Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-343

42 343. országos Ülés február 6. 1878 elősegíti a tőkeképzést, még azon védelemnél is biztosabban hat, melyben kivétel nélkül egyátalán minden idegen ipar ellenében részeltetjük a- ma­gunk iparát. Egyátalán rég elismert igazság az, hogy az elégtelen védelem az ipart illetőleg a le­hető legroszabb valami. Már p.dig, a mi iparunkra minden védelem elégtelen, mely annak és az erő­sebb osztráknak közösen nyujtatik iparunknak e lehető legroszabb sorsra jutta­tásán pedig én legalább sokkal nehezebben bírnék megnyugodni, mint a [Simonyi Lajos képviselő úrral szemben általa mondottakból Ítélve bírhat a t. ministerelnök ur. Hiszen tudom, hogy az ál­tala elmondottak daczára is mindig nagy figyel­met érdemlő marad azon tény, hogy például Mae Queen szerint Angliának földmivelési tőkéje á'ta­lában 16"/,, nyers jövedelmet ad, inig a műipari és kereskedelmi 120-át. Pedig nenizetgazdászati szempontból épen a nyersjövedelmen fekszik a súly. Bizonynyal az igazságra gondolva mondja Simonyi b. is a mezőgazdasági munkát kevésbé hálásnak és jutalmazónak. Ezért nem kívánatos, habár eset­leg több tiszta jövedelmet ad is, hogy nagy lati­fundiumok gulyák és birkanyájakkal legeltetésre használtassanak, mert ha ez utón több tiszta jö­vedelmet adnának is a földbirtokosnak, miután az esak juhászaira költ, de ez egész jövedelem a föld­nek erősen kevés hozadéka lenne, (Nevetés.) er­délyi barátink azt mondanák, hogy erősen gyenge. De hadd vegyem fel t. ház, újra az egyelőre elejtett fonalat, ismételvén, hogy szövetkezés ese­tén az osztrák iparnak önön terhünkre eső védé­sét sem tagadhatjuk meg a mondott okokból. A kérdés csak az, hol lelje e védelem határát. E kérdés nem oldható meg a védelem érdekében kívánt áldozatok csekólylósóvei, sőt szükséges, hogy elvi alapon nyugodjék annak megoldása. Ily elvi alapokra mutatott gróf Apponyi Albert képviselő ur, a kivel teljesen egyetértek azokban, miket ide vonatkozva mondott. Hozzáteszem, hogy ha vala­hol : ez esetben elkerülhetlenül szükséges szem előtt tartani minden józan védvám azon elvét, mely kívánja, hogy az önmagának fölöslegessé té­telére irányuljon. És mégis mi czéloztatik itt ? Az, hogy a sza­badkereskedelem irányában nemcsak nem te­szünk ez alkalommal újra egy lépést előre, hanem arra hivatunk fel, hogy tegyünk egyet vissza. E kívánattal széniben t. ház, újra nem te­hetek egyebet, minthogy rá mutassak gróf Appo­nyi Albert képviselő ur különvéleményének azon tetejére, melyet szintén egészen jónak és helyes­nek vallok; arra. a mely kiemeli, hogy azon eszme, mely minden gazdászati szövetkezésnek alapját ké­pezi : a forgalom, a kereskedés szabadságának eszméje, hogy ennélfogva ez eszme megtagadásá­val bármely vámszövetkezet saját alapját fogná megtagadni. Ezt teszi pedig minden oly szövetség, mely nemzetközi viszonyaiban nemcsak nem megy mind közelebb és közelebb a forgalom szabadsá­gához, hanem visszalépést enged meg magának. Ezért nem esetleges, hogy a vámszövetség elő­nyösebb voltát oly időben ismerte el és hirdette a magyar törvényhozás, melynek túlnyomó iránya és pedig huzamosb időn át szabadkereskedelmi volt. Az sem esetleges, hogy midőn Ausztria a német vámszövetséggel egyesülni kivánt, ebbeli szándókának komolyságát nem csak az elzárkó­z's elhagyásával, hanem a védelmi rendszernek is mindinkább mérséklésével vélte bizonyitandó­nak. (Helyeslés balfelöl.) Ha a dolog már elvileg és átalában így áll: mennyivel inkább áll az a inióuhez hasonló hely­zetben, mikor oly államok közt létesítendő ily szövetség, melyek a gazdasági fejlettségnek annyira különböző fokán állanak ? Ily államok szövetség­ben csak a szabardkereskedés szellemében intéz­hetik vámpolitikájukat, sajátlag csak pénzügyi vá­mokat szedhetvén, miután a védelem érdekében teendő minden intézkedés közösség mellett szük­ségkép csak az erősebb félnek válhatnék javára, s miután ugyanazon rendszabályt, mit az erősebb magát a nézve nélkülözbetőnek nem vélne: még több jogon vehetné a gyengébb igénybe, mit azon­ban közösen nem tehetvén, ezen irányzat mellett szükségképen a szövetség felbontására lenne uta­sítva. Engedje meg nekem a t. ház, hogy rámutat­hassak e ponton Tóth Vilmos barátom érvelésé­nek egy ép oly jelentékeny, mint jellemző pont­jára. Á t. képviselő ur azt monda, hogy az ér­dekek kölcsönös méltánylását, sőt sok tekintetben azok közösségét kell postulálni, azt a melyről Hor­váth Mihály társunk negyedfél száz éves multunkra kimutatva állitá, hogy nincs meg, (Derültség és helyesli* balfelöl) llyként Tóth Vilmos bará­tom tény helyett postulatumon építő fel a szövet­séget, mire hozzácsatlakozni ón valóban nem mernék. Tóth Vilmos (közbeszól): Nem eljárásunk, de az én érvelésem kiindulási alapja gyanánt pos­tulatum. Kerkapoly: Az más; én nem ugy fogtam fel. T. barátom akkor is alig jár biztosabban, a mikor a vámközösség fentartása mellett harczolva, oknak hiányában a hosszas traditióra hivatkozik, felejtve, hogy az ellenkező mellett az okokon kí­vül még sokkal hosszabb traditio is szól. Ily érvekkel alig sikerül a vámközösség ré­szére híveket szerezni. E végre bizonnyal jobb szolgálatot tehet az 1867-iki példára mutatás, mi­dőn a szövetséget Ausztriával annak daczára is megkötöttük, hogy azon idő szerint a birodalom határain még mindig jelentékeny védvámok állottak

Next

/
Oldalképek
Tartalom