Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-358

4 358. országos ülés február 23. 1878. Kérem a t. házat, méltóztassék megengedni, hogy a most hozott határozat azonnal meghitelesittessék. Horváth Gyula jegyző (olvassa a jegyzőkönyvnek a február havi költségvetés iránt hozott határozatra vonatkozó részét?) Elnök: A jegyzőkönyv ezen pontja ezennel meg hitelesíttetik. Következik a napirend következő tárgya, a magyar korona országai és ő Felsége többi királyságai és országai közt kötött vám- és kereskedelmi szövetségről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása. A tanácskozás a 22-ik czikknél szakadt félbe. Helfy Ignácz: T. ház! a 21. czikk elfogadásával a szőnyegen levő vám- és kereskedelmi szövetség tulajdonképen ugy átalánosságban, mint részleteiben elfogadtatott. A most előttünk fekvő utolsó ezikkben már csak arról van szó, hogy vajon a ház többsége, habár csekély, de mégis többsége által elfogadott vám- és kereskedelmi szövetség, 10, avagy csak 5 évre birjon-e kötelező erővel. Az átalános vita alkalmával jeleztem azon okokat, a melyek engem arra birnak, hogy a lehető leghatározottabban ragaszkodjam az önálló vámterülethez, (Halljuk!) A három heti vita, a mely e tárgy felett folyt, engem e meggyőződésemben a mennyire csak lehet, még inkább megszilárdított; mindazonáltal, és a nagy ellenzéknek óriási erőfeszítései daczára a külön vámterület eszméje letereltetett és elfogadtatott a váraterületi közösség. Igen természetes tehát, hogy nekem kötelességem arra törekedni, hogy a rósz, a mit elhárítani nem sikerült, mentül rövidebb időre szorittassék. Benső meggyőződésem t. ház, hogy e kereskedelmi szövetség hazánkra nézve ép oly vészes hatású lesz, mint a minő vészes hatásúnak bizonyodott máris a másik, t. i. a hármas szövetség. De a ház elfogadta, egyelőre meg kell hajolnom előtte azon reményben, hogy ennek daczára e kiegyezés törvénykönyvbe iktattatni nem fog. Iparkodni fogok egyszerűen előadni érveimet a mostan szőnyegen levő czikkre vonatkozólag és követni fogom e tekintetben igen rövid előadásomban azon fonalat, a melyet a tegnapi napon a t. ministerelnök ur követett. És itt legyen megengedve mindenekelőtt megjegyzést tennem a t. ministerelnök urnák bevezető szavaira, a melyeket, — őszintén kimondom, — én egészen parlamentalisoknak nem találok. A t. ministerelnök ur felkelve, közvetlenül Csanády Sándor t. barátom felszólalása után czélzott arra, hogy mi történt, mit követtek el bizonyos egyének némely állitások szerint az absolut korszak alatt. Hozzá tette azután mindjárt, hogy ő nem nevezett meg senkit, nem czóloz senkire, a ki magára veszi, ám tulajdonítsa magának. Először is megjegyzem, hogy az csakugyan nem járja, hogy felkeljen valaki, szóljon az immediate előtte szóló után czélzatosan, azután hozzá tegye: nem nevezek meg senkit, nem czélzok senkire; így járt el Somssich igen t. képviselő úrral szemben is, kinek beszédére való hivatkozással tegnap megjegyzé, hogy legkisebb szándéka sem volt a képviselő urat bántani. Engedelmet kérek, ez köznyelven szólva, jezsuitikus eljárás. Természetesen a parlamentalis vitának természete az, hogy egymásnak nem mondunk kellemetességeket, hanem azután bírjunk azon elhatározottsággal és egyenesen mondjuk: hogy igenis ezt az urnák mondom. Még egy megjegyzéssel tartozom a t. ministerelnök urnák. Eltekintve attól, hogy mennyiben illő élczlapokban terjesztett híreket a parlamentben felhozni, — ez már minálunk szokás, — nem hallgathatom el és semmi esetre sem találhatom illőnek, hogy akkor, mikor a t. képviselőtársam Csanády a t. ministerelnök úrral szemben, habár kemény szavakkal, képviselői működését emiitette meg 1861-től egész a mai napig, egészen a parlamentalis vita keretén belül maradt; de a t. ministerelnök ur tulment ezen a kereten, akkor, a mikor oly állítólagos dolgokra hivatkozott, a melyek ha megtörténtek volna is, azokat nem mint képviselő, hanem mint magán-ember tehette volna. A mi azt illeti, hogy a t. ministerelnök ur milyen magatartást tanúsított a koronás fejedelem iránt, arról a történet fog ítélni, nem a t. ministerelnök ur; az én meggyőződésem szerint ki fog derülni később, hogy ezen a téren nincs a t. ministerelnök urnák mivel dicsekednie, mert szerintem nem azok a leghívebb tanácsosai a fejedelemnek, a kik mindig azt tanácsolják neki, a miről azt képzelik, hogy az tetszik, hanem azok, a kik gondoskodnak arról, hogy kellőleg biztosítsák az ország és nép boldogságát és érdekeit, és ez által biztosítsák a fejedelmek trónját is. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Áttérve a ministerelnök urnák a szőnyegen levő czikkre vonatkozó szavaira, a ministerelnök ur mindenekelőtt tiltakozott azon összehasonlítás ellen, a melyet Somssich Pál t. képviselő ur a fúzió alkalmával történtek közt, és a most történtek közt tett, szemben a ministerelnök ur azon megjegyzésére, hogy ha utána egy más kormány következnék, ugyanazon javaslatokat terjesztené elő. Erre a t. ministerelnök ur egész nyugodt öntudattal mondja, hogy nem lehetett akkor szó arról, hogy valamely párt megbuktassa a kormányt bizonyos javaslatai miatt, és azután pár hét múlva ugyanazon javaslatokat, vagy azoknál roszabbakat terjeszszen elő. Engedelmet kérek, sajnálom, hogy a t. ministerelnök urnák oly rósz emlékező tehetsége van, bátor vagyok eszébe juttatni, hogy a t. ministerelnök ur épen legélesebb támadását mint