Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.
Ülésnapok - 1875-386
386. országos ülés májas 3. 1878. 123 az idők megváltoztak. Más országokban is volt idő, midőn a népnevelési ugy szólván kizárólag az egyház teljesítette; de az évek folytán az élet kimutatta annak szükségét, hogy a népnevelés ügyét az állam vegye kezébe és épen azért, mert ez oly rendkívül fontos az összes állami életre, épen azért szükséges, hogy az államnak meg legyenek biztosítékai arra nézve, hogy a polgárok ugy fognak neveltetni, mint azt az ország erdeke megköveteli. Én legtávolabbról sem szándékozom levonni azon érdemekből, melyeket az egyház a múltban szerzett. Elismerem azokat is, melyeket a protestáns egyház nemcsak a múltban szerzett, de jelenleg is szerez; de ez nem akadályoz meg abban, hogy ezúttal is, ugy mint már a múlt évben is, — habár tudom, hogy egyedül állok e téren e házban, — kimondjam nézetemet e házban. A t. képviselő ur azt mondotta, hogy az iskolában töltötte életét, vagy tanult, vagy tanított, és ebből egy thesist merített és azt állította fel a népnevelés alapjául. Én azonban megvallom, hogy ezen thesisből inkább azt vontam volna le, hogy a t. képviselő ur életét nem az iskolában, hanem a templomban töltötte. 0 ugyan is a népnevelés alapjául a vallást és az erkölcsöt akarja elfogadtatni. De melyik vallást? bizonyosan a magáét. De hiszen a népnevelés egy általános fogalom és ezen fogalomnak egy általános alapot kell adni. Ha azt mondja, hogy a népnevelés alapja a katholikus vallás legyen: akkor csak is katholikus népet akar nevelni; ha pedig a protestáns vallást teszszük a népnevelés alapjává, akkor ismét egyoldalulag protestáns népet nevelünk. Azután hozzá teszi, hogy az erkölcs is legyen alapja a népnevelésnek. Engedelmet kérek, de ez a kettő ily alakban, a mint méltóztatott mondani: nem járhat együtt; mert az erkölcs átalános fogalom, mely minden vallás alapiát képezi, sőt még a legvaüástalanabb ember is lehet erkölcsös ember, mint vannak egész castok, vannak osztályok, társulatok, testületek a külföldön, a kiknek hitágazatuk az, hogy soha életökben semmi nemű vallásos czeremoniákban nem vesznek részt, mindazonáltal ismerek közülök igen erkölcsös embert. Az erkölcs nem foglalja magában a vallásosságot, holott megfordítva a vallásosság igen. Tehát e két fogalmat meg kell külömböztetni. Ezeket előre bocsájtva, azon meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy 1868-ban az összes törvényhozás belátta ennek szükségét és nagy lelkesedéssel karolta fel a közös iskolák eszméjét; hosszasan meg lett vitatva, mindenki belátta hasznát, és a tények mit mutatnak ? azt, hogy van az országban 13907 felekezeti iskola és van 1481 közös iskola, mindazonáltal ezen minimalis szám ellen folytonosan izgatnak. Tehát vagy meg vagyunk győződve, hogy jók a közös iskolák; vagy nem. Ha meg vagyunk győződve, a mint hiszem is, hogy meg vagyunk, és a mint el fogadtatott Európaszerte: — akkor ezen nagy problémának megoldására csak egy út van és ez az egyedül helyes: meg kell külömböztetni a vallás-oktatást a közoktatástól. Ez nem csak két külömböző, hanem két ellentétes dolog. Ott, a hol a gyermeket gondolkozni, fürkészni, mindennek okát kutatni tanítják, ott nem lehet a vallást tanítani, a melynek első alapja: higyj, vallj. A felekezeti iskolákat kizárólag a vallás oktatására redueálnám. A vallást tanítani, a család dolga, éhez az államnak semmi köze. Nem szabad az államnak bele szólani abba. hogy gyermekemet milyen vallásra akarom tanítani; de van joga, sőt kötelesége követelni az államnak azt, hogy gyermekemet az állam érdekeinek, az állam közös czéljainak megfelelőleg neveljem. Tehát egyiket kizárólag az állani kezelése alá bocsájtanám, a másikat a családnak rendelkezése alá. Ha valamelyik felekezet jó felekezeti oktatást akar: ám tartson magának felekezeti iskolát; de tisztán a vallás és az ezzel kapcsolatos ügyek oktatására. Én nem ismerek sem katholikus arithmetikát, sem protestáns geometriát; mindez egyforma. A vallás-tanításnak a közoktatástól való elválasztása nem csak nagy haszonnal járna az oktatásra nézve, hanem ez által megszűnnének azon viszályok, a melyek most fenállnak, és a melyek akadályául szolgálnak ugy nemzetünk fejlődésének, mint magának a tudománynak is Fájdalommal kell tapasztalnom, hogy ha össze hasonlítom pl, egy katholikus népiskola históriáját egy protestáns iskola históriájával, ez nem csaknem hasonlít egymáshoz, hanem mintha két egymástól külömböző ország históriájáról szólna. Sok katholikus iskolában, — nem szólok ellenszenvből a katholikus iskolák ellen, mert magam is ezen bitfelekezethez tartozom, — mondom sok katholikus iskolában a történelem vallási szempontból adatik elő. Alig van benne valami, mint a királyoknak és a szenteknek históriája. Ugyan kérdem: használ-e ez a műveltségnek? Hiszi-e a képviselő ur, hogy ily utón lehet a magyar nemzetet, r a magyar népet tovább fejleszteni? Nem. Én ismétlem, habár nincs is e pillanatban reményem arra, hogy az elfogadtatnék, hogy pártolom Schwarcz Gyula képviselő ur indítványai, t. i. hogy iparkodjunk mentől több állami iskolát felállítani. De. hogy épen azon keserűséget kikerüljük, a melyet ez a felekezeteknél elő idézni fogna: indítványozom azt, hogy a vallás tanítását az állami és közös iskolákból kizárjuk és engedjük át a családnak, illetőleg; a felekezeteknek, 16*
