Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-389

389. országos ülés május 8. 1878. 189 szét elkülönítéséből előállt, megszüntettessék. Ezen merev elkülönítés mindkét üzleti ágnak ártalmára van, mert azok egymásra vannak utalva, egymás kiegészítésére hivatva. A t. pénzügyminister ur is mondotta, hogy ő ezen nézetben osztozik. Midőn ugyanis a t. minister ur az államjavak eladásának kérdéséről először nyilatkozott, nagyon jól emlékszem : azt mondotta, hogy az államerdőket közgazdasági tekintetből mind eladni nem lehet, hanem el kell adni azon államerdőket, melyek a bányászat mellett a bányák művelésére szükségesek, ós igy beismerte, hogy azok tartozékai a bányászoknak, a miből világosan következik, hogy az erdészetnek a kincstári bányászattól való elkülönitése a czelnak egyatalán nem felel meg, a mit a t. pénzügyminister ur is a tapasztalások után most már még inkább — el fog ismerni. Hogyan áll most a dolog? Az erdészeti hivatal szidást kap, ha nagy jövedelmet nem mutat ki, ennélfogva fokoznia kell a jövedelmet, szemben a kincstári vasgyárakkal is, habár ezek közel vannak hozzá. matlanságot fejezni ki a bányászati tisztviselők iráni, és nem vonom kétségbe, hogy ott az államnak igen sok tehetséges ós ügyes tisztviselője van. Hanem a kik bent éltek az eddigi állapotban, a megszokottságnál fogva nem igen hivatottak arra, hogy magok tegyenek előterjesztéseket vagy javításokat; kell hogy velők együtt működjék idegen elem is, mely az üzleti élet külső formáit jobban ismeri; az ügynek csak használhat. És hogy e tekintetben nem csak magunk állunk, szabad legyen hivatkoznom a t. háznak e téren egy capacitására: Stoll képviselő úrra, a ki midőn interpellált a diós-győri vasgyár érdekében, hasonlóképen azt kérte, hogy független emberekből és bánya-tisztviselőkből álló bizottság vizsgálja meg ez állapotok miben létét. Azonban visszatérve Szontagh képviselő társam indítványára, nyíltan kijelentem, hogy nem tartozom azok közé, kik az államot hivatottnak tartják arra, hogy gazdasággal és iparral foglalkozzék. Én e részben tovább nem mennék, mint addig, hogy az állam tartson minta-gyárakat, melyek mellett az adózó magánipar tanulmányt szerezhessen. Viszont be kell ismernem, hogy a mai viszonyok közt azon általános stagnatió, mely nem csak nálunk s nem csak Ausztriában, de egész Európában a vasipar terén van, e müvek értékesítését teljes lehetetlenné teszi. Sőt tény, hogy miután az utóbbi években a vasgyár-ipar rohamosan fejlődött, fejlődött pedig a hetvenes évek fogyasztásához képest; ez által a nagyobb investitiók folytán nagymérvű túl productió származott, s igy bizonyos időn át arra számítani nem lehet, hogy a vasgyárakat sikeresen értékesíteni lehessen. De ez nem zárja ki azt, hogy addig is a szükséges intézkedések az állami bányászat javítása érdekében megtörténjenek, mert ha ezek meg nem történnek, az értékesítés még a jobb időkben is csaknem lehetetlenné válik. Azonban a kincstári bányászat — igénytelen véleményem szerint —- azon átalános bajok mellett, melyek az egész vasipart sújtják, már évek óta küzd még külön speciális bajokkal is. E speciális bajokat leszek bátor röviden előadni. Mire van szüksége a kincstári bányászatnak ? Véleményem szerint először és főkép arra, hogy a kamarai kezelés rendszere egyszerüsittessék, több önállóság hozassák be az egyes igazgatóságoknál, s több üzleti élet vitessék azokba, mert ezek nélkül boldogulni a kincstári bányászat nem fog. Tehetné valaki azon ellenvetést, hogy állami kezelés mellett ez nem mehet jobban. A tapasztalás azt bizonyítja, hogy pl. az államvasutaknál, melyek szintén kincstári ehablon szerint végeznek igen sokat: tudtak nálunk is, Németországban és Belgiumban is czélszerü üzleti kezelést létesíteni. Második szüksége a kincstári bányászatnak, hogy azon anomália, mely a bányászat és erdéHasonlókóp a bányászati tiszti hivataloknak is, mint különálló közegeknek oda kell törekedniök, hogy eredményt mutassanak fel, tehát ott keresik a tüzelő anyagot, a hol olcsóbban kapják. Ebből aztán minő állapotok származnak? Méltóztassanak mint tényt venni, hogy például a tiszolczi és a brezovai kincstári vasgyárak, melyekre majdnem rászakadnak a kincstári erdők, a nyers vasat morvaországi ostrai szénnel készíttetik, mert ott olcsóbban kapják, mint az erdészeti hivataltól. Én megengedem, hogy a t. pénzügyminister ur ez iránt nincs informálva; de mi, kik azon vidéken járunk-kelünk, tudjuk, és méltóztassék elhinni, nevetünk is rajta. Hasonló az eset, ha ezen gyáraknak épületfára van szükségök. A Garam vidékén volt a garami úgynevezett erdőüzlet-társulat. Ha a vasgyár épület-fát akart venni, jól meg kellelt fizetni a társulatnak, mert magától az erdészeti hivataltól, habár mindkettő állami hivatal, nem kapott. Ily eredmények következnek a merev chablonszerü eljárásból, mindkét állami hivatal azon lévén, hogy minél nagyobb eredményt mutasson fel, egyik a másikra licitálva, egy sem tud eredményt felmutatni. Egy harmadik intézkedés a bányászatnál az volna, hogy a kincstár bányamüvei alakíttassanak át annyiban, a mennyiben netán egyik-másik gyár az ujabb tanulmányok, berendezések folytán gyártási képességében elmarad. Én ez alatt t. ház, értem azt, hogy a kincstár vasgyárai rendeztessenek be aczélsín készítésre. Nem ismerem el, hogy ez, mint Zsigmondy t. képviselő ur állította, 10—20 ezer írttal keresztülvihető; én nem szere^