Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.
Ülésnapok - 1875-374
266 374 országos iílés ápril 2. 1878 tény, hogy egy évenkinti állandó 25—50 millió deficittel kell komolyan számolnunk. Elérkeztünk tehát, t. ház, odáig, hogy constatálhatjuk a t. kormány által ez ideig eszközölt közgazdasági és pénzügyi politika eredményeit, hogy meghatározhatjuk az eddigi intézkedések hatását, hol teljesen tájékozhatjuk magunkat arra nézve, hogy azon intézkedések, meh'ek ez ideig foganatosíttattak, nem voltak elégségesek és hogy csupán azon eszközökkel, a melyek eddig alkalmaztattak, államháztartásunk deficitje mégr szám szerint sem envésztethetik el. Az 1878-iki költségvetés tehát a fnsió-aerának zárkövét képezi és kifejezést nyernek benne mindazon csalódások, melyekkel a közelebbi évek az országot gazdagították. Szép reményekkel kezdtük a fusiót : nagy deficitté], megromlott gazdasági viszonyokkal és nyomasztó nagy adókkal végezzük. Azt hittük, hogy e nemzet lelkesedése, mely eltemette a 8 évi meddő közjogi párt-vitát, már egymaga elégséges lesz kipótolni sok évek hibáit, s tévedéseit, helyrepótolni több év gazdasági csapásait. Azt hittük, hogy rövid idő alatt képesek leszünk helyreállítani államháztartásunkban a megzavart egyensúlyt. Az 1878-iki költségvetés immár tanúságot tesz a mellett, hogy ezen reményeinkben csalódtunk, és hogy a jelenlegi t. kormány nemcsak a nemzet lelkesedését, de a nemzet határtalan nagy áldozatkészségét és önmegtagadását is, melyet ezen kormány rendelkezésére bocsátott, nem volt képes czélhoz juttatni. (Elénk helyeslés balfelöl.') De immár az 1878-iki költségvetéssel kell, hogy a csalódások korszaka be legyen zárva. Következnie kell a kiábrándulásnak, s a kiábrándulással megfontolása azon módok és eszközöknek, melyeket még a jelen helyzettel szemben is alkalmazni kell és lehet államháztartásunk rendezésére. Mert a czélról lemondanunk nem szabad. Államháztartásunk rendezésén az egyensúly helyreállítása kell hogy képezze a legközelebbi években is munkásságunknak irányadó eszméjét. (Helyeslés balfelöl.) És ha azt el nem érhetjük egy utón: rá kell térnünk egy másik útra : ha nem érhetjük el az eszközök egyik csoportjával: föl kell keresnünk és meg kell találnunk az eszközök azon másik csoportját, mely még a fennálló viszonyok közt is, habár tán lassabban, és tán nagy nehézségek közt, elvezetne a czélhoz. (Ugy van ! bal felöl.) Nem zárkózhatunk tehát el a helyzetnek azon kényszerűsége elől, hogy még tovább is keresnünk kell a kibontakozás még lehetséges eszközeit. Természetes, hogy ez irányban ugy az ország, mint a képviselőház, a t. kormánytól várja a kezdeményezést. A t. kormánynak kötelessége jelezni a kibontakozás még lehetséges eszközeit. Kötelessége kifejteni azon programmjáf, melyet az államháztartás rendezése czóljából ezután a fennálló viszonyokkal szemben követni szándékozik,' követni akar. (Helyedén halfel'ól.) Nekünk, kik kényszerítve az eddigi tapasztalatok által, a jelenlegi t. kormánynyal szemben ellenzéki álláspontot foglalunk el : kötelességünk constatálni, hogy az eddig követett irány mellett az eddig foganatosított eszközökkel czélt nem érünk, és kötelességünk a kormányhoz azon határozott kérdést intézni, hogy az eddigi tapasztalatok után miként szándékozik a pénzügyi rendezkedés munkáját folytatni, minő utón, minő eszközöket tart ez irányban czélra vezetőknek. E kérdés annál fontosabb most, mert a kiegyezési tárgyalások végleges befejezése után az államháztartás rendezése kell, hogy képezze egyikét azon nagy feladatoknak, melyek a jövő országgyűlésre várnak és mert e kérdést már a jövő választásoknál oly formában kell a nemzet elé állítanunk, hogy arra a nemzet válaszolhasson. A helyzet tehát, mely előttünk áll, kötelességévé teszi a kormánynak, hogy ez irányban határozottan nyilatkozzék. E nyilatkozatot kérjük és követeljük a t. kormánytól, fentartva azapropriatiónál a szabad elhatározást. A költségvetést a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élévk helyedé*, balfelöl.) Zsedényi Ede : T. ház ! Mindenekelőtt Helfy t. barátomat — a pénzügyi bizottság t. előadójával szemben tett észrevételeire nézve — arra figyelmeztetem, hogy a pénzügyi bizottság előadója csak a szerint nyilatkozhatik, a mit a pénzügyi bizottság elfogadott. Miután t. Helfy barátom rám, mint, a pénzügyi bizottság elnökére hivatkozott, előre mondom, hogy most nem mint olyan szólok, hanem csak saját egyéni nézeteimet fogom előadni. (liailjukl) Az előttünk fekvő államköltségvetés 17,160.000 forintnyi hiányt mutat fel. a melyből az államadósságok tőketörlesztésének összegére 8900,000 forint esik, e nélkül a hiány 8.500,000 forintra rug és bár a pénzügyminister ur exposéjában, melylyel a költségvetést a ház elé terjesztette, azt állitá, hogy h.% 1876. és 1877-iki években tett igen jelentékeny, majdnem 12 millióra rugó megtakarítások után. a kiadások többé le nem szállíthatók a nélkül, hogy azon fontos érdekek és ezélok ne szenvedjenek, melyek az állami kiadások majd mindegyikében kifejezésre jutnak : — még is a költségvetésben mutatkozó hiányok lehető apasztására a jövő költségvetéseknél any-