Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-11

9C 11. országos ülés november 2.1878. nézetnek adott kifejezést, hogy meglehet, a folya- ! unitban levő külügyi politika, a deegatió intézmenyének valami megváltoztatását, átalakítását szükségessé tehetné. Én megvallom, ogy a külügyi politikának már is e hatását aggályosnak tartom. Ha ugyanis egy oly nagy erőfeszítéssel, ' oly nehéz, annyi ellentétnek kiegyenlítésével, egy páratlan államférfiunak bölcs vezetése mellett j létesült ő Felsége két állama közt egy oly egyezmeny, mely egy oly intézményt teremt, mint a delegatió, melyet talán mindazon férfiak, a kik alkották, maguk sem mondták a legtökéletesebbnek, de olyannak, mely a viszonyoknak leginkább megfelel; mondom, ha a mai külpolitika azt ered- j ményezné, hogy egy ily intézmény megváltoztattassék: akkor megvallom, nagy aggodalmam van arra, hogy azon külpolitika nem lehet helyes, a mely a belviszonyokra vonatkozólag egy alig tíz év előtt megállapított intézménynek megváltoztatását, illetőleg annak lehetetlenné tételét vallja \ magáénak. Én ezért ezen dualisticus szervezet- j nek, mely 67-iki törvényeinkben ki van fejtve, I s a melyet én rendületlenül fentartani kívánok, • részemről legkevésbé fogadhatnám el a külpolitikát arra nézve, hogy ezen intézményen változtatás eszközöltessék. Egy másik nyilatkozatában azt mondja a ministerelnök ur: „lehetnek, jöhetnek esetek, melyek talán még bővebb módosításokat vonhatnak maguk után"; tehát kilátásba helyez — mindenesetre a jövőben — oly politikát, mely a mostani helyzetet még súlyosbítani fogja és a mi ma annyi aggodalmat keltett, azt még további aggodalmakkal tetézi. Ezzel szemben ezen törvényhozásnak joga ily további fejleményeknek elejét venni. Végtére fölöttébb sajnálom, hogy a mélyen t. ministerelnök ur Molnár t. képviselőtársamnak I szerintem alkotmányos fogalmakkal átalában és különösen alkotmányunkkal összeegyező érvelése ellenében, kénytelennek látta kijelenteni, hogy a törvénynek oly értelmezése ellen tiltakozni köteles. Saját szavai. T. Láz! azon logikai szakadatlan törvényeinken alapuló felfogás és érvelések ellenében, miket Molnár Aladár t. képviselőtársam tegnap kifejtett: tiltakozást legkevésbbé sem vártam; legkevésbbé sem vártam főleg azon helyről, a mint előbb is volt szerencsém említeni, honnét az alkotmányos fogalmak védelmét várja az ember. A t. ministerelnök ur tegnapi beszédének ez látszott szerintem azon legerősebb pontjául, a mire talán ő maga is legtöbb súlyt fektetett, de még sem ez volt, hanem a következő kijelentés : „Bármint magyarázzuk törvényeinket, az osztrák-magyar monarchiában, a külügyek szempontjából bizonyos összhangzatos eljárást kell követni". De azon gondolatot aztán, hogy a külügyi politikában egység, összhangzat legyen, a ministerelnök ur számos különféle tételekben variálta. Mielőtt ezen tételeket egyenkint előhoznám, engedje meg a t. ház, hogy ezen föltételre tegyek észrevételt. (Halljuk!) Hogy a külügyek szempontjából bizonyos Összhangzatos eljárás szükséges, nem vonja senki kétségbe; de t. ház, egy neme az összhangzatossägnak minden esetre ott is megkívántatik, t. i. hogy meglegyen az Összhang, a két állam törvényhozásában. En nem tudom, hogy ezen általános tételben a ministerelnök ur minő összhangzatos eljárást ért, ha nem azt, hogy a külügyek egységesen vitetnek a kormány részéről, tehát a külpolitikának a két állam ministereivel egyetértőleg kell vitetnie. Osszhangzatosság a külügyek vitele és a két államnak törvényhozása közt feltétlenül szükséges. Én az összhangzatossägnak más factorait nem tudom képzelni. Az igen t. ministerelnök ur mindjárt felvetette azon kérdést, hogy ha a két parlament között véleménykülönbség áll elő; például, ha a magyar törvényhozás, a mint a t. ministerelnök ur kinyilatkoztatta, az annexiót tűzné ki politikája irányául, a másik törvényhozás pedig nem. Mindenek előtt kénytelen vagyok megjegyezni, hogy azon feltevés, hogy a két állam törvényhozásai közt e kérdésben eltérés legyen várható, a jelenlegi körülmények által nem igen indokolható. Mit tapasztalunk ugyanis, ha nézzük Magyarországon és Ausztriában azon factorokat, melyek a politikára befolyással birnak: azt-e, hogy a keleti politika megítélésében köztük véleménykülönbség lenne, attól sokkal kevésbbé lehet tartani, minthogy véleménykülönbség legyen, — ha t. i. azon illetékes nyilatkozatokat vesszük tekintetbe, melyek mind a Lajthán innen, mind a Lajthán túl tétettek. Ha lehet összhangzás hiánya, az nem Magyarország és Ausztria törvényhozása, alkotmányos factorai között, hanem ellenkezőleg talán a külügyek vezetése és mindkét állam törvényhozó testülete közt lehet. (Igaz! a haloldalon.) Sokkal valószínűbbnek lehet azt tartani, hogy a magyar törvényhozás és a Reichsrath közt nem lesz különbség, hanem lesz talán különbség e két factor és a külügyi politika között. De még, ha erre a térre lépnénk is, mi következik ebből ? Előre látták azon férfiak, a kik a dualisticus szerkezetet megalkották; előre belátták, hogy következhetnek be viszályok. De mi következik ebből? Ebből az következik, hogy épen azon factor, a mely a közös ügyek vezetésére irányadó, politikájában, tapintattal, bölcsességgel és mérséklettel járjon el, legyen annak tudatában, hogy egyoldalú