Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-372

2Qg 372. országos ülés ható kérdések elintézésének módjáról; és mondott ki ezekre nézve az akkori törvényhozás nézete szerint helyes princípiumokat; de nem intézkedett és nem is intézkedhetett oly kivételes, rendkívüli kérdésekről, a minőnek a jelenlegit kell tekintenünk, és nem akarhatott ezek elintézésére nézve szabályokat alkotni. Nem a törvény betűje, hanem a helyes alkotmányos gyakorlat szempontjából vélem tehát e kérdést megítélendőnek és megitélhetőnek. S e szempontból megjegyzem, hogy az ország belügyeiben, a kormány kezdeményezésének kizárólagossága épen nem képez alkotmányos elvet; ellenkezőleg a kezdeményezés jogát minden törvényhozási faetor szokta a maga számára igénybe venni. Külügyekben — a kezdeményezés kérdését mellőzve — kétségkívül a kormány van hivatva más államokkal való érintkezésre. Ámde Ausztriával való viszonyainkat még sem lehet a külügyekkel teljesen egy kathegoriába helyezni; mert habár, mint független nemzet, független nemzettel, de mégis állandó és szoros kapcsokkal, közös intézményekkel, a közösség bizonyos fokáig egyesítve, egy monarchiában élünk, ós a két országgyűlés közt szükség esetén bizottságok utján való érintkezés annál kevésbé lehet elvileg kizárva, mert eddigi alkotmányos életünkben határozott előzményekkel bír. Csak egy előzményt említek fel, azt, a mely az 1867-iki törvényhozás felfogását a különvélemény állításaival épen ellenkezőnek bizonyítja; azt t. L, hogy 1867-ben, a mikor a XII. törvényczikk megalkottatott, az országgyűlés az államadóssági teher elvállalásának kérdésében a két kormány által folytatandó tárgyalások mellett szintén az akkori quótabizottságot bízta meg a másik fél bizottságával való előleges értekezéssel. Nem lehet és nem is szabad az akkori államadóssági kérdést, a mostani 80 milliós kérdéssel, vagy az akkor adott utasítást a mostanival azonosítani; de maga a tény — és csak erre van szükségem — melyet idéztem, kétségtelenül bizonyítja, hogy az 1867-iki törvényhozás nem magyarázta a XII. törvényczikket ugy, mint a mi különvéleményünk, mintha a qnóta kérdését kivéve, minden más kérdés a kormány kezdeményezésének kizárólagos feladatát képezné, oly annyira, hogy az országos bizottságoknak ily kérdésekben való közvetítő működése egyenesen a törvénybe ütköznék. Nem is a kormány kezdeményezése, hanem a kormány felelőssége képezi a kérdés súlypontját ugy hiszem nemcsak a dologra, hanem az ellenzékre nézve is. S e felelősség a határozati javaslat által egyátalán nem szenved csorbát. A kormány felelős marad a törvényjavaslatért, melyet beterjesztett és a melyet fentartani kíván; de e mellett felelős ezen kísérletért is, a mennyiben megtétem&reziuft 2». 187S. lébe beleegyez s közreműködésével és támogatásával az eredményhez hozzájárul; és végül, felelős lesz e kérdésnek bárminő megoldásáért, vagy meg nem oldásáért, melyet kezdeményezni vagy támogatni fog. Mert azt kénytelen vagyok, ha nem is a különvélemény világos szavaival, de az abból vonható következtetésekkel szemben kijelenteni, hogy a határozati javaslat módot nyújt ugyan a kölcsönös capacitatió megkisértésóre, de egyátalán nem czélozza, sőt kilátásba sem helyezi, hogy e kérdés bárminő végmegoldása más, mint a kormány teljes felelőssége által fedezett javaslatok utján eszközölhető legyen. A különvélemény ellenvetéseinek második csoportja —• a fenforgó kérdésnek a quótabizottsághoz; való utasítása ellen irányul. Ezt a különvélemény a törvény szellemébe ütközőnek mondja, mert „a quótabizottság hatásköre az 1867: XII. törvényczikk 19. és 20 §§-aiban szorosan van körvonalozva." Tán nem puszta szőrszálhasogatás itt az állítás és indokolás közti ellentétet kiemelnem. Mert ha a quótabizottság hatásköre a törvényben csakugyan „szorosan körvonalozva" volna: akkor határozati javaslatunk a törvénynek nemcsak szellemével, de betűjével is összeütköznék; ha pedig csak a törvény szellemével, és nem világos értelmével ellenkeznék: akkor íz a hatáskör még sem lehet oly szorosan körvonalozva. Ugy látszik tehát, hogy a különvélemény aláíróinak is voltak kételyeik e körvonalozás szoros voltára nézve; a minthogy én épen állításuk ellenkezőjéről vagyok meggyőződve Az én nézetem szerint ugyanis az illető szakaszokban a teendőknek bizonyos köre igen is van megállapítva, s egyszersmind kimondva, hogy e teendők a két fél által választott küldöttségek utján végezendők. Csakhogy e törvényes intézkedés épen nem ruházza fel e küldöttségeket oly kizárólagos jellemmel, mely azoknak más tárgyakkal való megbízását törvényellenessé tenné. Sem a törvény szavaiban, sem a dolog természetében nem fekszik ily kizárólagosság. E bizottságoknak hatásköre nem áll semmi intézkedési jogban, nem áll semmi kérdésnek végérvényes elintézésében, a mi indokolná, de szükségessé is tenné a hatáskör szoros körülírását, sőt legszorosabb magyarázatát is. A bizottságok egész feladata véleményadásban, javaslat kidolgozásában áll oly kérdésekre nézve, melyeknek könnyebb elintézése végett a törvényhozás jónak látta a két kormány munkálkodása mellett a két országgyűlésnek érintkezését is igénybe venni és a vélemények találkozását ez utón esetleg megkönnyíteni. Hogy ezen tisztán véleményadó és előkészítő bizottságokat miért ne lehesen egy más természetű, de szintén közösen tisztázandó kérdésben való eszmecserével és jelentéstétellel megbízni: azt az 1867: XII. t.-czikknek sem szelleméből, sem betűjéből megmagyarázna-