Képviselőházi napló, 1875. XVIII. kötet • 1878. május 21–junius 29.
Ülésnapok - 1875-400
400, országos Illés május 21.1878. 5:1 kedvező állapotban, akár mit mutasson az adóbevétel, mert hogy mi vétetik be egyenes adóban oly tömérdek, ezekre menő adóexeeutió utján: az az ország anyagi állapotára, jólétére vagy adóképességének emelkedésére nézve nem bizonyíték. (Helyeslés a széh'ó balon.) Es én azt hiszem, hogy ha nem állunk jobban 1877-ben mint állottunk 1867-ben, akkor az igazság és méltányosság azt kivánja meg, a mint Bánhidy képviselő ur kiemelte, hogy már most hát az osztrákok viseljenek nagyobb arányt, nem pedig mi, akár birjuk meg, akár nem ; mert ez csak arra mutat, hogy belátja ugyan. hogy nem birjuk meg, de mégis megkövetelik. hogy vállaljuk cd, ez máshova nem czélozhat, mint oda, hogy Magyarország elébb-utóbb fizetés képtelenné legyen, hogy Magyarország ne legyen képes tőrvényesen elvállalt kötelezettségének eleget tenni s igy mint állam megszűnjék létezni. (Igaz ugy van ! a szélső halfelöl.) Egy régi beszéd szerint az angol parlamentről, midőn annak hatalmáról akarnak felvilágosítást adni, azt mondják, miután az törvény által körülírva nincs, hogy az angol parlament mindent tehet, csak egyet nem tehet meg. hogy leányból fiút csináljon Ugy látszik, hogy a mi kormányunk túl teszi magát még ezen is, és a mint a pénzügyminister előadta beszéde vége felé, azt mondja, hogy a két kormány egymással való érintkezéséből született egy compromissum, mely szerint egyik félnek sincs igaza. Engedelmet kérek, ez olyan valami szörnyszülött, a minek előteremtésére az angol parlament nem képes. Osak az a sajnos mellette, hogy akár mennyire ne legyen egyik félnek is igaza, egy mindig áll: a vesztes mi vagyunk, akár hol legyen az igazság, akár azon részen, akár ezen részen, vagy sehol sem legyen, mint a pénzügyminister ur mondta, de a vesztő mindig mi vagyunk és a veszteség mindig minket illet. (Igaz! a szélső baloldalon.) Ez az, a mit egyátalában Magyarországra nézve el nem fogadhatok, mert olyan játékot folyton űzni, a hol mindig egyik fél vészit, mig a másik fél folyton nyer: teljes lehetetlen sokáig kitartani, azzal a vesztő félnek fel kell hagyni, különben természetesen tönkre kell mennie. (Bélés a szélső baloldalon) Azon nézetet, melyet a pénzügyi bizottság t. előadója előtérbe hoz, hogy elismeri, miszerint mi áldozatot hozunk, de hozzuk az áldozatot az ország politikai érdekének. Engedelmet kérek, ha azon politikai érdek csakugyan létezik és ha csakugyan hasznos dolog az, hogy Magyarország és Ausztria ilyen kapcsolat által legyen egy gye csatolva: akkor annak jónak kell lenni, nemcsak ránk nézve, hanem jónak kell lenni azokra is. Ha tehát áldozatok hozásáról van szó, legalább osszuk meg azokat és hozzák meg ők és hozzuk meg mi. Én ugyan részemről azon együttlét áldását nem ismerhetem el, a mely eddig legalább reánk állítólag háramlóit. En nem észleltem, nem tapasztaltam azon 10 év alatt, mióta alkotmányunk visszaállíttatott, hogy az reánk nézve áldásos lett volna; mert ha áldásos volna: azt hiszem, hogy néha nekünk kellene hozni az áldozatokat, néha nekik ós igy az áldozatokat megosztva egymással, az sokkal igazságosabb, méltányosabb volna, mint ha mindig azt mondjuk, hogy mi hozzuk az áldozatot, mintha ezen kapcsolatosak reánk nézve volna jó. | Hiszen meglehet, hogy mások máskép látS ják. de én ugy látom a dolog állását, hogy ha mi Ausztriával tisztán personal unióban vagyunk és országunk belügyeit függetlenül, önállóan intézhetnők: sokkal jobban megtudnánk élni, mint megélünk igy a közösség mellett és akkor, ha szükséges volna, a mi érdekeinknek meghozuók az áldozatokat és ha szükséges azon personalunióból folyó kapcsolatnak hozni áldozatokat azoki *a, azután megbeszélhetnénk a dolgot és egyszer az egyik hozná, máskor a másik; de hogy mindig egyik fél legyen a vesztes ós szólittassék fel az áldozatra, azt sem méltányosnak, sem igazságosnak elismerni nem tudom, az előttem semmi tekintetben nem helyes. A mi azután a quóta megszabását illeti, akár legyen 29 akár 30°/ 0 , itt mindig fenmarad még, mint fel volt említve azon quóta, melyet a magyar országgyűlés igen rögtönözve, nem eléggé megfontolva és nézetem szerint a fenálló törvények ellenére a határőrvidék átengedése fejében elvállalt. Először elvállalt 2°/ 0-ot, holott a határőrvidék quótája tulajdonkép körülbelül csak 65 századrészszel fogná a mi quótánkat emelni, tehát csak valamivel több mint ^"Vkal. Hisz mi tehetjük ezt, mi gazdag nemzet vagyunk. (Derültség a szélső balon.) Az 1867: XII. t.-cz. 22. §-a azt mondja: „az arányra nézve kötendő egyezkedés csak határozott időre terjed"; mi pedig a határőrvidékre nézve elhamarkodva megkötöttük örökre a szerződést. Hisz akkor a törvény ellen cselekedtünk. Azon törvény többé nem áll, a 67-i törvényt lerontottuk. Ha tehát nem áll I egyrészben: nem szükséges azt megtartanunk más ! részben sem; mert hogy mi azt mindig változtathassuk ott, a hol az hátrányunkra van, de ne változtathassuk ott, a hol előnyünkre volna, az képtelenségre vezet. Ha megváltoztattuk a törvényt 1872-ben, ugy hogy annak világos rendelete ellenére a határőrvidéki quótát nem kötöttük időhöz: határozhatunk ez alkalommal ismét olyasmit, a mit a törvény nem mond egyenesen. E szerint, t. ház, nem áll egészen azon számítás, melyet Bánhidy t, képviselőtársam tett,
