Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.
Ülésnapok - 1875-394
594. országos ülés május 14 1878 291 Én tehát ismételve kérem a t. kormányt, méltóztassék ezen nagy fontosságú kérdésben nem azon egyes ellenvetésekre felelni, melyek felhozattak, mert hiszen ez mellékes dolog. Tudjuk, hogy a kormányférfiaknak igen erős polemikus tehetségük vannak. De most nem erről van a kérdés; hanem arra kérjük, adja meg ezen vitának az alapját, derítse fel a külföldi situatiót s mondja meg, mire szándékozik a kormány azon 60 milliót fordítani : akkor aztán lelkiismeretesen ítélhetünk fölötte, hogy megszavazzuk, vagy meg nem szavazzuk-e a kívánt összeget ? Mindaddig, még ez nem történik, én megvallom nem, vagyok képes e tárgyhoz érdemlegesen hozzá szólani; s ennélfogva kérésemet a t. kormányhoz ismételve, fentartom megjegyzéseimet akkorra, mikor a kormány felvilágosításait hallottam. (Helyeslés szélső balfelöl.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Midőn e tárgyban szót emelek és legelsőbben is azon álláspontra kívánok reflectálni, melyből Simonyi Ernő t. képviselő ur felszólalt, előre is kijelentem, hogy azok, miket ezen szempontból elmondandó leszek, nem jelentik azt, mintha magára a dolog lényegére nézve — részint az interpellatiókban, részint a már ma is felmerültek folytán — a dolog érdemét illetőleg is nyilatkozni nem kívánnék; de szükségesnek tartom először is a kérdésnek azon részéről szólani, — mert azt hiszem, hogy mindenekelőtt és mindenek fölött azzal kell tisztába jönni, hogy fenálló törvényeink s a létező alkotmány értelmében minő álláspont az, melyből ezen födözet a törvényhozás által megbírálandó. (Halljuk!) Én t. ház, azt hiszem, hogy alkotmányunk értelmében és azon törvényeink szerint, melyek megalapítják a külügyek kezelésének módozatait ós a közösköltsógek megszavazásának módját, arról, hogy a delegatiók által megszavazott költség fedezése, megtagadtassák: szó nem lehet. Szerintem, — ós ezt ajánlom mindazok figyelmébe, a kik akár helyeslik, akár nem helyeslik fennáló törvényeinknek ós alkotmányunknak minden rendelkezését, de belátják, hogy mig ezek fenállnak: alkotmányosan csakis keretükben lehet mozogni — szerintem a delegatiók által megszavazott költségek fedezete alkotmányunk szerint meg nem tagadható. Nem lehet azt mondani, — el mondom én egészen őszintén a positiót saját fölfogásom szerint, — hogy a képviselőháznak ott és itt ne lenne azért módja ellenőrzést gyakorolni a külügyi politika felett. Hiszen a parlamentalismus módozatai adnak erre alkalmat, s itt nem értem csak az interpellatiókat, hanem a maihoz hasonló alkalmakat is, mert bár a fedezetet megtagadni nem lehet : igenis lehetséges a fedezet módozatainak megállapításánál oly akadályokat gördíteni a kormányok elé, a melyeknél fogva utoljára a működés lehetetlenné válik. De midőn ennek jogi lehetőségét fölemlítem, egyúttal kötelességemnek tartom a t. ház becses figyelmét felhívni arra is, hogy ezen eszköz maga is olyan, a melylyel hazafiasán valójában csak a legextremebb esetben lehetne élni, ós csak azon esetben lenne czélszerü vele élni : ha biztos kilátás nyílnék a törvényhozás többségének, a mely esetjog — én általában beszélek most, — a külügyi politika vezetésével nincs megelégedve, hogy ha ilyen módon azon külügyi politika vezetését lehetetlenné teszi, utánna egy olyan következik, a mely a monarchia ós az ország érdekeinek jobban megfelel. Mert hiába, mindenki trtdja, hogy fenálló törvényeink alkotója nem én vagyok; de méltóztassanak megengedni, ha az jönne szokásba a külügyi politika szempontjából, hogy az egyik törvényhozás is határozna és megtagadná vagy megszavazná a hitelt, a másik törvényhozás is határozna, a midőn az egyik meglehet csak azért is dönthetne valamely értelemben, mert nem volt mód érintkezni az egyik irányban, a másik a másikban : amint ezen praxis állapíttatnék meg, e világon bárki lenne és bármikor az osztrák-magyar monarchia külügyi politikának vezetője, azon percztől fogva, a külügyekben a monarchiának döntő szava nem lenne, (ügy van\ a középen.) Természetes is ez, s ebben fekszik a különbség a magyar parlament az osztrák parlament ós más államok parlamentje között. Ez utóbbiakban is vannak különböző nézetek; sohasem előnyös a külügyi politika vezetésére, ha e nézetek a parlament kebelében erős tusát vívnak és igen csekély többségű különbséget mutatnak fel; de az ily államokban meg van ennek a lehetősége, mertitt igenis lehet eruálni, hogy az állam képviseletének többsége minő politikát tart az állani érdekében helyesnek s igy lehet egy határozott politikát követni Mi nálunk azonban — tarthatja ezt valaki helyesnek vagy helytelennek, az most mindegy, — nálunk azt eruálni, hogy az osztrák magyar monarchia képviseletének többsége minő politikát kívánna követtetni: a két törvényhozó testület külön határozatai által nem lehet. Ezt nálunk csak ott lehet, hol egyfelől nyilatkozhatik iránta az, ki hivatalból vezetője e politikának, és másfelől, a hol ha esetleg mindkét testületben különböző nézstek merülnének fel, ki lehet tudni, hogy mégis együtt véve a két fél többsége minő politikát helyesel. Ismétlem, a külügyi politika vezethetésének — akár melyiknek — alap-feltételéül tekintem, hogy ne tétessék az ki azon veszélynek, s ne alkottassék ma az iránt oly praecrdens, mely szerint minden perezben és minden külügyi politika lehetetlenné tétetnék a két állam törvényhozásainak ellentétes nézete által, mely szerint nem 37*
