Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-368

368. országos Illés márcziua 22. 1878, 167 olyankor mondottakra is, mikor az ellenzéknek még a vita bezárása előtt alkalma volt azokra refleotálni: tehát nem is érhetnénk el ily eljárással semmi czélt. A jelen törvényjavaslatnál mindjárt annak először részletes indoklásba bocsátkozni — azt hiszem — a kormány csakugyan nem tartotta szükségesnek, minthogy itt e törvényjavaslatban semmi uj nem foglaltatik; hanem egyszerűen meghosszabbítása az ezelőtt 3—4 hónappal épen ilyen alak- j ban megszavazott törvényjavaslatnak s így méltán lehetett kerülni azt, hogy többször felszólaljon; de hogy a vita bezárását bevárni nekem részemről még ez alkalommal sem volt czélom, jeleztem az által, hogy midőn az mondatott, hogy már nincsen senki a szólásra felírva, még mielőtt az elnök a vita bezárását (

kimondta volna, már I felemelkedtem székemből. Én ennélfogva kérem az ; én t képviselőtársamat, hogy a mennyivel inkább meg van róla győződve, hogy sok alapos oka van ezen kormányt megtámadni: legalább az oly támadásokból, melyekben az alap, a melyből ő kiindul, nem felel meg a történt dolgoknak : ne a kormányt, de maga magát kimérje meg. A mi már magát a kérdést illeti, itt erőszakolásról, erőszakolási szándékról beszéltek. Én részemről nem tudom, hogy a képviselőházra nézve minő erőszakolás lehetne abban, ha a provisorium egy hónapra, két hónapra vagy három hónapra szavaztatik meg. Hisz az, hogy a képviselőház a vitát hogyan vezesse, mennyi időt fordítson reá, nem attól függ, hogy a provisorium meddig tart, hanem függ attól, hogy a házszabályokban adott jogával a ház és annak minden tagja — a többség vagy a kisebbség — miként akar élni. Így tehát a pressió gyakorlásának szándékát a körülmények magok tisztán ós határozottan kizárják. Megkivánom még jegyezni azt is, hogy abban is téved a t. ké; viselő ur, mintha a kormány bármikor azt mondta volna, hogy jótáll arról, hogy a három hónap elégséges lesz a szóban levő kérdések elintézésére. A kormány nem mondja most sem, hogy jótáll róla. hogy most két hónap erre elégséges lesz. A kormány csak annyit mondhat és annyit tehet, hogy a mi az ő hatalmában áll, a mi az ő ténykedését illeti, igyekezik a már úgyis régen függőben levő kérdésnek magoldását mentől előbb létesíteni. Ez a kormány szándoka saját teendőjére nézve. Pressiót gyakorolni abban, hogy e szándoka elősegittessék, nem tartozik a lehetőségek közé és épen azért nem lehet egyátalában szándoka sem. A mi különben azt illeti, hogy mi a czélja a provisorium kérésének : igen természetes, hogy a mi részünkről az a czélja, hogy ha lehet az alatt, de mindénesetre, mihelyt lehet, ezen kérdések megoldassanak. És épen azért azok, kik velünk együtt azt hiszik, hogy ezen kérdések megoldása az országnak érdekében áll, hogy azoknak bizonytalanságban hagyása az ország érdekével ellenkezik: természetesen meg fogják a provisoriumot szavazni; azok ellenben, a kik nem akarják, hogy a megoldás így létesüljön, természetesen nem fogják megszavazni akarni. De ekkor azután ismét nem értem azon okoskodást, melyet itt hallottam és mely szerint „ez a két hónap rövid idő, ezalatt nem lehet létesíteni a kiegyezést, és azért nem akarják azt megszavazni; hosszabb időt, mely alatt azt létesíteni lehetne, inkább megszavaznának, de kimondják ugyanakkor, hogy a kiegyezésnek előterjesztett módozatalt elfogadni egyátalában nem akarják." Minden esetre épen az, a mivel az előttem szólott képiveslő ur beszédjót bezárta, hogy ő azért nem szavazza meg az előterjesztett provisoriumot, mert nem akarja, hogy a kormány által tervezett kiegyezés létrejöjjön, a legrövidebb indok arra : hogy mi pedig arra kérjük a t. házat, hogy szavazza meg c provisoriumot, mert mi akarjuk, hogy ezen kiegyezés létrejöjjön; akarjuk pedig azért, mert — a mint annyiszor elmondatott és bebizonyittatot és most az ellenkező állítással szemben elég arra csak hivatkoznom — mert mi a kiegyezés létrejöttét nem károsabbnak, de minden irányban hasznosabbnak tartjuk, mint a statusquo-nak tudja isten mennyi időre való meghosszabbítását, még ha a statusemo ugy, a mint van, meghosszabbítható lenne is, a mihez pedig sok kétely fór. Még csak két megjegyzést kívánok tenni. Az egyik vonatkozik azon indítványra, mely a tárgyalás módjára nézve tétetett. Erre egyszerűen csak azt jegyzem meg, hogy a házszabályok megszabják a tárgyalások módját. Minden javaslati, felett átalánosságban kell szavazni. Kiki a szerint, a mint valamely javaslatot megbírál, dönthet szavazatának hová adása felett; olyanoknak pedig, kik — felteszem — valamely javaslatoak több pontját elfogadják és csak egyet nem fogadnak cl: módjuk van arra, hogy elfogadván a többit, azon egyet ne fogadják el. Tehát egyátalában senkinek joga gyakorlatát az, hogy a javaslatban több tárgy együtt van, nem bántja, nem nehezíti nem teszi lehetetlenné, mert módja van a részleteknél is kifejezést adni eltérő nézetének. Ennélfogva ezen indítványt, mely nézetem szerint a képviselőháznak ugy gyakorlatával, mint a házszabályokkal összeütközésbe jön, elfogadhatónak nem tartom. Végezetül megkivánom jegyezni a következőt. Ezen provisorium elfogadása ellenében hivatkozás történt külügyi helyzetünkre. Az mondatott, hogy egy ily rövid provisoriunmak nem lehet egyéb czélja, mint folytatni a kiegyezési tárgyalásokat,