Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-344

844 országos ttlés február 7. 1878. 71 megfordítva is 'igaznak kellene lenni: pedig a mi forgalmunk szerint 100 millióval, vagy 150 millióval többet veszünk, mint eladunk. Azon az elvben sem osztozom, hogy az államok jóléte a szabad-kereskedésen alapszik. Nem. Én szerintem inkább alapszik a belforgalmon, melyre nézve megengedem, azt egyben-másban a szabadkereskedés, de általában a mérsékelt védvám jobban előmozdítja. Ha nézzük az észak-amerikai egyesült államokat, hol a szabad-kereskedés és a védvám-rendszert többször felváltva fogadták el, ott azt tapasztalhattuk, hogy a szabad-kereskedelem idejében nagyon élénkült a hajóipar, a szállítási üzletek és a kikötő városok forgalma és jóléte ; de benn az országban a gyárak és a vasutak építése megszűnt, a kereskedelem és forgalom nagyon csökkent és végre az európai bevándorlás is egészen megszűnt. Mihelyt megint a védvám-rendszerre mentek át, egészen megfordítva alakultak a viszonyok. Én Magyarországra nézve is — a mint már előbb bátor voltam mondani, — nem óhajtom korlátlanul a szabad-kereskedést, hanem inkább a védvámokat, de számos kivétellel, vagyis inkább a két rendszer czélszerü combinátióját, mely engem végelemzésében nagyon közel hozna, azon állapothoz, mit Lónyay Menyhért gróf t. képviselőtársam illustrált. Azt mondja Várady t. képviselőtársunk, és Tóth Vilmos is osztozik ebben vele, hogy nekünk az osztrák virágzó iparra szükségünk van, azt nekünk pártolnunk kell, sőt még áldoznunk is érte. Említik többi közt a közeli piaezot. Ez a közeli piacz geographikus fekvés és attól a vámterület egészen független. Az osztrákok eddig sem azért vették tőlünk czikkeiuket, mert velük közös vámterületben vagyunk, hanem azért, mert olcsóbb vagy jobb minőségben kapták és a külön vámterület esetére is valószínűleg ugyanazt tennék. A mi pedig az osztrák ipart illeti, hát bizzuk annak gondozását csak rajok, a mint hogy ők is csak ránk bízzák, hogy mezőgazdasági iparunkat magunk fejleszszük. A mit mi azért áldoznánk, abból nekünk legfeljebb morzsák jutnának ; de a mit a magunk iparáért tennénk : az leghatalmasabban előmozdítaná a mezőgazdaságot. A mi feladatunk kétségtelenül nem lehet más, mint hogy működtessük a természetes factorokat, mint a bizottsági jelentós mondja, hogy azokat mellőznünk nem szabad, értékesítsük tehát a rendelkezhető munkaerőt, értékesítsük első sorban a mezőgazdaság érdekében, de nem egyedül és kizárólag ennek érdekében, hanem paralell mindazon egyéb szükségletek megteremtésére is, melyeket a " gazdasági jólétnek fölöslege megszerezni nem képes, értékesítsük ott, a hol meg vannak a természetes factorok, meg van a nyersanyag, hol meg van a szakértő munka legalább részben, hol a segédeszközök is megvannak, vagy megszerezhetők, s a hol a fogyasztási piacz is meg van. És nekünk e tekintetben nagyon is sok megtakarítani valónk van, mert ime a behozott ezukor, mit magunk megteremthetnénk, 14 millió frtot tesz, levonva a kivitelt legalább is két millió értékben; igy a vászonárúknál csak a netto-behozata! mintegy 12—13 milliót, a gyapjú-árúknál 15—20 milliót, papírnál közel 4 milliót, a vasnál mintegy 20 milliót, ós a műszer-gép és rövidáruknál 77 milliót, összesen több mint 150 milliót tesz, mely a munkásságnak elég tág tért nyit. ..Az ne aggassza több t. képviselőtársaimat, hogy az iparhoz ínég egyéb factorok is szükségesek, mint szakértelem pénz, és nem tudom micsoda, a mivel mi elegendő mértékben nem rendelkezünk. A fődolog csak egy: a rentabilitás, mely ha constatálva van, a többi megjön magától mind : a szakértelem, a tőke vagy szakértő munkások, a külföldről is. — s ha aztán ezek munkáját elsajátította a mi népünk, akkor mondhatjuk, hogy az ipart meghonosítottuk. Azt mondják, hogy az ipar a mezőgazdaságnak kárára van, mert megdrágítja a munkást. A tapasztalás az ellenkezőt mutatja, mert, ha nézzük a nyugati országokat, azt tapasztaljuk, hogy épen ott legvirágzóbb a mezőgazdaság: ellenben a keleti országokban, a hol ipar nincs, ott vannak a primitív állapotok. De nem akarom az idő rövidsége miatt ezt tovább fejtegetni, mindamellett még sem tagadhatom meg magamtól, hogy a t. ministerelnök urnák mégis egy pár megjegyzést ne tegyek azon közgazdasági felfogására nézve, a mint minapi beszédében elmondott. (Halljuk!) O elismeri, hogy a földmivelési ipar, — mert a mint kiemelte : a földmivelés és ipar és a kereskedés kiegészíti egymást, elismeri azt is, hogy a földmivelésnek a kis ipar hasznára van : de a gyár-iparra nézve azt mondta, hogy nemcsak a munkást, de a tőkét is elvonja a mezőgazdaságtól és a kis iparost elnyomja. Ekkor védelmébe vette a mezőgazdasági nemes foglalkozást az ipar némely lélekölő munkája ellen; főkép pedig azt mondta, hogy a hazai gyári ipar fejlesztése, azon viszonyoknak, melyeknél fogva arra Ausztria jobban hivatva van. mesterséges felforgatása volna. En kénytelen vagyok bevallani t. ház, hogy ezen felfogás bennem is gyökeresen felforgatta azon elveket, a melyeket eddig helyeseknek tartottam és most is helyeseknek tartok. Bárhova tekintsünk, mindenütt azt fogjuk látni, hogy az ipar nem hogy elvonja a munkást, meg a tőkét, hanem kisegíti azt, a kis iparost.