Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-12

12. országos ülés noYcniber 5. ÍS78* 127 ház, ezen szempontból Ítélve is, kénytelen vagyok kormányunk keleti politikáját elítélni. De ha tekintetbe veszem azt, hogy kormányunk külügyi politikája mily reményeket keltett, melyek azonban mind előreláthatok voltak, sőt általunk előre meg is jósoltattak: akkor azok azt találják, hogy Szerbia és Montenegró még nagyobb területszaporodást nyert volna, hanem ezt már Ausztria-Magyarország érdekében a mi külügyi kormányunk nem tartotta tanácsosnak, tehát ellenezte, s az ő ellenzése folytán a berlini congressuson azon terület, mely Montenegrónak és Szerbiának a san-stefanoi békekötés szerint bizto síttatott, jelentékenyen megkisebbittetett. Mi természetesebb tehát, mint hogy Szerbia és Montenegró mi ránk haragszanak, mert azt mondják, ha azok nem lettek volna, még nagyobb területet nyertünk volna. Ez igen természetes. Hát kormányunk politikája ránk vonta a szomszédos szláv fajok gyűlöletét. (Igaz! ügy van! A szélső bal/elöl.) Azonban ezen politikának koronáját és tetőpontját képezi Bosznia és Herczegovina elfoglalása. T. ház! Nem fogok részletesen belemenni azon ügy taglalásába, (Zaj jobbfelöl. Halljuk! bajelö'l) hogy micsoda Ígéretet tett vagy nem tett úgy a mi kormányunk, mint a közös kormány Bosznia és Herezegovina elfoglalására nézve: annyi mindenesetre bizonyos, hogy attól kezdve, midőn ezen kérdés felmerült, — csak hírben merült fel: — a magyar nemzet egyhangúlag és világosan ellene nyilatkozott. Mi mindnyájan kijelentettük azt pártkülönbség nélkül, hogy abban állami fennállásunkra nézve veszélyt látunk, és azt teljesíttetni nem kívánjuk. Nem is tette a mi kormányunk addig, míg az országgyűlések együtt voltak, hanem, miután képzelte, hogy ezen elfoglalásra pénz lesz szükséges ; és azt gondolta, hogy arra hatvan millió elegendő lesz; tehát a delegatió által hamis ürügy alatt magának hatvan milliót megszavaztatott, és így megcsalva a nemzetet, ugyanezen 60 milliót az országgyűlés által is megszavaztatta magának. Alig volt ezen hatvan millió megszavazva, már is eloszlatta az országgyűlést a mandátum lejárta előtt jóval, és azután elment Berlinbe, és onnan hozott egy európai mandátum ob Már, engedelmet kérek, de nagyobb diplomatiai humbugot és nagyobb diplomatikai ámítást, — egyenesen kimondom, — diplomatikai csalást nem ismerek, mint a berlini mandátum. Mi joga volt azon uraknak ott mandátumot adni Bosznia és Herczegovina occupálására; mi köze volt azon hatalmaknak Bosznia és Herczegovinához ? Hiszen sem Bosznia, sem Herczegovina, sem semmi más ozmán terület nem volt sem az angolé, sem a francziáé, sem az olaszé, sem az osztráké, sem az oroszé; tehát hogy engedhette a congressus Ausztriának, hogy bízhatta meg Ausztriát annak elfoglalásával? (ügy van! a szélső baloldalon). Meg lehetett volna kérdeni Bosznia és Herczegovina népét, hogy micsoda jövőt akar a maga számára teremteni; meg lehetett volna kérdeni utoljára magát az ottoman birodalom uralkodóját és kormányát, mint a ki souverainitási jogokat gyakorol azon terület felett; és végre meg lehetett volna kérdeni Ausztria-Magyarország népeit is: (Helyeslés a szélső baloldalon) hogy vájjon akarják-e azon költséget és fáradságot elvállalni, (Helyeslés balfelől) a melylyel ezen tartományok elfoglalása jár? De a berlini congressuson képviselt hatalmak közül egyiknek sem volt annyi beleszólása, mint a mennyi lett volna azon factorokuak, melyeket említettem, ámbár ezeknek beleszólása sem elegendő. De uraim! ezen elfoglalás nem is Berlinben terveztetett, sokkal régibb az már. 1872-ben egyszer azt hallottuk, hogy Berlinben összejön a három császár, t. i. a mi fejedelmünk, a német császár és az orosz császár. És ezek csakugyan főbb ministereik által kisérve, ott találkoztak és körülbelül egy hétig együtt maradtak és tanácskoztak. Mik voltak ezen tanácskozások eredményei, azt világosan tudni nem lehet, mert titokban maradtak: azonban a diplomatiának mégis vannak bizonyos módjai és útjai egy és más titok megtudására, s ritkán van olyan diplomatiai titok, mely hat hétnél, vagy két hónapnál tovább titokban tartható legyen. A lapok által kitudatik, egyik vagy másik diplomatának érdekében van, hogy napfényre hozassék, és addig fondorkodik, mig az megtörténik. így történt itt is, és tudjuk, hogy például a velünk szomszédos Romániának miuistere egyenesen azzal dicsekedett, hogy ő Bécsben olyan titkot tudott ki, melyet még az osztrák-magyar nagykövetek sem tudnak: például I megtudta a reichstadti összejövetel határozatait, ' melyekről a londoni osztrák-magyar nagyköveti nek gr. Beustnak se volt tudomása. Igazat mondott-e, nem-e, én nem tudom, csak I azt mondom, hogy midőn egy minister magára ! vállalja, hogy egy másik állam kormányáról nyíltan ilyen állítást tegyen, akkor annak a másik államnak, ha az állítás nem igaz, felelösj ségre kell őt vonni. De ez állítás nem áll magáI ban. Tudjuk, hogy alig vannak Európában ! komolyabb státusférfiak, mint az angolok. És a múlt Julius 18-án, midőn lord Derby, a volt angol külügyminister, Bosznia és Herczegovinának | Austria-Magyarország általi elfoglalásáról beszélt, j azt mondta a parlamentben, hogy ő nem hiszi, I hogy az angol képviselők képesek lettek volna