, hogy ezen forduló pont elkerülhető nem volt; ezen forduló pont beállt azon perczben, midőn a nagy keleti kérdésnek megoldása kezdetét vette; mikor a keleti Európa átalakulása megindult. Ezen átalakulással szemben Magyarország természetellenes álláspontot foglalt el, a mennyiben magát a keleteurópai népekkel egész keleti Európában ellentétbe helyezte. Nagy hiba, oly nagy hiba ez, hogy ezen hibát többé nem lehet kijavítani, mert ezen hiba Magyarország történelmi áramlata ellen követtetett el. Hiszen Magyarország egész története, egész fejlődése szoros összeköttetésben, szoros kapcsolatban áll keleti Európával. Azt mondhatni, hogy Magyarország majdnem Kelet-Európának története: ha tehát Magyarország magát KeletEurópával ellentétbe helyezte: megtagadta saját múltját. Magyarországnak igen, lehetett történeti áramlatát követni; de úgy látszik, hogy a magyar népnek nem volt elég bizalma saját erejében, nem volt elég resignátiója arra, hogy kisebb népekkel barátságot kössön, és befolyásozza a nagy keleti kérdés megoldását. Ezen befolyást Magyarország az 1867. kiegyezés által Ausztriára ruházta át és a mostani helyzet azt bizonyítja, hogy önálló magyar politikáról szó sem lehet. Azon befolyás, melyet az 1867. évi XII. t.-cz. színleg biztosít Magyarországnak a külpolitika vezetésére, ezen befolyás a delegatió intézménye által egészen illusóriussá tétetett. A delegatiók természetük, összeállitásuk szerint lehetővé teszik, hogy egy, a monarchia két törvényhozó testületének ellenőrzésétől független politika vezettetik. Es ezen, a két törvényhozó testületben független politika Bosznia és Herczegovina occupatiójában a legpraegnánsabb kifejezést találja. Megfelel ezen politika a magyar érdeknek? Volt egy bizonyos idő, midőn a keleten a keleti népek Magyarországnak minél nagyobb önállóságot, függetlenséget kívántak, épen azért, hogy függetlenebb legyen a külpolitika vezetésében. Ezen idő volt az októberi diploma utáni idő. A keleti népek a magyar alkotmányos harczot érdeklődéssel kisérték, mert azon hitben voltak, hogy azon Magyarország, mely annyit küzdött a szabadságért; annyit szenvedett a szabadságért: ha alkotmánya helyre lesz állítva, nemcsak a keleti népek felszabadítását nem fogja nehezíteni; nemcsak nem fog a felszabadítás elé akadályokat gördíteni, hanem azt elő is fogja mozdítani. Horvátországot s a magyarországi nemzetiségeket támogatták a magyarok az alkotmányos harczban. Schmerling nem volt képes a karloviezi congressuson a reichsráti-pártot alkotni. A horvát országgyűlés ismételten fel lett oszlatva, mert nem akart a reichsrátba követeket küldeni. Most világos, hogy ha ezen áramlat túlsúlyra vergődik; ha Magyarország több önállóságot, több függetlenséget kap; ha önálló külpolitikát fog követni; ha Magyarországnak függetlenebb külpolitikája van: ezen politika nem volna irányozva a keresztény népek felszabadítására, hanem Törökország fentartására. Csalódtak a a keleti népek, de csalódtak a magyarok is, mert az 1867-ik évi kiegyezés nem biztosította nekik azt, a mit ó'k reméltek. Most Bosznia és Herczegovina elfoglalása épen azt bizonyítja fényesen, hogy független magyar külpolitikáról ép úgy nem lehet szó, mint német független külpolitikáról; hanem igenis van egy független külpolitika és ez az osztrák külpolitika, a mely tekintettel nem birhat bizonyos speciális érdekekre. Ezen speciális érdekek kívánták a háborút Oroszország ellen; követelték, hogy a monarchia nagyhatalmi súlyát a mérlegbe vesse, és hogy Magyarországot bizonyos veszélyektől, nem tudom miféle szláv, vagy pánszláv veszélyektől megmentse. Én meg vagyok győződve, hogy gróf Andrássy, mint magyar ember, számba vette volna ezen speciális érdekeket, ha lehetséges lett volna a háború Oroszországgal, ha ez a monarchiának érdekében lett volna: de az osztrák traditionalis politika sohasem vállalkozott olyasmire, a mi Oroszország ellen háborút jelentene. Csak tanulmányozni kell a keleti kérdésnek fejlődését, és be fogja látni mindenki, hogy Ausztria Oroszország ellen háborút nem viselhet; nem viselt akkor sem, mikor a körülmények igen kedvezőek voltak, pl. a krimi háború alkalmával. Nem régen jelentek meg a II. Katalin, a II. József és II. Lipót császár közti levelezések, továbbá a megállapodás, a mely a keleti kérdésre nézve még 1790-ben Reichenbachban történt. Ha ezeket elolvassa valaki: nagyon könnyen megmagyarázhatja magának a reichstadti megállapodást. Az osztrák traditionalis keleti politika mindenkor oda volt irányozva, hogy Oroszországgal com-