Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.
Ülésnapok - 1875-344
84é. országos ülés íebruér 7. 1818. 5& den tényezőitől; azon politika, a melylyel Ausztria hermetice elzárta saját eulturalis fejlődésének legbiztosabb és legerősebb védfala Magyarország elől az anyagi fejlődés minden útját; azon hagyományos osztrák politika, a melyet épen a t. képviselő ur történelmi munkáiban találunk legjobban megvilágítva. Én részemről örvendek, hogy Magyarország egyik legjelesebb történetirója a ház előtt constatálta ezt. Legalább ma a ház, az egész ország azon helyzetben van, hogy nagy tekintélyű történésznek szavaira hivatkozna mondhat Ítéletet azon magyar kormány eljárása felett, a mely oly politikát ajánl a törvényhozásnak elfogadásra, a minővel eddig csak idegen hatalom és idegen önkény sújtotta. (Helyeslés balfelöl.) Mondatott már e házban az előbbi kormányelnöknek egy felfogásom szerint alig kifogás alá eső eljárására, hogy az nem csak államférfiuhoz, de még férfiúhoz sem méltó. Én nem akarom ezen állítást alkalmazni a mostani ministerelnök úrra, ki annak idején annyira tetszelgett önmagának ilyen és még kevésbbé szelíd kifejezésekkel, s ki most oly keservesen pauaszkodik a miatt, hogy az ellenzék őt mennyire méltatlan bánásmódban részesiti. De azon Magyarország jeles történetirója által elitélt politikára, melyet a kormány e háznak elfogadásra ajánl, teljes meggyőződéssel merem mondani, hogy az nemcsak magyar ministerhez, de még magyar emberhez sem méltó. (Helyeslés balfelöl.) A kiegyezési tárgyalások kezdetén a magyar kormány akként lépett fel, mintha nem egyezségre, hanem harezra akarta volna felszólítani a monarchia másik államát. Felzuditotta Magyarország ellen Lajthán tul a legönzőbb szenvedélyeket, hatalmas anyagi érdekeket hívott sorompóba, és midőn aztán szembe kellett volna azokkal szállania, akkor következetesen vissza felé eoncentrálta magát, a kiegyezési kérdések mindenikében, a kiegyezési tárgyalások egész vonalán visszahúzódott. És ezen meghátrálás szükségkép meghozta elkerülhetetlen gyümölcseit. Az étvágy Lajtbán íul növekedett, az igények még nagyobbak, még kevésbbé kielégíthetők lettek. A statusquo, melynek javítására vállalkozott a magyar kormány, már nem vala többé feltartható. Az ipari és arany vámokkal megdrágították Ausztria és Magyarország fogyasztását, lehetetlenné tették nemzetközi szerződések kötését. És ma előttünk áll a végeredmény. Előttünk áll egy autonóm tariffa ipari és pénzügyi vámjaival; a fogyasztásnak ezek által való megdrágításával : a külföldi szerződések lehetetlenné tételével, a magyarországi nyerstermékek kivitelének bizonytalanná tételével, Magyarország legvitálisabb érdekeinek feláldozásával, és hozzá még azon politikai következménynyel, hogy ma a dualismus ellenségei ujjal mutatnak ez államformára, s ennek képtelenségében találják okait a kiegyezési tárgyalások taktikai kudarczainak. Ez azon eljárás, melynek helyeslését, ez azon pactum, t. ház, melynek elfogadását kívánják a magyar törvényhozástól. Ünnepélyesen adott ígéretekkel, nagy szavakkal helyezték annak idejében kilátásba az 1867-iki közgazdasági kiegyezés kétségtelen hiányainak orvoslását. Az ország hitt, remélt ezen ígéretekben. És ma? Ott áll a keserű csalódás előtt, s fájdalommal kényleleu tapasztalni, hogy humbug volt mind az, mit az országnak ígértek. Ma a nemzet igen szerény igényekkel áll szemben kormányával ; ma nem is kívánja ígéreteinek beváltását, látván, hogy erre úgyis képtelen, ma beéri a nemzet azzal, hogy a kormány visszaadja azon állapotot, melyet kormányba lépésekor talált. Ma a nemzet beérné azzal, ha a kormány visszadná neki az angol pót-conventió tételei által mérsékelt szerződéses vámtételeket, és miként hajdan egy vesztett csata után a római imperátor légióit kérte vissza, ugy ma a nemzet csak azt kéri Tisza Kálmán kormányától: adja vissza azon vámügyi állapotokat, melyeknek javítására vállalkozott, (Tetszés a baloldalon.) S e helyett mit ad t. ház, ezen kormány a nemzetnek ? Ad egy autonóm vámtariffát minden külföldi szerződés nélkül, megdrágítva Magyarország fogyasztását, olcsóbbá téve a magyar nyerstermények árát és bizonytalanná téve azok kivitelét. És mégis akadnak elég könnyenhivők vagy hitegetők, a kik ezt az eddigi állapotok javításának merik állítani. Hanem hát t. ház, Tóth Vilmos képviselő ur azt mondja : a monarchiái kapcsolat szilárdabbá tétele érdekében el kell fogadni ezen előterjesztéseket A t. képviselő urnák, ki históriai idézetekkel is foglalkozik szabad óráiban, (Élénk derültség.) én is bátor leszek egy históriai idézettel válaszolni. Ép egy századdal ezelőtt történt, hogy Angiiának észak-amerikai gyarmatai már-már összeroskadtak azon teher alatt, melylyel azokat az anyaország önző vámügyi politikája sújtotta, s egy igénytelennek látszó vámtétel, a theára vetett vám volt az, mely ezen gyarmatokat teljesen elszakitotta az anyaországtól. íme t. ház, beláthatja ebből mindenki, — talán Tóth Vilmos t. képviselő ur is — azt, hogy azon politika, mely a monarchia egy részét gyarmati állapotban való tengődésre kárhoztatja, mennyire alkalmas az államjogi kapcsolat megszilárdítására, (Mérik tetszés balról.) Felhozzák még ezen politika indokolására a külügyi állapotokat is, s megvallom, ezen argumentatiót részemről teljesen értem. Azon külügyi politika, melynek perspectivájában Bosznia oceupa8*
