Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-381

28 381. országos Ülés ápril 10. 1878. Paczolay János: T. ház! Nekem a legkisebb indokom sincs arra , hogy kétségbe vonjam a t. igazságügyminister urnák előadását, melyben előterjeszteni volt szives, hogy a hozzá érkezett jelentések szerint a rablások és tolvajlások ez országban folytonosan kevesbednek. Én azt elhiszem, hogy ő ilyen jelentéseket kapott; de ebből nem lehet még azt következtetni, hogy ezen kevesbedes valóságos; és méltóztassék is a t. igazságügyminister ur elhinni, hogy a tolvajlások és rablások kevesbodése csak látszólagos, és hogy tényleg szaporodnak. Megmondom a szaporodásnak okát is. A tolvajlásoknak és különösen a mezőgazdaságon előfordulóknak igazolása és kiderítése — a rablásról itt nem szólok — annyi mindenféle zaklatással jár a feladóra nézve, miszerint sok esetben, sőt a leggyakrabban hasznosabb az elkövetett tolvajlást eltűrni, mintsem feljelenteni. Ezt saját tapasztalatomból tudom. Miután pedig én így teszek, nem kétkedem abban, hogy a nálam sokkal takarékosabb emberek még inkább igy tesznek. A tolvajlások igazolása ugyanis közönségesen a központon a szókhelyen történik, s ha a legkisebb tolvajlásban a felet vagy tanút kétszer-háromszor megidézik, ez mindig az illető félnek költségéve! és időmulasztásával jár ; ennek következtében inkább nem panaszkodnak. Bárha tehát ilyen tudósítások érkeznek a minister úrhoz, mint a minőkről ő szólt: a tolvajlások nem kevesbednek, hanem a bejelentések fogynak. {Ugy van] a baloldalról.) Ezen, t. minister ur, legjobban ugy lehetne segíteni, hogy ha valamely községben vagy vidéken többször ily kisebbszerü tolvajlási esetek fordulnak elő, az illető járásbiró havonként legalább egyszer a kerület több helyére kimenve, e dolgokat egyszerűen és gyorsan intézné el ; nem pedig azon hosszú és tetemes költséggel és időmulasztással járó formák mellett, melyek most divatoznak. Átmenve t. képviselőház a telekkönyvi ügyekre, én a magam tapasztalásából mondhatom, hogy a telekkönyvek valósággal siralmas állapotbanjvannak. Nem azért van ez igy, mint ha az igen t. igazságügyi minister ur a reájok megszavazott pénzösszeggel nem iparkodnék mindent elkövetni, hogy a telekkönyvek valahára a valóságot tartalmazzák. Ennek oka nem abban van, hanem abban, hogy valahányszor az igazságügyi minister ur az igazságügy javítására valamely összeget kér magának megszavaztatni: a pénzügyi bizottság sehol sem bánik oly mostohán a költségvetés megállapításában, mint épen az igazságügyministeri tárczánál. Hiszen csak az idén voltunk kénytelenek tapasztalni, hogy akkor, a mikor a bírói személyzet legnagyobb szorgalommal és erőmegfeszitéssel iparkodott a kereseteket elintézni, az igazságügyi minister ur kénytelen volt pénz hiányából a segédszemélyzetet t. i. a napi dijnokok és az Írnokok személyzetét reducáhri. Hiszen akkor hiába fizetjük a magasabb személyzetet, ha megtagadjuk a módot arra, hogy olyan számú segéd-személyzet alkalmaztassák, a mennyi szükséges ezen ügyek elvégzésére, kiadására, a feleknek kézhez juttatására, melyeket a bírák elintéznek. Mi megfordítva intézkedünk; nemhogy a birák számánál tennénk reductiót, hanem a birák személyzetét megtartjuk; de a kellő segéd-személyzetről nem gondoskodunk, hogy ez oly számban legyen alkalmazva, a mely számban szükséges arra, hogy a teendőknek kötelességszerűen megfelelhessen. T. ház! A költségvetésből is észrevehetni, hogy az igazságügyminister úrban meg van a szándék , a telekkönyvek rendezésére vonatkozólag, mert , egy ujabb telekkönyvi törvény szerkesztésére most is 10.000 forintot vett fel a költségvetésbe; de mikor fog az létesülni a valóságban, az előre nem látható dolog. Látjuk, hogy a telekkönyvek napról-napra kevésbbé felelnek meg a valóságos tényeknek, s merem állítani, hogy vannak oly telekkönyvek, melyek rendezése különösen a commassatiók következtében heteket, sőt hónapokat kívánnak; mert alig vannak már emberek a községben, kik képesek volnának igazolni, — mint a telekkönyvben szükséges, hogy igazoltassák — hogy egyik-másik ingatlan kié volt s minő jogi cselekménynyel volt terhelve. Ismétlem a hozzám szomszédos megyékben is tapasztaltam, hogy a minister minden erejét megfeszíti a telekkönyvek átalakítására, de hiába, ez mind kevés. Mert, méltóztassanak csak felvenni azt, hogy Magyarországon a hitel jóformán a telekkönyvre van alapítva. Ha tehát a telekkönyvek a hitel alapját hamisan tüntetik fel, akkor a sok költség és formalitás mellett, nemcsak, hogy nem segitettünk, de bizonyos tekintetben a hiteire szoruló emberek sorsát nehezítettük. Jól emlékszem, hogy egy időben az első hazai pesti takarékpénztárnál azon határozat hozatott, miszerint oly községbe nem hiteleznek, ahol a telekkönyvek a commassatió következtében nem lettek a valóságos és tényleges birtokhoz képest átalakítva. Ha a pesti takarékpénztár a maga biztonsága tekintetében — és azt mondom, igen okosan ezt tette, kérdés : vajon valamennyi takarékpénztáraink ós hitelintézeteink roszuj fognak-e cselekedni, ha ezt a példát követik. Én nem hiszem, hogy roszúl cselekednének. Továbbá lehetetlen, hogy tudomása ne legyen a t. igazságügyminister urnák arról, hogy a telek-jegyzőkönyvek 1856. és az utána következő években történt minden bevezetésekkel, bekeblezésekkel és kitörlésekkel együtt kiadványoztalak. Ez által az egyes telekkönyvi kivonatok