Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-391

246 391. országos ülés május 10. 1878. itt kénytelen vagyok mindjárt megjegyezni, hogy nem érthetek egyet Osemegi államtitkár s képviselő úrral, mert csakugyan igy kell magamat kifejeznem az európai államtudomány bevett műnyelvének értelmében, hogy az állampolgárok egyéni jogait, és itt közbevetőleg legyen szabad megmondanom azt is, hogy az európai alkotmányok gyűjteményében, a melyet mindenki megnézhet itt a képviselőház könyvtárában, az egyes európai államok alkotmányának illető fejezete felett is az olvasható, hogy: „Droit des citoyens"; sőt némely helyütt az államtudósok műnyelvének megfelelőleg egyenesen ez a jelszó is ott áll, hogy „individuels". Az egyéni jog alá tartozik tehát ugy az európai alaptörvények mint az európai államtudomány felfogása szerint is, a gyülekezési jog, habár némely ország alaptörvényei mégis engedik annak szabályoztatását külön tüzetes törvény alapján. A gyülekezési jogot tehát codificálva találjuk ezen rendszeres alkotmány-törvényekben és részletezve azon feltételeket, a melyek alatt ezen alkotmányos jogot, ezen nevezetes egyéni jogot, a gyülekezeti szabadságot az állampolgárok gyakorolhatják. Azonban megnyugvására mondhatom ezen t. oldalnak, hogy oly módokat és feltételeket, a minőkhez a minister ur ezen jog gyakorlatát kötötte, semmiféle európai müveit államban nem találhatni. A második nagy csoportba tartoztak a történelmileg fejlődött alkotmánya államok: Anglia — és hogy kevésbbé fényes képet is mutassak föl, ugyanezen kategóriából felhozom, mint eléggé. ismert junker-államot az egyesült Meklenburg — Sehwerin és Streliz nagy herczegséget, mert szükséges, hogy ne csak jó és fényes, hanem árnyoldalát is lássuk a trrténelmileg rendszeres alapítvány nélkül fejlett alkotmányosságnak; ide tartozott akkor még Svédország is, mert ez csak 1866-ban kapta meg a maga rendszeres népképviseleti kormányát. Ezen államok közül az, a mely bámulatunkat, tiszteletünket és szeretetünket mindenek felett kiérdemelte: Anglia, már régóta szabályozta a gyülekezési jogot és azon feltételeket, a melyek alapján a kormány-felügyeleti jog gyakorolható. Fölösleges itt részletekbe bocsátkozni, nem akarom ezen részletekkel untatni a t. házat. (Halljuk ! Halljuk!) Szükségesnek tartom azonban felhozni azt a körülményt, hogy Angolországban már IV. Henrik uralkodása alatt egy tüzetes törvény alkuttatott, mely megszahja, hogy a Sheriffe a posse comitatus, és még két-két békebiró mikor vannak felhatalmazva a népgyűlést, ha a szétosztás iránt hozzá intézett ünnepélyesen hivatalos felhívásnak eleget nem tesz, szétkergethetni, és 1715-től fogva részletes törvényhozási intézkedés által a Riot-act által lőnek megszabva módozatai és feltételei a gyülekezési szabadság szabad gyakorlásának. Fölösleges mondanom, hogy oly intézkedésekről, minőket a mi belügyministerünk kilátásba helyezett: ott szó sem lehet. Mi van abban a törvényben mondva? Az van mondva, hogy ha egy órával azután, miután a tömeg hivatalosan felszólittatott, és a Eiot-act fölolvastatott, még akkor sem oszlanék szét: akkor jogában áll a hatósági közegnek katonaságot igénybe venni és azok, kik még ekkor sem oszlanának el, feloniában teszik magukat bűnössé; feloniát követnek el azok is, kik a Eiot-actot felolvastatni nem engedik, vagy a Riot-act felolvastatása előtt neki rontanak valami kápolnának, vagy házaknak, és ha azokat feldúlják. Természetes, semmi rokonsága sincs azon törvénynek ezen rendelethez, és hozzá kell tennem, hogy még ezen szigorú angol törvénynyel is határozottan és kizárólag a juryt, az eskütszóket illeti meg a jog a fölött dönteni: vajon követtetett-e el oly bűntett, mely a törvény büntető kezét meg érdemli ? vajon törvénytelen, vagy törvényes volt-e maga a népgyűlés? Magyarország 1848-ban nem követte az előtte haladott szárazföldi államok példáját; nem alkotott magának rendszeres alaptörvényt, hanem követte Anglia példáját és ez — méltóztassék a t. ház megengedni, hogy őszintén nyilatkozzam — saját alkotmányos fejlődésének érzékeny kárával történhetett. Nem tartozom azok közé, t. ház, a kik egyegy csillogó szóllam hatása alatt behunyják szemeiket a történelmi igazság előtt; ily csillámló szóllamok epochája volt az 1820. és 30-as epocha, a midőn is az mondatott: mit ér a nemzetekre nézve holmi papiros-alkotmány, többet ér az élet gyakorlata, mely Angliában kifejtette a történelmi alkotmányt, nem kellenek nekünk charteok constitutionok, nem kellenek Staatsgrundgesetzek; fejleszszük alkotmányunkat, törvényhozásunkat ezentúl is esetről-esetre alkotott törvények által; minek megkötni bizonyos nagy irányeszmék proclamálása által a törvényhozási fejlődésnek útját, a gyermek is kinő köntöséből, a népek is csakhamar kinőnek a papiros-alkotmányok amaz irányeszméiből, alapelveiből. És azon liberálisok, — nem mondom radicalisok, mert Európa radicalisai éppen ellenkező módon járnak el, mint a t. szélső bal vezérszónokai, kik megengedem, hogy különben radicalisok — ezen radicalisok mondom, még Angliában is (tudjuk,) hogy még Angliában is épen a radicalisok sürgetik a chartot, igen, a szárazföldön a liberálisok azt mondották, hogy nem kellenek nekünk az ily papiros-alkotmányok, mert azok megakaszthatják az organikus fejlődést. Ez mondatott nyugaton a huszas-harminczas években. Mi pedig utána mondtuk mind ezt 1848-ban, szintúgy mint 1867-ben, és utána mondjuk még mainapigían is mint valamely axiómát.