Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-13
jgg IS. országos Ülés novemfter 9. 1878. az indítványok és interpellatiókra nézve azonban időnként szokott a képviselőház határozni. Ez nekem mindegy; a ház többségétől függ, mikorra teszi az időt. Erre nézve csak kötelességemnek tartottam felszólalni, mert minden nap tétethetnek interpellatiók ; mert sokszor sürgős esetben nem is lehet elhalasztani, hogy az interpellatió szombatig várjon. Elnök: Én mondottam, hogy az interpellatiók rendesen szerdán és szombaton tétetnek, a melv napokon az interpellatiós-könyv felolvastatik ; de mondottam magam is, hogy különben más alkalommal is tétethetnek interpellatiók, a mint a múlt országgyűlésen nem is volt rá eset, hogy valakitől más valamely napon is megtagadtatott volna az interpellálás, midőn az interpellatiót megtenni kívánta. Ha a t. ház jónak véli, kérdeni: méltóztatuak-e bele nyugodni abba, hogy az interpellatiók beadására nézve a múlt országgyűlésen követett gyakorlat követtessék most is: hogy tudniillik félkettőkor, ha pedig korábban befejeztetnék a napirendre kitűzött tárgy, azonnal az interpellatiók beadására és felelet adására kerüljön a sor? (Helyeslés.) Ezt tehát a ház határozataként kimondom. A kérvényekről is szükséges intézkedni, a mennyiben ezek a házszabályok 174. §-a értelmében a kérvényi bizottság jelentése alapján, hetenként a szombati ülésben, a napirend tárgyalására megszabott időn kivül tárgyaltatnak. Erre nézve is méltóztatnak a múlt országgyűlésen követett szokást megtartani? (Helyeslés.) Németh Albert: Összefüggésben a jelen czélbavett intézkedésekkel, bátor vagyok a t ház elnökéhez azon kérdést intézni: mi sorsa van azoknak a na gyfontosságú kérvényeknek, a melyek törvénjdiatóságok és városok által édes hazánk minden vidékéről a képviselőház elé intéztettek, a kormánynak keleti politikája és Bosznia és Herczegovina megszállása iránti vád alá helyezése érdekében? Én óhajtom, hogy ezen kérvények eminenter tárgyaltassanak s azért indítványozom t. ház, hogy ezen kérvényeket a kérvényi bizottság letárgyalván, a bizottság véleménye kinyomatván és szétosztatván, e kérvények tárgyalása mához egy hétre, azaz jövő szombatra napirendre tűzessék ki. (Helyeslés szélső baljelöl.) Elnök: Én egyéb felvilágosítást e részben nem adhatok, mint azt, hogy azon kérvények, — miként a ház elhatározta — a kérvényi bizottsághoz utasíttattak, a többi a kérvényi bizottság dolga. Azt hiszem, hagy a mint a kérvényi bizottság jelentését beadja : a ház szokott módon azonnal határozni fog a tárgyalás iránt. Nem kétlem, hogy a kérvényi bizottság nem fog sokáig késni jelentésének beadásával. [Helyeslés) A kérvények iránt e szerint méltóztatik a t. ház megállapodni abban, hogy azok a múlt országgyűlés gyakorlata szerint a napirendre kitűzött időn túl, azaz 7 a 2-kor tárgyaltassanak — ha a napirend tárgyai korábban nem végeztetnének. {Helyeslés) T. ház! Egyéb tárgya a mai ülésnek nincs. Most a hétfői ülésre kívánom a t. ház figyelmét felhívni. (Halljuk!) A hétfőn tartandó ülés tárgyául a t. ház jóváhagyásával kitűzetik a képviselőház számvizsgáló bizottságának jelentése. (Helyeslés.) Minthogy még interpellatiók teendők: méltóztassanak az interpelláló urak interpellatiójukat megtenni. (Halljuk!) Szalay Imre: T. ház! Ez interpellatió megtételénél el akarom felejteni azt, hogy pártember vagyok és ezen helyen is beleképzelem magamat | azon helyzetbe, mintha ott ülnék a t. kormánypárt oldalán és onnan intézném ezen interpellátiómat; mert nem politikai tekintetek, hanem főleg emberiségi érzelmek azok, melyek ezen interpellatió megtételére birtak. I Nem akarom a t. háznak ecsetelni, mily ; érzéssel szolgálnak azon katonák, kiket csak a fegyelem kényszerűsége vezet a katonasághoz; I midőn erőszak tétetik legjobb meggyőződésükön, | mely azt parancsolná nekik, hogy ne a török I ellen küzdjenek, hanem talán más nemzetiségek I ellen. Elképzelhető, minő az oly embernek lelki állapota, kit ily körülmények közt a katonai fegyelem kényszerít, hogy családja tagjaitól elváljon s elmenjen a harczmezőre, s ott egy meggyőződése elleni ügyért tűrjön éhséget, szomjat, fáradságot; tűrje azon tudattal, hogy mindez azért történik, mert Berlinben négy-öt embernek tetszett az, hogy milliók és milliók vérezzenek, az egyik szellemileg, a másik anyagilag egy oly ügyért, nem is eszméért, minő a boszniai háború. így történt, hogy e háborúban nem ismerték az emberiségi érzelmeket, hanem csupán bosszúállást forraltak; hogy egy oldalról fülek levagdalása, más oldalról a meghódított helyeken gyermekeknek a falhoz paskolása, s más embertelen kínzások Szennyezték be a hadviselést. Nagyon jól tudom, hogy a katona gépnek tekintetik s ha a gépnek valamely foga eltörik, mással pótolják. Azt azonban nem hallottam soha, hogy mikor a gép elkezd kopni, azzal akarják javítani, hogy oda egy erősebb anyagot beékelnek közé, mert ilyen esetben eltörnék a gép. De nem akarok ilyen parabolákkal élni, elmondom minden hatás keresése nélkül egyszerűen, a mint történtek azon dolgok, a melyek ezen interpellatióm megtételére vezettek. Először mégis engedelmet kérek a t. háztól, hogy, — ámbár én adatokkal birok és tudnék neveket, earedeket, egyéneket megnevezni, —