Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-344

344 országot Illés február 7 1878. 53 de inkább indokolatlan nagy, és talán el viselhetlen áldozatokat követel az országtól : én e javaslatokat a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadom, hanem csatlakozom azon különvéleményhez, melyet Simonyi Lajos báró és Mudrony Soma t. képviselőtársaim benyújtottak, s mely által az általam is elérni óhajtott ezélt, ha nem is elérve, de megközelítve és annak elérhetését lehetővé téve látom. (Helyeslés balfelül.) Engedje meg a t. ház, hogy ezek után a t. ministerelnök s a pénzügyminister uraknak egy némely közgazdasági theoriáira tegyek pár megjegyzést. (Halljuk !) Kerkapoly képviselő ur tegnapi momentuosus felszólalásában azt mondja a többek közt, hogy a kormánynak nincs közgazdasági politikája ; azt monda, hogy a kormány által előterjesztett javaslatokban hiába keresi a közgazdasági politikát, mely netalán ezek körül a kormányt vezette volna. Én azt állítom, hogy a t. kormánynak igenis van közgazdasági politikája, igenis volt közgazdasági politikája; (Halljuk) azonban nézetem szerint abban nincs köszönet. Igyekezni fogok a t. kormánynak ezen közgazdasági politikáját jelezni. Egyébiránt jelezte azt már maga a t. ministerelnök ur is, a ki beszédének egy helyén a többi közt ezeket monda : „Én részemről azt hittem és azt hiszem, hogy ha egyesség máskép nem lehet, Magyarországnak meg kell hozni azon áldozatot, melynek nngyságáról már mások beszéltek, hogy megszavazva, kiválóan az osztrák ipar érdekében, a textil-szövetekre, — és különösen, mert főkép erről vau szó, a gyapjúszövetekre — nagyobb vámtételét; de viszont Magvarországnak szüksége lévén a vámokból jövedelemre, jogosítva van azt mondani : én hozok neked áldozatot ezért, de megkövetelhetem, hogy ha magadóri nem tennéd is meg, ámbár a te fináncziáidra is rá fér, kedvemért fogadd el a finánczvámokat, melyek termeszeinknél fogva legtöbbet jövedelmeznek s melyekből mi a magyar kincstár jövedelmének szaporulatát várjuk." Hát más szavakkal kifejezve, a t. kormány ezen közgazdasági politikája annyit tesz, hogy a magyar kormány beleegyezett abba, miszerint az ausztriai gyárosok ós a magyarországi fogyasztók rovására a textil-ipar. a textil-áruk vámja felemeltessék, azonban másrészről követelte, hogy ugyancsak a magyarországi fogyasztók rovására emeltessenek fel azon áruk vámjai is, melyek a ímánczvámok alá esnek. Vagyis a i. magyar kormány beleegyezett abba, hogy az ausztriai gyárosok javára, ós a magyarországi fogyasztók terhére megdrágittassanak a ruházati czikkek; de követelte, hogy másrészről ugyancsak a magyarországi fogyasztók rovására drágittassanak meg nemcsak a ruházati-, hanem a fogyasztási czikkek is ; drágíttassanak meg a kávé, rizs, petróleum stb. fogyasztási czikkek. No már ez oly nagyszerű közgazdasági politika, hogy én felkérem Móricz Pál képviselő urat, hogy ájuljon el helyettem. (Derültség.) A pénzügyminister ur tagadta Lónyay képviselő ur állításával szemben azt, hogy körülbelül megközelítő számitások szerint 8 millióra lehet tenni azon összeget, rnelylyel a beterjesztett tariffa a magyarországi fogyasztók megadóztatását az ausztriai gyárosok javára felemeli. Mellékesen kívánom megjegyezni, hogy miután positiv és kétségbe vonhatatlan adatok nincsenek és miután azt, hogy ezen teher-többlet kevesebb, positiv és kétségbevonhatatlan adatokkal maga a pénzügyminister ur sem indokolta : Lónyay képviselő ur állítása ép olyan feltevés, mint a minő feltevés a pénzügyminister ur tagadása. És ha nekem — kétségbevonhatlan adatok hiányában — a kettő közt kell választanom, inkább meghajlok Lónyay gr. országosan elismert szaktudománya előtt, annál is inkább, mert az ő számítását és feltevését az én kutatásaim és tanulmányaim is inkább megerősítik, mint meggy öngitiií. Egyébiránt a pénzügyminister ur maga is beismerte, hogy körülbelül 1.800,000 lehet azon többlet, a rnelylyel a magyarországi fogyasztók a tariffáuak egyetlen egy árucsoportjánál, a gyapjúszöveteknél megadóztatnak. Tehát nem. 8 millió frttal, hanem 1.800,000 írttal. Azt kérdem épen a t. pénzügyminister úrtól, hogy tehát oly gazdag-e Magyarország, miszerint képes 1.800,000 irtot csak ugy könnyedén oda ajándékozni az osztrák gyárosoknak? S ha már okvetlenül szükséges az ország polgárainak terhét fokozni: vajon ennek az 1.800,000 írtnak nincs jobb helye a pénzügyminister ur — azt hiszem, — nem nagyon tele pénztáraiban ? (E'énlc helyeslés.) De engedje meg a t. ház, hogy ezen 1.800,000 irtot, melyet a t. kormány, saját beismerése szerint is, az általa beterjesztett javaslat értelmében oda ajándékoz az osztrák gyárosoknak, egy igen szomorú képpel egészítsem ki. (Halljuk!) A t. képviselőház tudja, hogy a pénzügyi bizottság elhatározta, miszerint a keleti vasút külön igazgatósága megszüntettetvón, azt az államvasutak igazgatóságával egyesítették. A pénzügyi bizottság tagjai, midőn e határozatot hozták, bizonyára jól tudták, hogy ennek folytán igen sok tisztviselőt kell majd elbocsátani, s tudták, hogy ezek a mai viszonyok közt, midőn az országban kereset nincs, munka ós kereset nélkül fognak maradni. De midőn a pénzügyi bizottság tagjai azzal állottak szemben, hogy a nagy deficitet az első évben ezen rendszabály által bár csak 80,000 frttal, a későbbi években 170,000 frttal apaszt-