Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-343

44 343, országos Illés február 6. 1878. kor, s igy lehetővé vált megismerhetni a kormány vámpolitikáját, de csak azon esetben, ha a rend­szabályokon nyomot hagytak a rajtunk áthúzódó, a bennünk érvényesülő elvek, máskülönben nem. Ámde elvi következetességet a tariffában hiába keresünk. Azért-e : mert a támasztott igények nem lőnek elvekre fektetve? azért-e: mert az elvek alap­ján támasztott igények kielégiíhetőknek nem bizo­nyultak? Ki tudná megmondani! A vám- és kereskedelmi szövetségről szóló törvényjavaslathoz csatolt előterjesztésben azt ol­vassuk, hogy „a kormánynak elhatározott szán­dóka jövőben is tariffaszerződések kötése által a kiviteli kereskedést előmozdítani, illetőleg czikkeink számára a velünk szerződő nemzetek vámtételeit biztosítani, és a beviteli kereskedésnek is saját vámtételünk megkötése és határozott időre válto­zatlan összegben megállapítása által előnyöket nyújtani." Kormányunk e határozottan és nyíltan kifejezett szándéka daczára is a szerződési utat egyelőre legalább elhagyta és előttünk egy auto­nóm tariffa fekszik elfogadás végett; mely igaz, teljesen alkalmas tájékozni az egész világot az iránt, hányadán lesz velünk importja dolgában; de tekintve a szóbavehető államokat, az egy Eo­mánia kivételével, semmi biztosítékot sem nyújt nekünk az iránt, hogyan leszünk mi az export dolgában. Mily súlya van ezen körülménynek, immár többen kiemelték, elismerte maga a pénzügymi­nister ur, ebben látván a javaslatok legsebezhe­tőbb pontját. Én csak azt mondom, hogy e hézag válságossá lehet; hogy ne legyen : arra közrehatni, ha egyszer elfogadtuk e javaslatokat, többé nem lesz hatalmunkban. Derék beszédében rámutatott a t. pénzügy­minister ur az osztrák ipar azon igen jelentékeny exportjára, melyet az esetleg bekövetkező retorsió szintén érhet, anélkül, hogy szükség lenne annak reánk, vagy épen csak reánk irányoztatnia. Nem tagadom t. ház, hogy az esetleg beálló retorsió­nak az export átalában, tehát az osztrák ipar exportja is kitéve van, csak megjegyzem, hogy a czélba vett vámemelések épen arra valók, hogy terjedtebb piaezot kapjon az osztrák ipar itthonn, s ha czéljukat elérik, nagy részben elesik az osztrák ipar azon exportja, melyet a retorsió kü­lönben érhetne. A kérdésibe, mily szempontok által kívánja magát kormányunk vezettetni saját behozatali vámtétünk megkötése s hosszabb időre megálla­pítása közben: természetesen a válasz nem lehet valami egyszerű. Az előterjesztés szerint első szempontnak a pénzügyi, a jövedelmezési tekintetett. Nincs ellene semmi észrevételem, bár meg­jegyzem, hogy e pontnál a kormány is elköveti ellenfelei egynémelyikének azon hibáját, hogy vámbevételeinket oly államokéival hasonlítja össze, melyeknél a vámjövedelmet oly czikkek is adják, melyek nálunk a fogyasztási adók és jövedékek czimén hoznak jövedelmet. Ide járul, hogy tanú­ságot nem a vámjöveclelmek absolut összege nyújt, hanem még a rectificálás után is csak azon arány, mely van egyfelől a vámtételek ma­gassága s a nép adóképessóge; másfelől meg ,a vámbevételek és a többi közjövedelmek közt. És épen ezen tanúságos arányt hiába keresnők. De mindez csak az indokoláshoz tartozik, csak annak hibája. Nagyobb baj az, hogy e tekintetben meg a túlsó féllel nem bir rendbe jönni, az annak kor­mányával történt kiegyezés daczára is, minek folytán a pénzügyi szempont teljes mérvben ér­vényesítése alig sikerüleud. Másként áll a dolog a vámtétek azon ezélba­vett módosításával, melyek, mint az előterjesztés mondja, első sorban közgazdasági indokokból tör­téntek. Hogy e módosításokkal a kormány a vám­szövetség alapeszméjébe ütközik, és saját meg­győződésén is erőszakot fesz, hogy ezzel kénysze­rítő szükség nélkül növeli azon hátrányokat, melyek a szövetkezéstől a dolog természeténél fogva elválaszthatatlanok, és igy nem kikerülhe­tők, hanem csak compensálhatók, hogy mindennél fogva kivált a compensatió nem sikerülóse esetén koczkára teszi magát a szövetkezést, és minden­esetre compromittálja annak jövendőjét: erről, mint már is kiemelt bajokról ezúttal szólni nem kívánok. Viszont a tariffa részleteibe mélyedést mellőzhetni vélem, nagy sikerrel megtörténvén az máris gróf Apponyi Albert képviselő ur részéről. Én egy másik oldalára kívánom felhívni a t. ház figyelmét. (Halljuk l) A tariffirozásnak alapúi szolgáló elveket ma­gukból a rendszabályokból levenni, rájuk ezekből következtetni lehetlen, eltérők lévén azok teljesen egyenlő helyzet mellett is nem egyszer. Igy pl. a szövő iparnál felemeltetik a szövetek, a kész gyártmányok vámja, mi arra mutat, hogy a kor­mány azokkal szemben a további védelem szük­ségét elismeri. De ha igy: akkor miért emelé fel ezen gyártmányok nyers anyagának, a fonalaknak vámtételeit ? Hisz ezeknek ilyképen megdrágítá­sával még nagyobb védelmet szükséglőkké teszi amazokat. És ha már helyeselte ez egymásra ol­tott védelmet: miért nem ment még egy lépéssel tovább, felemelvén a fonalak nyers anyagának vámtételeit is, megdrágítva igy a kendert, a lent és a gyapjút is, ha már a szövetekre való tekin­tet nélkül megdrágíthatni vélte a fonalat ? (Helyes­lés bal felöl). Ezzel legalább nekünk is használt volna. A kormány tehát megállt félúton, épen ott, hol az előny nekünk is szólt volna. (Helyeslés

Next

/
Oldalképek
Tartalom