Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-395

395. országos ülés mája* .15.1878. 319 mánynak, fiatal tűzzel és lelkesülve küzdhessek hazám állami és nemzeti függetlenségének nem megvédése, hauem kifejlesztése, ós ha lehet, megörökítése mellett. {Élénk helyeslés balfelöl.) Azt mondja másodszor t. képviselőtársam: „Azon támadó hatalomban nem látja az összes szlávság zászlóvivőjét." A támadó hatalom Oroszország. Ha az ón t. képviselőtársam Budapest Józsefváros kerületének képviselője, abban az orosz hatalomban az összes szlávság zászlóvidőjét nem látja, én arról nem tehetek. Ha őt megverte a Jehova bizonyos nemlátással és nemhallással, (Élénk derültség.) arról nem tehetek, én azt oly fiatal egyéniségnél mindenkor sajnálom, bár irigyelni semmiesetre sem tudom. Mert ellenkező esetben hitéből erőt merített volna, úgyis mint képviselő, úgyis mint hírlapíró megmutatni nemcsak Magyarországnak, nemcsak Ausztriának, hanem az egész Európának, hogy az orosz hatalom az összes szlávságnak nem zászlóvivője. Miért nem teszi ezt? Jókai Mór: Hát a liptóiak? Madarász József: Harmadik észrevétele a t. képviselő urnák az, hogy ő a szlávság egyetemében nem Játja a közös és természetes ellenségünket. Hiszen nem minden szlávról beszélt Simonyi képviselőtársain, és mi sem mondjuk ezt. Hanem azon szlávság egyetemében, mely az orosz hatalom alatt összpontosul. Jókai Mór: Nem látom. Madarász József: Beszélhet t. képviselőtársam, hogy nem látja, én nem is a t. képviselő urnák beszélek, hiszen szerecsent mosni vörösben is alig lehet, hanem beszélek hazámnak, képviselői kötelességemnél fogva. (Derültség.) Mi a szóbanlevő délszlávokat mint testvéreinket szívesen fogadtuk, az üldöztetés ellen adtunk nekik menedéket, és sajnos, de ugy van, valahányszor a szabadság harcza Magyarországon a nemzetet kardra hivta; azokat mindig a magyar szabadság ellen láttuk küzdeni. (Igazi a szého bal/elöl.) És mikor, mint Simonyi képviselőtársam kifejezte, a délszlávok minket, megakarnak fosztani államiságunktól, akkor Simonyi Ernő nyilatkozatát arra ! fordítni, hogy ő minden hazánkhoz hü szlávokat | is értett — ez oly állítás, mely szélmalom harcz- j hoz hasonlít, mert hiszen ezt Simonyi képviselőtársam nem mondta. Negyedik, a mit képviselőtársam mond : „nem engedhetem tehát Simonyi Ernő által megbélyegeztetni a szlávokat." Fölolvastam, mit mondott Simonyi Ernő; ő a magyar államiságot megvédeni akarja, és nem engedi, hogy az állam területi épségét, éü a magyar nemzetet azok a dél- j szlávok megrontsák. Ezt bélyegzi meg a t. képviselő ur, erre visszhangzik az élénk helyeslés a középen? Azért mondottam, midőn elkezdtem tiszt. képviselőtársam politikájára megjegyzéseket tenni, hogy miként önmagámon megtörténik, ugy hiszem, t. képviselőtársam is csak a pillanatnyi felhevülésben mondotta ezt, mert különben t. képviselő ur, és azok, kik e nyilatkozatát élénk helyesléssel fogadták: hogy ha az, a mit Simonyi mondott, bántalmazza a szlávokat, akkor Magyarország területe és a magyar nemzet fentartásának kimondása e házban bántalmazás volna. Nem, soha ezt egy perczig sem tűrhetném, és bocsásson meg a t. képviselő ur, én nem engedhetem meg, hogy önmaga is ezt értse. Hátra van még, hogy t. képviselőtársamnak a 48-iki eseményekre történt hivatkozására néhány megjegyzést tegyek. (Halljuk]) Julius 11-én történt, midőn Kossuth Lajos (Éljenzés á baloldalon.) a szószékre lépve ezt monda: „Midőn a szószékre lépek, hogy önöket felhívjam, hogy mentsék meg a hazát, mert először Horvátországban nyílt pártütér ^an, másodszor lent a szerblázadás, harmadszor az aldunai tartományokból bizonyos egyének Erdélyt izgatják, negyedszer a Pruth mellett egy hatalmas orosz sereg van; s végre június végén lehullott a fátyol, a bécsi ausztriai ministerium jónak látta az ausztriai császár nevében kijelenteni, hogy a in. kir. ministeriumnak, ha a horvátokkal ki nem egyez, fölmondja a neutralitást, tehát az ausztriai császár hadat üzent a magyar királynak. S később így folytatá: „Adják meg a kormánynak a lehetőséget, hogy békét eszközölhessen ha lehet, vagy visszaverhesse a harezot ha kell; hatalmazza fel a ház a kormányt, hogy a szükséges 200,000 fegyverest állithassa, szavazzák meg az erre kellő 42 millió írtől", akkor nem várva befejezését, lelkeit Nyáry Pál: „Megadjuk!" és az egész ház ,megadjuk "-kai szavazta meg a haza megmentésére kellő eszközöket. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) Sajnálom, hogy t. képviselőtársam felhozta e fenséges eseményt, mert ezt másként jelezni nem lehet, mint Kossuth Lajos monda: „meghajlok a nemzet nagysága előtt". Hogy az én tiszt, barátom ezen eszmét, és aztán bizonyos ellenzék alkotását oly elferdített alakban miért hozta elő a t. háznak, azt megfogni nem tudóin. Mert az, hogy akkor Olaszország volt az, a mi most Bosznia, és Tisza Kálmán javaslata hajszálnyira hasonlítana Kossuth Lajoséhoz, ehhez már nem magyar költő phantasiája, hanem csakis osztrákmagyar udvari költő phantasiája kell. (Helyeslés. Derültség.) Kötelességemnek ismerek helyreállítani némely téves adatot. 1848. Julius 11-én nem volt ellenzék a magyar parlamentben. Voltak, kik a kormányt, a pártütés, és — amint mondatott — a lázadás mielőbbi erélyes elnyomására ösztönöztük, s arra minden módot ós eszközt megaján-