Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-368

168 368. országos ülés márcztus 22. 1878. már pedig az ezen tárgyalások alatt felmerülő | nyilatkozatok nem alkalmasak arra, hogy az összetartozás érzetének adjanak kifejezést, mely érzet, hogy kifejezést nyerjen, a mai külügyi viszonyok közt annyira szükséges. Azért tehát — gondolom — ezélzata azon képviselő urnák, a ki ezt fölhozta, bár e czólzatát határozottan ki nem mondotta, hogy egy ennél sokkal hosszabb provisorium állapittassók meg. Először is, ha csak az a szándékolt provisorium igen hosszú, ha csak több évre terjedő nem lenne: mégsem szolgálhatna másra, mint arra, hogy a kérdések végmegoldása iránt a kiegyezési tárgyalások folylattassanak, esetleg az ezen oldalról (a szélső jobboldalra mutat.) felszólalt képviselő ur nézete szerint uj alapokon megkezdessenek. De minden esetre magában foglalja ez azt, hogy e tárgyak felett a két fél közt vagy az eddigi nyomon, vagy más nyomon, de folytatni kell a tárgyalást, kivévén, "— mondom — ha évek hosszú sorára megállapított provisoriumot nem akarunk De ezen felül még azon megjegyzésein is van, hogy vajon az összetartozandósági eszme léte iránti hitnek mi árt többet: az-e, ha a kiegyezési tárgyalások ezen ügyek felett folyláttatván, egyszer máskor, megengedem, keserű, sőt sértő nyilatkozatok is tétetnek ; vagy pedig az, ha mondatik ki részint nyíltan szóval, mint itt -rtént, részint maga a tény által, hogy annyira széthúzunk, hogy a feletti félelmünkben, miszerint egymással összeveszünk, még csak beszélni sem merünk e tárgyakról. Higyje el a képviselő ur, az általa ajánlott utóbbi eljárásnak hatása és következménye sokkal rosszabb volna. Én készakarva nem emiitettem a kiegyezési tárgyalások folyamában a külügyi helyzetet; nem érdemli meg tehát a kormány azon itt odavetett vádat, hogy a külügyi helyzet által akar a tárgyalásokra pressiót gyakorolni. De ha már a külügyi helyzetre a kiegyezési tárgyalások folytatása és azok érvényesítése ellen mint argumentumra hivatkoznak: igenis nem habozhatom kimondani, hogy ha a külügyi viszonyoknak csakugyan lehet befolyást engedni ezen ügyekre : csak egy irányban lehetne befolyást engedni, s ez az volna, — kivált ha oly veszélyesnek látják a helyzetet, mint a hogy némelyek ma kifejezték, — hogy ily viszonyok közt mennél előbb fejezzük be a monarchia két állama közt a torzsalkodást, hogy annál erősebben és biztosabban állhassunk szembe a mindkettőnk érdekeit fenyegető veszélyekkel. (Elénk helyeslés a középen.) Én nem akarok a külügyi helyzetből argumentumot levonni; nem is tettem. De engedelmet kérek, az ellenkező irányban húzni belőle argumentumot egyáltalában nem lehet. A nélkül, hogy jót állhatnék róla, — és ezt constatálni kívánom, — hogy a szóban levő ügyek végelintézésére két hónap elég lesz s a nélkül, hogy ezen idő által a legtávolabbról is pressiót akarnók a házra gyakorolni, melyet különben sem gyakorolhatnék, kérem a t. házat, méltóztassék a szőnyegen levő törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Élénk helyeslés a középen.) Helfy Ignácz: T. ház! Én csak igen röviden akarom a szőnyegen forgó törvényjavaslattal szemben álláspontomat jelezni; de mielőtt ezt tenném, a t. ministerelnök urnák két állítását kell rcotificálnom. (Halljukl) Az első az, hogy ő kétségbe vonja Simonyi Lajos báró t. képviselő ur állításának alapját, azt, hogy a kormány a múltban azon tactikát követte volna, hogy a vita végét bevárta, midőn már az ellenzéknek szólásra joga nem volt, s akkor szólott. E tekintetben hivatkozott a ház naplójára. Hát bátor vagyok emlékeztetni a mínister urat, hogy ebben csalódik és nem is szükséges a naplóra hivatkoznom, mert oly közel van az idő, midőn az történt, hogy leheletlen, hogy mindnyájan ne emlékezzünk rá. Ott van az osztrák Lloyd fölött folytatott vita. Egész napon át szólottak az ellenzék tagjai egymásután annyira, hogy emlékeztetem a minister urat, hogy midőn én rám, mint utolsóra került volt a sor, elállotlam a szótól épen azért, mert azt mondottam, hogy ez nem parlamentalis vita, hanem parlamentalis erőszak, s csakis ennek folytán, midőn már ón elállottam a szótól, méltóztatott a ministerelnök ur felszólalni. Tehát Simonyi t. barátom igazat állított. A t. ministerelnök ur másik állítása az, hogy igaz, hogy a vita bezárta után is szoktak a ministerek szólani, és hogy ezen joggal az egész világnak minden ministere élt és élni fog. Hát erre nézve is kénytelen vagyok a ministerelnök ur állítását rectificáini. Ez nem áll sehol, csakis minálunk. Méltóztassék figyelemmel kisérni a külföldi parlamenti vitákat ós észre fogja venni, hogy a vita bezárása után a ministerek csak oly esetekben szólalnak fel, ha tényeket, adatokat, számokat kell rectificáini ; de hogy polémiába bocsátkoznának az ellenzékkel, az sohasem történik, — az utolsó szó mindig az ellenzéké. Magára a dolog lényegére nézve igen röviden mondhatom el szerény véleményemet. Én és t. elvbarátaim, mint jól méltóztatnak tudni, a szóban forgó kiegyezést már alapjánál fogva károsnak, veszedelmesnek tartjuk a hazára nézve s mint ilyet el nem fogadjuk; mindazonáltal ezzel épen ugy, mint más törvénynyel szemben készek vagyunk mi is meghajolni a többség akarata előtt: de megkívánjuk azt, hogy ezen többség constatálva legyen, hogy ezen többség legalább elmondhassa magáról, hogy a nemzetnek törvényes többségét képviseli itt a képviselőházban.