Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.
Ülésnapok - 1875-391
891. országos ttlés május 10. 1878. 247 Uraim: Európa népeinek legújabb alkotmányos történelme alapjában meghazudtolta e tant. A szárazföld valamennyi állama, melyekben ma alkotmányos szabadság uralkodik, s a melyek a szellemi, erkölcsi és anyagi fejlődések terén leginkább elhaladtak, igen, éppen a legelőrehaladottabb, legműveltebb, legvirágzóbb európai államok összes, eszélytelt haladásukat ugy a szellemi, mint az anyagi téren, s egyúttal a szabadságban a legutóbbi négy-öt évtized alatt éppen azon rendszeres alaptörvények védve alatt tették meg, a mely alaptörvényeket papiros-alkotmányoknak szoktak gúnyolni, így Belgium, igy Hollandia, igy Norvégia, Dánia, igy az összes német államok Mecklenburgot kivéve, igy Olaszország, igy a szabad köztársaság a j Schweiz is ; sőt a rendszeres képviseleti alkotmány j terére lépett maga Svédország is 1866. óta; hogy a sokat hányatott szép Francziaországot ne is említsem. És ugyan hol rejlik Anglia mellett az emberiségnek, hol Európának összes ujabb fejlődése, ha nem ezen államokban? Nem, uraim! nem áll az, hogy a rendszeres alaptörvény, mely kijelöli a törvényhozás irányát és nagy elveit, mindaddigra, mig a törvényhozásnak alkalma leend, ha azt ozólszerünek találja, ezen irányokon, ezen alapelveken, magának az alaptörvénynek részleges módosítása által változtatni, mondom nem áll az, hogy az ily rendszeres alaptörvény a népeknek valaha ártott volna. Nem, én nem tartozom már ez oknál fogva sem azok közzé, a kik azt gondolják, hogy 1818-ban nem lett volna ezólszerü Magyarország alkotmányát rendszeres alaptörvénybe foglalni. De nem tartozom ezek sorába még azért sem, mert ott, hol az átmenet a legmerevebb rendi alkotmányból a majdnem legtágabb censitarius képviseleti alkotmányba oly hevenyészve, oly annyira minden előkészités nélkül történt mint nálunk : itt a mi hazánkban az izgalom ét hevély azon napjaiban egy egész közjogot eodificalni, bizonyára nem volt könnyű eodificalni, daczára ennek mégis valódi jótétemény lett volna egy rendszeres alaptörvénynek bármily átalános nagy vonásokban is megalkotása, és már csak azért is, mert maguk a törvények, melyek akkor alkottattak, nagyon fölületesek és hézagosak voltak. Épen azon oknál fogva, mert ezen törvények nem terjeszkedhettek ki mindenre, a mire ezen gyors átalakulásnál fogva kiterjeszkedniük kellett volna, és azért is, mert a szokás, mely a törvény hézagait kipótlandó volt, a rendi alkotmányból datálódott, tehát a törvénynek egészséges fejlesztésére az uj alkotmányban a szokás nem szolgálhatott alapúi, épen azért, mert ezen körülmények fenforogtak : véghetetlenül sajnálom, hogy honatyáink bölcsessége 1848-ban nem hozott létre a többi müveit nemzetek példájára egy rendszeres alkotmány-törvényt. Ha ez megtörtént volna, nem igen vitatkoznánk most a ministeri rendeletnek érvénye, czélszerüsége felett, mert akkor azon alaptörvénybe mindenesetre belevonatott volna a gyülekezési jog, mint a magyar állampolgárság elidegenithetlen egyéni politikai joga, s ezen alaptörvény alapján az illető alkalom felmerültével mindenesetre megalkottatott volna már eddig a részletes törvény, mely ezen alapelvvel, a gyülekezési szabadsággal nem jöhetett volna ellentétbe. Valóban, ha ez akkor megtörténik, akkor most fölösleges volna vitatkozni a felett, hogy a ministeri rendelet az alkotmány jogába vág-e, vagy nem. E szerint az én nézetein nem lehet más, minthogy a gyülekezési szabadság a magyar alkotmánynak is postulatuma. Ámde. midőn én ezt kijelentem, midőn nyíltan és ünepólyesen vallom a magam részéről, hogy a ministeri rendeletet, mint a magyar alkotmány ezen postulatumába ütközőt, mint czólhoz nem vezetőt és mint izgalmakat kelthetőt, helytelenítem: nem vagyok még sem azon helyzetben, hogy azon brillians argumentatióhoz hozzá járulhatnék, melyet tegnap Szilágyi Dezső képviselő ur kifejtett; nem járulhatok másfelől azon szintén brillians érveléshez, a melylyel Csemegi államtitkár és képviselő ur, amaz ékes szavú képviselőt megczáfolni igyekezett. Szabad legyen c tekintetben is elmondanom nézeteimet. Szilágyi t. képviselőtársam határozottan azt állította, hogy a gyülekezési jog Magyarországon a szokásjogban gyökerezik. Én ezt részemről állítani nem merem. Nem merem pedig állítani a következő okoknál fogva. Elsőben is nem azért, mert, én tévesnek tartom ugyan azon definitiót, melyet Osemegi államtitkár adott a magyar szokásosjog fogalmáról. Csemegi t. képviselő ur különben közbevetőleg legyen mondva, lord Hales definitióját mondotta el az angol Oornmon law-ról, midőn magyarázta a gyülekezeti jog természetét; ez szórói-szóra meg van lord Hales nyilatkozatában. {Derültség a széhö balon.) Én részemről mondom, már azon definitiót is merőben tévesnek tartom, és ugyan azért a magyar szokásjogról mint az angol „Common law" anaíogonjáról nem lehet beszélni egy oly rapid átalakulással szemben, milyen volt a mi 1848-diki átalakulásunk, midőn a legmerevebb rendi alkotmányból, a legmerevebb dicasterialis rendszerből átugrottunk egyszerre a lehető legtágabb censitarius képviseleti • lapra és oly parlamentalismusra, mely törvényes alapját illetőleg tulajdonképen felülmúl minden európai alkotmányos intézményt, mert egész Európában, — magam is hirdettem többször a házban, — alig van parlamentalismns, mely a gyakorlatban annyira gyenge volna, mint a mi parlamentalismusunk, de a mi a törvény betűjét illeti, egész Európában alig van állam, mely annyira bevette volna a