Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.
Ülésnapok - 1875-374
S74. országos illés ápril 2. 1878. 267 uyiban kilátást nyújt, a mennyiben a tömösi vasút, a fiumei kikötő, melyek most a közlekedési tároza budgetében 3 milliót tevő kiadási tételt képeznek : már 3 879-ben a költségvetésből kiesnek és igy o czimen mintegy 2 millió frtnyi teherkönnyebbitós álland elő ; a mennyiben továbbá a vasutak kamatbiztositásának költségei 1879-ben ismét fél millióval szállhatnak le és az 1873. évi kincstári utalványok eonversiója következtében (tudvalévő dolog, hogy ezen szerencsétlen költcsönnek felét f. ó. decz. utolsó napjáig be kell váltani) az államjószágok kisebb részleteinek eladásából befolyó összegek, ismét az állam szabad rendelkezésére esnek, mi három negyed millióra tehető. Részemről ezen remények teljesülése ellen kifogást nem teszek, nem is hasonlíthatom ezen tételeket Helfy által emiitett segitséggal, a mint is valószínűnek tartom, hogy a szeszadó, a bélyeg és az utvám-törvényekből jövő évben egy millió frtnyi jövedelmi többlet várható; de hogy az állami többi jövedelmek emelkedésének átlaga 1876 és 1877-ben 3 ós 4 miliő közt mozogván, feltehető, hogy ezen a téren is jövő évben két millónyi jövedelmi emelkedés érhető el : azt bár lehetségesnek, de valószínűnek nem tartom. Mi már hét év óta évenként emeltük az egyenes és indirect adókat azon hitben, hogy a deficit beszüntetésére szolgálni fognak az uj adók, melyek azonban, mint a maga idejében már 1870-ben előre mondottam, — hazánk erejét messze túlszárnyaló, de a volt ministerek által folyvást szaporított kiadások örvényében elvesztek. Szántó-vető népünk, mely azonkívül még rósz aratásokkal is küzködött, lehetőleg elszegényedett, ugy hogy már 1874. és 1875-ben még a só-jövedék is csökkent. Népünk fizet a mennyit lehet, és bár nem sietve, de utoljára megadja pénzét az államnak, ha van. A mint azonban igen mérsékelt, saját szükségei fedezésére kevés pénzre szorult: ugy az államtól is követeli, hogy tőle többet ne kérjen, mint a menynyit fizetni bír. Ezen határnak már is küszöbére léptünk, s azon tul lépve menthetetlen könnyelműséggel fosztanánk meg államunk közhitelét legbiztosabb életrugójától, a nép áldozatkézségétől. A pénzügyminister azon előadásából, melylyel a budget benyújtását kiséri, azt tudjuk, hogy a jövedelmek 1877-ik év három első évnegyede alatt 10 J /s millióval emelkedett, ebből az egyenes adókra 6.600,000 frt, az indirect-adókra és a jövedelem többi ágazataira 3.800,000 frt esik, 64 adófelügyelő közül csak 5 volt olyan, a mely az előirt összes egyenes-adónak 90 százalékát sem hajtotta be, de csak is ott, hol egyszersmind nagy elemi csapások voltak, mint Szabolcs, Temes, Arad, Krassó és a nagyenyedi kerületben. — Ha ezen adatok azon megnyugtatást nyújthatnák az országnak, hogy az ekép rendesen behajtott állami jövedelmek a deficit lassanként! megszüntetésére. nem pedig — ugy mint ezelőtt — az eddigi kiadások folytatására fognak szolgálni: magam is megnyugodnék államháztartásunk egyensúlyának remélhető helyreállítása iránt; de bocsásson meg a pénzügyminister, ezt a megnyugtatást egyedid a jelen budgetből az ország nem merítheti, sőt saját előadásából sem. Azt monda ugyanis, hogy bár 1878-ra sok megtakarítani való nem maradt, mégis megtörtént ez irányban is annyi, a menynyi lehetséges volt; elismerni azonban kénytelen, hogy a költségvetés 6. cziménél tetemes emelkedések történtek. Az államadóssági kamatok 830,000 írttal magasabbak, és igy 82 millióra rúgnak, a nyugdijak 182,000 írttal, tehát 3.822,000 frtra emelkedtek, Horvát-Szlavon országok és a határőrvidéki beligazgatási költségei 137,078 írttal és igy 5 392,000 frtra szaporodtak, az igazságügyi táreza majdnem fél millióvá!, a vallásos közoktatásügyi ministor 82,000 írttal magasabb összegekben irányoztattak elő. Már ezen két ministeri tárczára nézve azon kérdést el nem hallgathatom: hová fog ez vezetni, ha a ininisteriüm a legszigorúbb takarékosság szempontjából saját kebelében nem fogja vaskézzel érvényesíteni, mire épen a pénzügyminister hazánk pénzügyi viszonyai kényszerítő hatalmánál fogva hivatva van. Igaz, némi fájdalommal tapasztaltam a pénzügyi bizottság kebelében, hogy bár némely kiadások ellen a pénzügyminister nyilatkozván, egyenesen kimondotta, hogy azokat nem fedezheti; a bizottság többsége, (melyhez egy esetben a statistikai hivatal költségeinél az ellenzéki tagok is csatlakoztak,) (Élénk derültség.) mégis javaslatba hozta akiadást. Ily eljárás természetesen a ministereket nem buzdítja takarékosságra és bármit beszélnek bizonyos körökben más elsőbb helyet foglaló érdekről és beruházásokról: ezeket háttérbe szorítani hazafiúi kötelességünk addig, míg az államháztartás ren • dezése tettleg biztosítva nincsen. A ki időközben akár a műveltség, akár a közlekedés, akár a humanitás tekintetéből is terheket akar róvni a nemzetre : az kedélyes cosmopolita lehet, de nem magyar hazafi, mert hazája létét veszélyezteti. (Ragályi Nándor közbeszól: A nemzetnek lehet, de magunknak nem!) A mint tehát elismerem a pénzügyminister urnák e tekintetben bebizonyított erélyót, ugy más részről, azon körülménynél fogva, hogy a keleti vasútnál, (Halljuk !) — a mint előadásában maga bevallotta, az utolsó évek elemi csapásai és a mint ón állítom, — az eredéi i gondatlan és hanyag felépítése által okozott nagyobb mérvű reconstructiók költségei folytán, nem csak azon tíz millió aranyforintnyi vételárnak kamatai elmaradtak, de az állam még 600,000 irtot hozzá fizetni volt kénytelen : arra figyelmeztetem, miszerint az állami kincstárnak sokkal nagyobb szolgálatot tett volna, ha ezen vétel elleni inditváI nyomat elfogadván, egyszersmind abban hagyta 34*
