Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-358

358. országos Ülés február 23.1878. 5 ellenzéki vezér intézte Ghyczy Kálmán akkori pénzügyminister adójavaslatai ellen, a melyeket azután ő maga mint minister csaknem szórói-szóra keresztül hajtott, azzal a különbséggél, hogy mig Ghyczy Kálmán pénzügyministerben meg volt a bátorság, hogy a mit kivan, egyszerre egy adagban terjeszté a ház elé: a jelenlegi kormány ezt két adagra osztotta, jónak tartván a második adagot a választások utánra fentartani, {Helyedéi, a baloldalon.) Tehát ez épen azon eljárás, a mi ellen most tiltakozni méltóztatik. Á t. kormányelnök ur tiltakozott az ellen ismételve és ismételve, mintha az általa most beterjesztett és részben már elfogadott kiegyezés roszabb volna, mint az eddigi állapot. De engedelmet kérek, hiszen tényeket csakugyan nem lehet tagadni, hiszen ujjainkon lehet elsorolni azon tényeket, a melyek most egészen ujak, a melyek tetemesen roszabbá teszik a kiegyezést, roszabbá teszik anyagilag is. Beismerte maga a t- kormányelnök, hogy az iparvám-emelések által a vámemelés maga esak egy czikknél, a gyapjúszöveteknél körülbelül 2'/

2 millióra rug. Tehát anyagilag, hogy roszabb, számokkal lehet bebizonyítani. Roszabb azért is, mert az előtt a hajózási közösség nem volt a kiegyezési törvénybe iktatva. Igaz, hogy most sincs még a tegnapi módositvány következtében, de föntartotta számára a helyet, hogy oda beiktattassék azon esetre, ha a ház által majdan elfogadtatik. Hát ennyivel mindenesetre roszabb; roszabb egy uj közös ügy, roszabb az államiság, úgyszólván, az önrendelkezés szempontjából azon módosítással, melyet méltóztatott a 21. §-ba beleiktatni, mely szerint a vámértekezletek összehívása nem az egyes kereskedelmi ministerek, hanem a közös külügyminister által önkényüleg megtörténhetik. Tehát ez mindenesetre haladás a centralisatio, az egységes birodalom felé. Ez már a harmadik dolog. Végre itt van a negyedik, a mit szintén nem lehet eltagadni, hogy az előbbi állapot szerint, az első kiegyezés szerint a közösség kötelező volt 5 esztendőre, most elfogadtatik absolute 10 esztendőre. Ámde a t. ministerelnök ur azzal indokolja ellenállását a Bittó képviselő ur által benyújtott módositványa ellen, mert azt mondja, ha fölvétetik az 5 évi záradók, az agitatió és izgatás már 3 év múlva fog megkezdődni, holott ugy csak 8—9 év múlva. Megvallom, az is igen meglepő érv oly férfiú részérő], ki hosszú éveken át egyebet nem tett, mint agitált és most ugy állítja mint alkotmányos veszélyt, ha az országban törvényes utón alkotmányos eszközökkel agitálnak. Hiszen ha mindenáron gitatiókat akarjuk kikerülni, ha az vezérli a mi politikánkat, akkor ne 10, hanem 50 évre méltóztassék a kiegyezést megkötni és akkor biztosítva lesznek, hogy 49 évig nem lesz agitatió az országban. (Tetszés a szélső baloldalon.) Ezzel a politikájával a t. kormányelnök urnák egyenesen a birodalmi egység felé jutunk! S ez által kerüljük ki leginkább az agitatiókat? Fél a ministerelnök ur attól, hogy a folytonos izgalom absorbeálja a monarchia népeit, elvonja iparosainkat és kereskedőinket a rendes foglalkozástól. Be kérdem, mi roszabb: az-e, hogyha izgatnak ezek az iparosok és kereskedők a jobb ut felé? vagy az-e, ha koldusbotra, tönkre jutván, akkor ezen az alapon kezdődik a sokkal izgatottabb agitatió? (Ugy van] balfelöl.) A t. ministerelnök ur némi méltányossággal viseltetik azon párt iránt, melyhez tartozni szerencsés vagyok és constatálja azt, hogy ő természetesnek találja, hogy azok, a kik minden áron az önálló vámterületet akarják, minthogy azt elérni nem bírják, igyekeznek most legalább azt, a mit ők rosznak tartanak, rövid időre szorítani; de nem képes megérteni: miért kívánják az 5 évi fölmondást azok, kik a vámközösséget elfogadják ? Bocsánatot kérek, igaza volna a t. ministerelnök urnák akkor, ha azok, kik elfogadják a jelen kiegyezést, azt mint valami jót fogadnák el; akkor igenis, ha ők jónak tartják: természetesen iparkodniok kell a jót minél tovább kiterjeszteni. De kérdem, van-e e háznak egyetlenegy tagja is, ki jónak találja e kiegyezést. Hiszen méltóztassanak végig menni azokon, kik a kiegyezés mellett a leghathatósabban, a legerélyesebben szónokoltak: mivel indokolták az elfogadást? Azzal, hogy ennél még rosszabb valami, a ehaos fog beállani. Plachy Tamás képviselő ur — világosan emlékszem rá — ugy állította föl a kérdést: hogy ha a két rósz közt kell választani, inkább a kisebbet választja; Horváth Mihály képviselő ur egyenesen constatálta: hogy e kiegyezés nem egyéb, mint folytatása azon 3^2 százados kizsarolásnak, melyet Ausztria Magyarország irányában mindig követett. Én tehát nem értem, hogy a ministerelnök ur hogyan csodálkozhatik azon, hogy midőn valaki kényszerűségből, mint roszat fogad el valamit, akkor a maga részéről épugy, mint mi, oda törekszik, hogy e rósz minél kevesebb időre fogadtassák el. Befejezőleg a t. ministerelnök ur azt mondja: „óhajtom a kiegyezés lehetőségét, mert meg vagyok győződve arról, hogy a 10 évnek elfogadása a kiegyezés létrejövésének egyik lényeges föltétele." De kérem, ez nagyon érdekes tárgy. Én igen örvendenék, ha a ministerelnök ur, vagy helyette más tagja a t. kormánynak fölvilágosítást fogna adni. A XII. t.-cz. azon §. mely e tárgyra vonatkozik, világosan kimondja, hogy ezen kereskedelmi szerződésre vonatkozó intézkedések mindig ugy történjenek, mint két független nemzetek közt. Független nemzetek közt, midőn