Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-343

40 343. országos ülés február 6. 1878. telve fölidéztetett s a ki az 1Ö'J7: XII. t.-cz.-ben, mint annak szellemi szerzője, a 12 §-t., mint egy eshetőséget beigtatta: jól tudta, mire nyit azzal tért. A mások által élőnkbe festett rémképeket csakis rémképeknek tekinthetem. Mindannyian azon föltevésre alapitvák, hogy a szövetség felbomlását más mint ellenségeskedés nem is követhetné Ámde t. ház, ez nem csak nem feltétlen szükség, de szinte lehetetlen. Nem föltétlen szükség, mert felválthatná azt a magukra visszahúzódott államok barátságos viszonya is, mely szintúgy nyughatnók a legkedvezményezettebb nemzetekéhez hasonló elbánás kölcsönös biztosításán, a mi szinte magában értetik, mint nyughatnék egy még azon is tul menő tariffszerződésen, sőt az érdekek kölcsönös méltánylásával felállított auto* nom tariffán is. Nem tehetek róla t. ház, de én a monarchia két állama közti barátságos viszonynak az említett alapok egyikén, a gazdászati különválás esetén is, fenmaradását nem csak lehetőnek, de valószínűnek is tartom. Hiszen a lehető legkedvezményezettebb elbánásnak részünkről való fejajánlása csak nem vonhatna maga után ellenségeskedést a monarchia másik felének részéről, mint nem von olyat más államokéról. Sőt még kevesebbé. Hiszen a politikai viszony, mely közöttünk fenáll, kizárja, nem ugyan azt, mit az 1867: XII. t.-cz. 63. g-a egyenesen előre lát, s a minek elestével egyezkedésről, mert választásról többé mi szó sem lehetne, hanem igen is azt, hogy háborút viselhessünk egymás ellen, habár csak a gazdászát terén is. Vagy van ok feltenni, hogy Ausztria merényletnek fogná tekinteni a mi részünkről azt, a mit nem tekint, mert nem tekinthet olyannak semmi más állani részéről, a magunkra visszahúzódást, gazdasági ügyeinknek külön intézését, miután meggyőződtünk volna, hogy azok közösen intézése ép általa jogosult érdekcink által kizárt feltételekhez köttetett? (Helyeslés a baloldalon.) Ennek csak egy magyarázata lenne gondolható, melyet azonban nemcsak megengedni, de föltenni is bűnnek tartanék és sértésnek a monarchia másik fele ellen, és ez az államiság azon attribútumának és vele magának hazánk államiságának tagadása lenne. A gazdasági különválás esetén előálló helyzet körvonalozására — ismétlem — eddigelé nem történt semmi sem. Pedig e helyzetnek legalább nagy körvonalaiban ismerete nélkül nincs kezünkben mérték, inelylyel czélba vett alkotásaink értéket meglehetne mérnünk. Ily mórtékül a jelen hátrányos helyzet épen nem szolgálhat, csak ugy nem, mint nem szolgálhatott például az octoberi diploma által kilátásba helyezett előnyökére azon akkori állapot, a melynek az véget volt vetendő. Azon előnyöket nem az akkori sérelmes állapothoz mértük, hanem ahhoz, melyet az 1848-iki törvények biztosítottak részünkre. (Élénk helyeslés a baloldalon,) Épen azért rám nézve egyátalán súlytalanok is mindazon érvelések, a melyeknek czéljok, hogy melyik előnyösebb, vagy inkább, melyik kevésbé hátrányos: az 1867-iki szövetsóg-e, vagy az, mely előttünk fekvő javaslatok alapján születnék ? Föltéve, hogy az 1867. szövetkezés kevésbé bizonyult volna sikerültnek mint reményiettük és óhajtottuk volna : következik-e ebből, hogy azon kell mértéket venni a mai alkotáshoz. És ha mégis minden áron hasonlítani kívánunk, legyünk igazságosak és mérjük össze a jelenleg czélba vett alkotással az 1867-ikit de akkori minőségében, keresve nem azt, mennyire felel az meg az azóta annyira megváltozott viszonyoknak ma, tiz esztendő után, hanem azt, hogy mennyire felelt meg az akkorinak. Ez esetre igazságot fogunk ennek szolgáltatni. Akkor nem járt azzal olyan nagy vesztesség sem az adóviszszatéritósek, sem a fogyasztási adók kárba mente czimén. Ismétlem, czélba vett alkudozásaink értékének megmérésére az egyedül helyes mértéket azon állapot képezi, mely szövetkezésen kívül állana elő, ugy itt, mint túl felen. Ez egyedül helyes mérték teljes hiánya már maga elég lenne arra, hogy ne járuljak azon javaslat elfogadásához, mely ily helyzetben kívánja, hogy vám és kereskedelmi szövetséget kössünk tiz hosszú, ugylehet, válságos évnek tartamára. Hiszen ha tudnám is: mily sorsot fogadok el; nem tudhatnám, miről mondok le. Tudom t. ház, hogy sem ón nem vállalkozhatom, sem senki más nem vállalkozhatik arra, hogy az egyes ember rendelkezésére álló csekély eszközökkel megoldani akarja azon föladatot, mely elől maga a kormány is kitért. Ennélfogva kénytelen vagyok vizsgálatom tárgyává azon kérdést tenni, nem jár-e reánk nézve a gazdasági szövetkezés szükségképen olyan hátrányokkal, melyek gazdasági különállás mellett nem állanak be; nem nyujt-e az rovásunkra oly előnyöket a velünk egyezkedő félnek, melyek megfelelő egyenértékekkel fölmérve nincsenek ? azután meg azt, hogy nem járulnak-e e hátrányokhoz a szövetkezésnek nem többé természete, de javaslatba hozott módozatánál fogva olyanok is, melyek annak nem szükségszerű folyományai, következőleg más módozatok mellett elő sem állnának? Az ellenvéleményüekre hagyom azon feladatot, hogy felmutassák azon hátrányokat, melyeknek fenforoghatását megengedem, melyek még a gazdászati különválás esetén következnének be természetszerűen és így szükségképen.