Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.
Ülésnapok - 1875-388
388. országos ülés május 1. 1878. 169 igérte, hogy gondoskodni fog az adóelengedés iránt. A t. pénzügyminister ur el is rendelte, hogy a közigazgatási bizottság a fagykárokat összeírássá. A közigazgatási bizottság teljesítette e feladatát; hanem tudtommal egyetlen egy esetben sem történt adóleengedés. Adóhalasztás történt ugyan, de többnyire mindig akkor, mikor már az adóvégrehajtók által az adó behajtatott és ők nem kapták vissza a behajtott összeget. Méltóztatott a t. pénzügyminister urnák azt is mondani, hogy több tárgy az adóvégrehajtás alól ki van véve. Engedelmet kérek, e törvényt sehol meg nem tartják, hanem méltóztassék elmenni a községek házába, mindenütt látni fogja, hogy a község háza oly tárgyakkal van megtöltve, a melyeknek végrehajtásilag való elvételét a törvény megtiltja, (ügy van! balfelöl.) Ezeket voltam bátor elmondani és felkérem t. képviselőtársaimat, hogy ne méltóztassanak a t. pénzügyminister urnák ezen nyilatkozatát egyszerűen tudomásul venni, mert az nem egyezik meg a tényállással. Széll Kálmán pénzügyminister: T. ház! Nem hallgathatom el megjegyzésemet azokra , a miket a t. képviselő ur mondott. A t. képviselő ur két dolgot emiitett Először is azt mondta, hogy 1876-ban Szabolcsban történt fagykárok iránt nem történtek meg azon intézkedések, a melyeket ón Mandel Pál képviselő urnák kilátásba helyeztem; elismeri azonban, hogy fizetési halasztások adattak. Méltóztassanak azon nyilatkozatomat elolvasni, igen jól emlékszem reá, a mit két évvel ezelőtt mondtam ; én azt mondtam, hogy az adó fizetése alól nem menthetek fel senkit, nincsen a ministerre bizva, hogy adóelengedésnek canonisaljon egy esetet, a melyet a törvény annak nem jelölt ki. Ha tehát az illető vidéken be nem bizonyittatik az, a mit a törvény rendel, hogy t. i. a fagykárok oly módon történtek, hogy azon tért azon évben többé értékesíteni nem lehet, akkor az adóelengedést adnom nem lehet, és hozzátettem, hogy ily esetekben is a fizetési halasztás megengedése nálam akadályba nem fog ütközni. A t. képviselő ur megemlítette azt, hogy adóelengedés nem történt; de egyszersmind megerősítette azt is, hogy a fizetési halasztás teljesen kilátásba helyeztetett. A mi az adóelengedést illeti, utána fogok nézni, hogy voltak-e oly esetek, hol a törvény által előirt feltételek nem teljesíttettek volna. A magam részéről ezt nem hiszem. Ami pedig azt illeti, hogy sohasem tartják meg az illető közegek, a melyek a végrehajtást intézik, a törvénynek azon rendelkezését, a mely a végrehajtás alól bizonyos tárgyakat kivesz, erre a válaszom egyszerűen az : hogy a mint méltóztatnak tudni, a végrehajtások az ón javaslatomra KÉPV. H. NAPLÓ 1875-78. XVII. KÖTET az állami orgánumoktól elvétetvén, a községi elöljáróságokra ós szolgabirákra vannak ruházva. Azok teljesitik első sorban a végrehajtásokat és nem a régi időben volt ominosus állami végrehajtók, (ügy van! a középen) Én egyebet nem tehetek, mint azt, hogy a törvényben javaslatba hozom, hogy miféle tárgyak vétessenek ki a végrehajtás alól és hogy miféle módok engedtessenek azok részére, a kikkel sérelmesen bánnak el, hogy fel folyamodhassanak. Ezek meg vannak írva a törvényben. A felfolyamodások vagy az adófelügyelőségekhez, vagy a közigazgatási bizottságokhoz intézendők. A mennyiben oly esetekről van szó, a melyek a törvényben elő vannak írva, a felfolyamodás folytán ezen orgánumok teljesitik kötelességeiket. Ez az, amit én e tárgyban tehetek, és azt hiszem, hogy tőlem egyebet kívánni ós várni lehetetlen, mint azt, hogy a törvény intézkedései szigorúan megtartassanak. Elnök: Méltóztatnak egyenes adók fejében 208,000 frtot megszavazni? (Nemi) Méltóztassanak azok, a kik elfogadják, felállani. (Megtörténik. Felkiáltások : Ellenpróbát kérünk !) Méltóztassanak azok, a kik nem fogadják el, felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadja. Tombor Iván jegyző (olvas.-) Egvütt 88.464,800 frt. Elnök: Megszavaztatik. Tombor Iván jegyző (olvas:) Fogyasztási adók. Eendes kiadások. XVI. fejezet, 13. czim. Eendes bevételek. V. fejezet, 17 — 21. czim. Személyi járandóságokra és dologi kiadásokra 221 ezer 840 frt. Elnök: Megszavaztatik. Tombor Iván jegyző (olvas -.) Bevétel Szeszadó 5.900,000 frt, Elnök: Megszavaztatik. Tombor Iván jegyző (olvas:) Boradó 3.000,000 frt. Elnök : Megszavaztatik. Tombor Iván jegyző (olvas:) Husadó 2.250,000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Tombor Iván jegyző (olvas:) Söradó 1.000,000 frt. Elnök : Megszavaztatik. Tombor Iván jegyző (olvas -.) Ozukoradó 1.100,000 frt. Ordódy Pál előadó: A bizottság minden tekintetben reális alapon kivánván az előirányzatot megtenni, a tényleges eredmények tekintetbe vételével az előirányzatot 100,000 írttal leszállította, s a pénzügyminister hozzájárulásával indítványozza, hogy a czukoradó 1.000,000 írtban állapíttassák meg, 22