Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-390

226 390 országos ülés május 9 187S nem eonfirmatiója a gyülekezési jognak : mig a mostani kormányrendelet azt megsemmisíti, azt megtagadja, (Ugy van\ a bal és szélső baloldalon.) És itten elmélkedésbe bocsátkozik egyfelől az „engedélyezés" szó értelme és másfelől a felett, hogy a kormány eljárásának mik lehettek ezélzatai és indokai. A mi az elsőt illeti, t. ház, én igen különösnek találom az objeetivitás szempontjából, hogy a képviselő ur az egyik esetben azt mondja, hogy az „engedélyezés" szó egy rosszul használt kifejezés, de hogy az nem jelentheti azt, Hogy a jogot meglehetne tagadni; a másik esetben pedig már ezt nem lehet feltenni, már akkor ez nem rosszul használt szó, hanem itt czólzatos megsemmisítése van a gyülekezési jognak. Azt gondolom, hogy egy és ugyanazon szónak szemben ugyanazon joggal különböző értelmezést adni igazságosan nem lehet, és nem lehet különösen akkor, mikor én nem azért hivatkoztam -— tessék elolvasni az akkor tartott beszédeimet —- az „engedélyezés" szóra, mintha azt akartam volna mondani, hogy 1848-ban ezzel korlátozni akarták, vagy meg akarták tiltani — kivévén a mondott eseteket — a gyülekezési jogot ; hanem, midőn amaz oldalról egy t. képviselő ur azt mondotta, hogy ezen szó „engedélyezés" mutatja, hogy a kormánynak szemben az 1848-iki kormány eljárásával minő rettenetes szándéka van : akkor hivatkoztam arra, hogy az 1848-ban kiadott és általam felolvasott rendeletekben ez a szó „engedélyezés" szintén benne van, hivatkoztam erre annak bizouyitékául, hogy abból, hogy ezen szó az általam kiadott rendeletben benne foglaltatik, nem lehet következtetni azon ozólzatokra, melyekkel a kormány eljárása vádoltatik. (Ugy van! a középen.) De mi történik t. ház? 1848-ban nem volt irott törvény, ma sincs. Mellékesen megjegyzem, hogy abban tökéletesen egyetértek a képviselő úrral, hogy lehetnek és vannak alkotmányos fejleményt! országokban jogok, melyekre irott törvény nincs, de azért jogok lenni meg nem szűnnek. Nem egyszer — legközelebbről is — vitattam, ámbár azon oldalról ebbeli állitásom tagadtatott, hogy a szokás is csinál törvényt alkotmányos országban. Mi azonban a különbség? Én azt tartom, hogy parlamentalismus mellett — s erre még vissza fogok térni — még ott is, a hol irott törvény van : joga van bizonyos rendkívüli esetekben a kormánynak felelőssége mellett ideiglenesen intézkedni; ott pedig, a hol irott törvény nincs, nem szabad ugyan a kormánynak a jogot megtagadni: gyakorlatát azonban szabályozni, feltételekhez kötni, a mint az egyik kormány teheti, ugy teheti okvetetlenül a másik is. {Ellenmondás a baloldalon.) Igenis mondhatja valaki, hogy a kormány által megállapított feltételek túlságosak, hogy czéltalanok, miként ez az előttem szólott képviselő ur is mondotta, hogy helytelenek: de engedelmet kérek, akkor, midőn egy másik kormány által ugyanazon jog gyakorlatára nézve megszabott föltételeknek ideiglenes módosításáról, nem pedig a jognak negatiójáról van szó : akkor azt mondani, hogy a kormány túllépte törvényes vagy alkotmányos jogkörét, igazság szerint nem lehet. Részemről kijelentettem a hozzám intézett interpellatióra adott válaszom alkalmával, kijelentettem Pestmegye kérvényének olvasása előtt, hogy magam is érzem annak szükségét, hogy ez ügy törvény által szabályoztassék, s ón sem érthetek egyet azzal, a mit Mocsáry Lajos képviselő ur mondott, mert végre is concret törvény nélküli helyzetben minden viszonyok közt igen könnyen el lehet ugy nemzetnek, mint kormánynak a két extrém egyikéig, a szabadosságig, vagy a hatalmaskodásig tévedni. Én pedig azt tartom, hogy nemzetnek és kormánynak egyaránt érdeke, hogy ez irányban törvény szerint tisztában legyen magával, hogy a korlátok, melyek szükségesek, — mert nincs oly jog, melynek rendes államban ne lenne szüksége korlátra, — mint előbb mondatott, a nemzet által önmaga által szabatván meg, még az is, mi helyes bár, de különben nyomasztónak tetszik, épen ezen körülmény által elveszti nyomasztó hatását. Én tehát azon irányban, hogy ez ügyben törvény alkottassák, ismétlem, teljesen egyetértek, és épen azért, mert ezt kívánom, kérem én is a magam részéről a t. bázat, hogy a kérvónyi bizottság véleményét elfogadni és határozattá emelni méltóztassék. (Helyeslés a középen.) Igaza van Szilágyi Dezső képviselő urnák, ki hivatkozva beszéde végén egy költőnk mondatára is, azt mondja, hogy a képviseleti kormány-forma mellett a közszabadság valódi védelme nem helyezhető másba, ha a parlamentalismus tekintélyét lejáratni, vagy szűk korlátok közzé szorítani nem akarjuk: mint magának a parlamentnek lelkiismeretes szabadság érzetébe és ellenőrzésébe. Azt mondja ő, hogy a képviselők előtt itt azon kötelesség áll, melyet Vörösmarty Toldyja mond, hogy „itt e szent jelnek, ha erőtök nem felel meg, békét hagyjatok." Tökéletesen igaza van. A ki e ház kebelében azt hiszi, — a mire, Isten és ember előtt mondom, okot nem adtam, — hogy az én kezemben, mint ministerében ez ország ós e nemzet alkotmányos szabadsága veszélyeztetve van: annak okvetetlenül kötelessége nein a kérvónyi bizottság javaslatát, de az elleninditványt elfogadni. B. Kaas Ivor: Ugy van! Tisza Kálmán minist erein ök: ügy bizony ! (Nagy derültség) A ki azonban ezt nem hiszi; a ki azt hiszi, hogy igenis mi a magyar nemzet jogait és szabadságát fentartani, és meg-