Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-387

138 387. országos ülés május 6.1878. befizetés okszerű biztosítását illeti, sajnálattal bár, de ki kell mondanom, hogy e téren a pénzügyi i kormány nem csak hogy mi hasznosat sem tett, hanem elkövetett mindent, ami az ország anyagi fejlődését bénítja, és lehetetlenné teszi; elkövetett mindent, a mi az adózók el nem vitázható bizal- i matlanságát pénzügyi kormányzatunk irányában j jogosultnak igazolja, — mely jelenleg már is any- j nyira terjed, hogy hazánk népe a pénzügyi gépezetet nem tekinti többé állami kormánynak, hanem | állami ellenséges önkénynek. (Igazi ügy van\ a\ szélső baloldalon.) Igaz. hogy a tisztelt kormány a pénzügyi gépezetet most jelzett szerkezetében nem teremtette; de az is igaz, hogy károsító működését fel nem ismerve, a fenálló jogellenességet az általa alkalmazott nagyobb szigor által a türhetlenségig fokozta (Helyeslés a szélső baloldalon.) Egyedül azon szempontból, hogy ne látszassam bárkit is többel vádolni, mint a mennyi alapos, és hogy felhozott állításomat beigazolhassam: szükségesnek tartom a tisztelt ház engedelmével visszapillantani a hazai pénzügykormányzati gépezet keletkezése, fejlődése és azon elvekre, (Felkiáltások : Halljuk! llangosabban !) melyek a lefolyt évek alatt e gépezetnél keletkeztek, mert csak is ezen elvekből magyarázható, bár nem menthető, mindazon káros intézkedések halmaza, melyek a pénzügyi kormányzat hatáskörében naponkint megújulnak. Az 1849-ik évi szabadság-harcz elnyomásával gyakorlati alkalmazásba vétetett hazánkban az átalános adófizetés, miután megelőzőleg a magyar nemesség kiváltságos jogáról önkényt lemondott volt. Valamint a kormányzat egyéb ágaiban, az absolut uralom a pénzügyi kormányzatban is az egész birodalomra vonatkozólag egyenlő rendszert állított fel, s kezelésével hazánkban az osztrák örökös tartományokból vett idegen elemeket bizta meg. Hogy ezen, nemzetgazdászatilag egymástól egészen különböző két birodalmi részben alkalmazott egységes adózási rendszer mily mérvű anyagi pusztítást vitt végbe, mi nálunk kiválólag a földbirtokos osztálynál, ismeretes mindenki előtt, azt tehát tovább fejtegetni fölösleges; tartozom azonban kiemelni, hogy népünk a behozott idegen kezelő személyzetet azonosítván magával a téves rendszerrel, a fenállott pénzügyi közegeket nem tekintő másnak, mint a földbirtokos osztály szándékos elszegényitésére alkalmazott gépezetnek, amely iránt bizalma nem volt, sőt azt később gyűlölni kezdé. Innét származik a bizalmatlanság, mely a nemzet és a pénzügyi kormányzat között keletkezett, és idő folytán oda nőtte ki magát, hogy a pénzügyi kormányzat minden ujabb rendelete nagyobb és nagyobb szigort honosított be és alkalmazásában fokozatosan nagyobb és nagyobb önkényt fejtett ki. Ezen önkény fénykorát elérte az 1861-iki évben, a mikor a katonai végrehajtás alkalmazása mellett a végrehajtó pénzügyi közeg, a végrehajtás alatt nyögött számos községek végelszegényedése mellett meggazdagodott, s ezenkívül a mentül nagyobb erólylyel alkalmazott jogtalan önkény és szigor folytán kitüntetést ós dicséretet is nyert. Ekkor szokta meg a pénzügyi gépezet, hogy előmenetele nem a méltányosság, hanem az önkény és brutalitás mentől nagyobb fokban való alkalmazásától függ, s ezen elvek mellett alakult egy ujabb iskola, melynek egyedüli jelszava nem államilag kormányozni, hanem az államnak pénzt szerezni minden áron, tehát a józan ész a ezélszerüség, a méltányosság, sőt az igazság és jogosultság árán is. A bizalmatlanság rendszere általment az önkény és brutális jogtalanság rendszerébe s ennek — a mint ezt minden önkény magával hozza, — szükségképi következménye, egyeseknél kielégített haszonlesés folytán felszaporitani engedett tömérdek adóhátralék ; ellenben a többségnél egész az elszegényedésig alkalmazott szigorú végrehajtás. A most jelzett elveken alapuló pénzügykormányzati rendszer mellett következett be az 1867-iki esztendő, melyben a király és népe a kibékülés magasztos ünnepét ülték, és a pénzügyi kormányzat élére alkotmányos magyar pénzügyi minister lépettKétséget nem szenved, hogy ez utóbbi feladata a lehető legterhesebb volt. Az adózási viszonyokra nézve a legnagyobb chaos s e mellett az óriási gyűlölet, sőt valóságos harcz és háború, mely az adózók és a pénzügyi közegek között j uralkodott s oda fejlődött, hogy végrehajtás nélkül I az adót senki sem fizette be. Nehezítette a viszonyokat még a pénzügyi kormányzat csaknem minden ágánál alkalmazott i idegen, a kivívott alkotmány tartósságába nem bizó, sőt azt aláásni törekvő hivatalnokok nagy száma, a kiket nélkülözni, iskolázott magyar elem hiányában mindamellett sem lehetett; hozzájárult végre a tömérdek adózási szabályok oly zilált, és azok kezelésének oly eomplieált volta, hogy az abból folyó munkának az állam által különben is roszul fizetett pénzügyi közegek megfelelni még ott sem birtak, ahol az akarat nem hiányzott. De bármily nehéz volt is a feladat: helyes elvből kiindulva szükséges javítása a lehetetlenségek közé nem tartozott, ós okszerű megoldása attól függött, vajon az alkotmányos magyar pénzügyminister is egyedül a népben keresi-e a baj | okát, mint a hol ezt megszokták volt keresni a pénzügyi közegek; vagy pedig a zilált pénzügyi szabályokban, s azok még ziláltabb s önkényes kezelésében. Ettől függött a szabályok és a kezelés egyszerűsítése, mely egyúttal az adózás körüli ingerült