Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-368

166 368. országos ülés márezius 22. 1878. háztól annak idején egy oly provisoriumot kérjen, a mely alatt ily provisoriumot kérő közbeeső felszólítás nélkül, kényelmesen el lehetett volna intézni az egész kiegyezési ügyet. Ha előbb jött volna létre a folytatott alkudozások befejezése, akkor nem lett volna szükséges a hosszú provisorium, és ez esetben mindig hatalmában állott volna a kormánynak és a t. háznak, a kötött szerződéseket előbb is életbe léptetni. Hogy a kormány e latituddel, mely neki a dolog természeténél fogva adatott, nem élt: ezen — megvallom — igen csodálom, s én erre átalában semmi okot sem találok. Készemről ugyanis nem hiszem, hogy követett eljárásával pressiót akarjon gyakorolni a házra, nem hiszem pedig azért, mert az ellenzékre ugy sem gyakorolhat pressiót; a mi meg a többséget illeti, tapasztalásból tudjuk, hogy arra nem kell pressiót gyakorolni, megszavaznak azok ugy is mindent. (Nagy derültség balfelöl; mozgás a középen.) Midőn a t. kormány ezen provisoriumot az első alkalommal kérte, mi őt már akkor figyelmeztettük, hogy a három hó nem lesz elég; de a t. kormány azt mondotta, hogy ez mindenesetre elégséges, és a t. ideiglenes kereskedelmi minister ur akkor e mellett egy igazán megdönthetetlen argumentumot hozott fel, mely a külügyi szerződésekre vonatkozott, hogy t. i. a külfölddel kötendő szerződések kétszer 24 óra alatt is megköthetők, föltéve, hogy mind a két fél a szerződésre rá áll. Ezen oly elvitázhatlan axióma annyira megtette a t. többségre hatását, hogy ez belátta, hogy három hó elég; hanem a következés azt mutatta, hogy csakugyan nekünk volt igazunk, hogy mi ismertük a helyzetet, mi voltunk kellőleg tájékozva és nem azok, kik az ellenkezőt óhajtották ; mert azok voltak tájékozatlanok, kik, mint a kormány, legelőször óhajtották a két havi provisorimut, de azután az osztrák birodalmi tanácsban történt módosítás következtében, mely igen helyes volt, és némileg javított a dolgon, elfogadták a három havi meghosszabbítást. Mi akkor mondtuk, hogy ennyi idő alatt nem jöhet létre a kiegyezés; de a t. kormány ezt nem hitte. Közbevetőleg akarok 'valamit mondani. A t. ministerelnök ur, a mint látom, valamit jegyezni méltóztatott arra vonatkozólag, hogy nem az osztrák kormány módosítása következtében történt a három havi meghosszabbítás, hanem a pénzügyi bizottság módosítása következtében történt. Ámde igen jól tudjuk, miként történnek ilyetén módosítások. Nem akarok ellene szólani, egészen correct parlamenti eljárás, hogy ha a kormány valamit akar, egy a kormánypárthoz tartozó tagot kér meg, hogy tegye meg a módosítást. Akár a kormánypárt egyik tagja, akár a kormány tesz azonban meg ily módosítást, az tökéletesen mindegy. Azt azonban meg akarom jegyezni, hogy először Ausztriában történt meg ezen módosítás. Ami magát a tárgyat illeti, az a nézetem, hogy a két havi provisorium rövid. De hogy rövid-e vagy nem: nem tartozik ránk. Mi nem akarjuk létesíteni a kormány által tervezett alakban az egyezséget; mentül több provisoriumra lesz már most szükség, annál inkább gyengül ezen egyezség; hanem az ország tekintélyének szempontjából nem tartjuk helyesnek azt, hogy ezen provisoriumokkal a kormány ugy járjon el. mint a vándor-szinésztársulat, a mely azt mondja: utolsó, legutolsó, legislegutolsó előadás. (Élénk derültség a baloldalon.) Ily utolsó előadás volt a három havi provisorium, legutolsó előadás most e két havi provisorium, és ha ez sem lesz elégséges, akkor fognak következni az egy havi, vagy két-három napi provisorium. (Tetszés a baloldalon.) Egyébiránt, t. ház, a provisorium arra való, hogy azon kiegyezés, melyet a kormány tervez, létesüljön; ez egy eszköz arra nézve. Mi a tervezett kiegyezést nem óhajtjuk, ennek következtében az arra czélravezető eszközt sem akarjuk megadni, s ezért én részemről a törvényjavaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadom. (Helyeslés halfelöl.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Mindenekelőtt kötelességemnek tartom megjegyezni, hogy az előttem szólt t. képviselő ur igen tévedett akkor, midőn azt mondta, hogy a kormány azon praxist gyakorolja, hogy nem nyilatkozik törvényjavaslatainál egészen addig, míg a vita bezárva nincs, a midőn azután hátát fedve ( érzi, mert ekkor az ellenzék már nem szólhat. Én hivatkozom a képviselőház összes naplóira, hogy soha egyetlenegy törvényjavaslat ugy nem tárgyaltatott e házban, hogy az illető szakminíster, sőt a legtöbb esetben még magam is, a vita bezárása előtt ne szólottunk volna. Szóltunk néha a vita bezárása után is, és azt gondolom, ezen joggal élt és élni fog minden ministerium, és minden minister; de soha nem mellőztük el a vita bezárása előtt a vita folyamán nyilatkozni. (Helyeslés a középen.) Erre nézve — ismétlem — hivatkozom a ház naplóira. Nem áll tehát az, mintha a kormánynak az lenne a szokása, a melyet megróni méltóztatatott, hogy a vita folyamán nem nyilatkozik, hanem csak akkor szól, midőn már az általa mondottakra már az ellenzék részéről reflexió nem történhetik. (Helyeslés a középen. Ellenmondás a baloldalon.) Ám méltóztassanak a naplóban megmutatni, mikor volt erre eset. A legközelebbi nagy viták alatt is méltóztattak látni ennek ellenkezőjét. (Helyeslés a középen.) De különben is ugyanakkor láttuk azt, hogy napok, hetek múlva visszatérés történt a kormány egyes tagjai által az átalános vita alkalmával bár