Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-390

S$Ö. országos tttés májas 9. 1878. 221 rint a hatóság semmit sem tehet ellene, még azon esetben sem, ha nézete szerint téves vagy helytelen dolgokkal foglalkozik a gyűlés. És mikor van joga megtiltani a hatóságnak? Joga van és kötelessége megtiltani akkor, mikor törvényszegést foglal magában a gyülekezés czélja, vagy ha a jogrend erőszakos megháboritását foglalja magában, tehát két oly esetben, mely eseten túl a gyülekezés szabadsága minden esetben fenáll. T. ház! Ha e négy sornak természetes értelmét vesszük : nem az engedélyezés rendszere van ebben, hanem a szabad gyülekezés elvének szabályozása, daczára annak, hogy egy szó ineorrecte van használva. És már bocsásson meg a niinisterelnök ur, de La már alkotmányos praecedenst keresett, ha már zsinórmértéket keresett arra, hogy hogyan járjon el: miért nem tartalmát vette irányadóul ezen rendeletnek és miért csak egy szót vett ki belőle, egy oly szót, melyre nézve az egész rendelet tartalma mutatja, hogy incorrecte van használva, miért nem szabályozta ugy a megtiltandó vagy megtartandó gyülekezést, mint azt szabályozza azon rendelet, és miért vette ki csak azon egy szót belőle és construált annak alapján egy egészen más értelmű, a szabadságot felfüggesztő rendeletet? Azt kell hinnem, hogy a ki alkotmányos praecedenst keres : annak inkább a rendelet értelméhez és tartalmához, nem pedig egy kétes kifejezéséhez kell magát tartani. (Helyeslés a hal és szélső halon.) De hogy még egy személyes megjegyzést tehessek, megengedem, hogy érvelés kedvéért lehetséges volt, hogy a minister kétkedett, kétkedhetett azon: vajon a szabályozás jogos hatalom körébe esik e vagy pedig nem tartozik a ministeri, hanem tartozik az országgyűlés hatalom köréhez? De ha kétkedett : akkor mi lett volna kötelessége ? Ha sürgős, elutasithatatlan szükség esete nem kényszeríti — és a ministerelnök ur maga mondotta beszédében, hogy ilyen szükség nem forgott fen. — A teendő az lett volna egy alkotmányos minister magatartására nézve, a mit a ministerelnök ur 1869-ben mondott — bocsánatot kérek, hogy én is idézek — egy igen egészséges és helyes elvet tetszett kimondani június elején, mondván: „A kormánynak hivatása szerintem, hogy látva, hogy az intézményekben hiány van, ne önhatalma gyarapítására használja fel ezen körülményt, hanem minden felszólítás nélkül azonnal terjeszszen a ház elé törvényjavaslatot az iránt, hog}~ ily viszonyok közt a felmerült kérdés alkotmányos utón elintézést nyerjen." Egészséges, helyes elv ez, igen t. ministerelnök ur, csak sajnálni lehet, hogy ennek alkalmazását a fenforgó esetben szükségesnek vagy czélszerünek nem tartotta. [Helyeslés a baloldalon.) Ennyit kívántam t. ház, és bocsánatot kérek, — hogy ily tüzetesen szólottam — a rendelet tartalmáról elmondani. {Halljuk l) Most engedjék meg, hogy a rendeletnek közzététele iránt nyilatkozzam. {Halljuk!) Én azt hiszem, és e részben nézetem lényegében egyezik t. képviselőtársam Mocsárjával, hogy ezen rendelet egy átalánosan kötelező jogi rendelet akar lenni, miután ezen rendelet a jogrend egy részét az egész országban minden polgárra nézve kötelező módon szabályozni akarja : ezen rendeletnek közzé kellett volna tétetni a természetes és törvényes módon, ezen rendelet közlésének módja az lett volna, hogy miután arra volt számítva, hogy a törvényhatóságokban a törvényhatóság közegei által foganatosittassók, hogy követtessék annak közlésénél e rendes ut és ne nyujtassék később veszélyessé válható praeeedens arra nézve, hogy a polgárokat átalánosan kötelező rendelet kiadatik; de annak felmutatása vagy fel nem mutatása egy kormányügynök kezére bizatik, ki tulajdonképi felelősséggel csak a ministernek tartozik. (Igazi Ugy van! a bal és szélső balon) De egyébiránt a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvény, — gondolom, — 6. §-a nyíltan mondja, hogy szabályrendelet, ha csupán helyi érdekű, a törvényhatóság területén, ha közérdekű, az egész országban kihirdetendő. Ez egy világos törvény. Meglehet, hogy erre azt fogják mondani, hogy ez csak a törvényhatósági szabályrendeletekre vonatkozik. De hát a törvényhatóság csak kivételesen bocsáthat ki — ha ugyan az előfordulhat, — olyan szabályrendeletet, a mely az egész országban kötelező erejű lehet és a ministernek minden szabályrendelete ilyen. Es ha egy törvényes elv szentesítve van a törvényhatósági szabályrendeletekre nézve: vajon a kihirdetés ezen módját nem kell e lekötelezőnek tartani a ministeri rendeletekre nézve is ? (Helyeslés a baloldalon.) De én tovább megyek. Az 1869. IV. t.-cz. a birói hatalom gyakorlásáról megszabja, hogy mik azok a rendeletek, a melyeket a birák a maguk Ítélete hozásánál zsinórmértékül elfogadni kötelesek. És mit mond ez? Azt mondja, hogy a biró a törvény alapján alkotott és kihirdetett rendelet és törvényerejű szokás szerint tartozik Ítélni. Már most ezen törvényes és ismeretes alkotmányos szokás nem elegendő-e arra, hogy ezen nemét a rendeletközlésnek ugy tekintsük, mint a mely abnormis, a mely törvényeinktől és gyakorlatunktól eltér és a melynek nem is lehet más czélja, mint kikerülni azon ellenőrzést, — legalább addig halasztani, mig lehetséges volt, — mely ellenőrzés a törvényhatóságot a minister rendeleti jogára nézve megilleti. (Helyeslés a baloldalon.) Igaz, a ministerelnök ur tiltakozik a titokszerűség vádja ellen, és azt mondja, hiszen a lapokban januárban ezen rendelet lényeges tartalma közöltetett, és várta, hogy interpellálják