Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-343

343 országos Illés fehruíh' 6 1878. 43 fenn. Ámde ez tekintettel történt részint azon tettleges helyzetre, mely a múltból fejlődve reánk maradt, részint azon irányra, mely mint már érintettem, szabadkereskedelmi volt. Ezen irány mellett mondhattuk magunknak, ha nem foglalhatjuk is el azonnal a vámszövetség mellett egyedül helyes álláspontot, de legalább közeledünk felé. {Helyeslés balfel'ől.) E felfogás helyességét egyébiránt alig van kinek bizonyítanom. A kormány legalább nem kétkedik abban, noha a szövetség megújítását az ellenkező irány felé hajtás daczára is javaslatba hozza. Hisz az 1867-ki vámszövetséget akkor mondotta fel, midőn az angol pótszerződés más oldalról történt felmondása által a szabadkereskedelem irányának elhagyásával az első lépés tétetett védelmi irányban, melyet kormányunk ellenzett ugyan, de meggátolni nem birt. Ha a szövetség ily körülmények közötti felmondásának egyátalán volt valami értelme: ugy az csak azt jelenthette, hogy kormányunk el volt határozva nem követni a monarchia másik felét, ha az netalán a vódvám politika terére lépne. (Helyeslés a szélső jobb és a baloldalon.) Es ha most mégis az ellenkezőt látjuk, ugy ennek okát nem kormányunk felfogásában találjuk. En legalább semmit sem kétkedem abban, hogy a kormány ép ugy, mint például magam, meg van győződve a felől, hogy országunk államiságát és az elhatározásnak azzal járó szabadságát feltéve, nincs mód, melylyel a monarchia másik fele, mind a szabad forga'om eszméjére fektetett szövetkezés, mind a védvám rendszer előnyeit tartósan biztosithassa a maga részére amazt a közbenső, ezt a nemzetközi forgalomnak terén. Hisz elhatározásunk szabadsága mellett nem gondolhatni el, hogy mi megint miért viselnök el mind a két rendszernek hátrányait: mert ily esetben sorsunk mi más sem lehetne. A kereskedelem szabadsága által nyújtott előnyöktől elesnénk azzal, hogy szükségleteinknek lehető olcsó beszerzésében a védvámok gátolnának; ugyanazok koczkáztatván azt is, hogy fölöslegünket minél jobban értékesíthessük. A vódvámrendsier hasznaiból pedig elüttetnénk annálfogva, hogy alkalmazása által nem saját iparunkat védnök, mint a melynek életre kelését és megizmosodását azon aránylag fejlettebb osztrák ipar is megakadályozná, mely ellen nem részesülne az semmi védelemben. De megkisértve a lehetetlenséget is, tegyük fel, hogy alakulhat ugy a helyzet, a melyre tekintettel ezen áldozatokat is kész lenne magára venni e nemzet: még akkor is hiába tenné ezt. Hiába: mert erején tul vállalkoznék, nem birná el annyi szűnő haszon mellett a magára vett terhet. (Élénk helyeslés balfelöl.) Annál bizonyosabb ez — t. ház, mennyivel inkább eleget akarunk tenni nemcsak az állam culturalis missiójának, de a monarchia világállása követelményeinek. Ha e követelmények előtt szemet hunyni nem akarunk, amint hogy nem is akarunk, ugy mit sem nélkülözhetünk azon gazdasági előnyökből, melyekkel hazánk bír ; ugy nem engedhetjük, hogy azon emolumentumokból, melyek azt helyzeténél fogva megilletik, még csak a legkissebb rész is elvonassók attól, akár a Iucrum cessans, akár a damnum emergens formájában. Ily felfogás mellett alig kell mondanom, hogy én a kormány vámpolitikáját, legalább ugy, mint az az élőnkbe terjesztett tariffából s ugy annak, mint a szövetségi törvényjavaslatnak indokolásából fölismerhető, nem helyeselhetem már azért sem, mert a behozatali vámok minden emelése közelebb viszi szövetséges társunkat a monopolistikus helyzethez, emelvén igy a neki ingyen átengedett piacznak értékét, minek eompensálása pedig, már is nagy feladat. A vámszövetségre vonatkozó törvényjavaslathoz csatolt előterjesztésben azt olvassak, hogy „az 1848. előtti bécsi kormány akkép hatott a vámoknak, még pedig nemcsak a külföld irányában alkalmazottaknak, hanem a magyar harminczadóknak is megállapítására, hogy az országgyűlés jogát egészen illusioriussá tette és befolyását a vámpolitikára teljesen meghiúsította." Igenis ekként hatott és ezzel odavitte a dolgot, hogy egy szellemdus társunk megjegyzése szerint ama közbensővámsorompók tulajdonkópen nem vám, hanem a mi megterheltetésünkre szolgált adóztatási vonal sorompói voltak. Ilyenné t. ház, a birodalom határain elhelyezett közös vámvonal is lehet, sőt lesz is, hogyha nem vigyázunk, (Helyeslés balfelöl.) s ez esetre e vámvonal éppen oly elégedetlenséget keltend fel, a minőt keltett annak idejében a közbenső vonal. A jelek már is mutatkoznak, minden azon politikától függ, t. ház, melyet követünk, akár a közbenső, akár a közösvámvonal közvetítésével. Megfelelő vámpolitika követése mellett, azok egyike sem zárja ki a birodalom egyes részei közti békés érzületet. Épen mivel minden a követendő vámpolitikától függ, vizsgáljak, milyen azon politika, melyet kormányunk czélba vett. Ez irányban — igy szól a jelentés: „a jövőre követendő vámpolitikának főczélja leend mindkét államterület igényeihez alkalmazkodni, s amenynyire lehet, mindkét állam igényeit kielégíteni.'' A. vezérelv helyes, csak az a baj, hogy nem tinijük: mit tekint a kormány a mi államunk igényeinek és mennyire véli azokat kielégíthetőknek. E nélkül pedig amaz átalános szólam vajmi keveset mond. (Helyeslés balfelöl.) Ámde hozzáteszi, „hogy a vámpolitika megítélésére legalkalmasabb eszköz maga a vámtáriffa." Ez, t. ház. most előttünk áll. nem ugy mint a javaslat beterjesztése6*