Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.
Ülésnapok - 1875-343
bb 348, országos ülés február 6.1878. nak, melyeket maga követett tárgyalásai folyamán, melyeket azon mód mellőzésével kezdett meg, melylyel a Bittó kormány, mint ezt Bartal akkori ke* reskedelmi minister nyilatkozatából tudjuk, megindulni kivánt. E nyilatkozatban nevezett minister megígérte, hogy a kormány kebelében a vámszövetség tárgyában tett nyomozások eredményét, a ház elé fogja terjeszteni oly czélból, hogy annak nyomán a szükséges lépések megtétethessenek arra nézve, hogy a vámszövetségből Magyarországra hárulható pénzügyi és nemzetgazdasági hátrányok orvosoltassanak. Az arra következett kormány megalakulása után nem. is egészen három hóval megindult anélkül, hogy előzetesen az országgyűléshez fordult volna, Tehette bátran, miután, ha nem is az eljárás módja, de az ut, a melyen járnia kellett, határozottan meg van szabva maga a vámszövetség által. S amit én e pontnál a pénzügyminister ur által mondottak folytán megkívánok jegyezni, nem más, mint az. hogy tekintette légyen a kormány az ország akkori helyzetét bárminőnek, e tárgyalások sikerét koczkaztatónak semmi esetre sem tekintette, mert ellenkező esetben nem lett volna szabad élni azon joggal, melyet az 1867: XVI. t.-cz. 22-ik §-a megadott ugyan, de azt, hogy vele éljünk is : kötelességgé nem tette. Még kevésbé tekintette azt egy fél évvel később olyannak a Tisza-ministerium, hisz különben nem merhette volna megtenni azon két egyenlően bátor lépést, amelyek egyikével az angol pótszerződés felmondásába egyezett, másikával pedig az 18ö7-ik vámszövetséget mondta fel. (Helyeslés bal/elől.) Engedelmet kérek, a felmondás 1875-ben történt, a lejárat ideje 1877. Mily közgazdasági politika érvényesítését vette ezélba kormányunk az ilyként megindított tárgyalások utján az iránt: mint már mondám erről nem kaptunk semmi felvilágosítást, épen mivel az egész rendezkedés semmiféle kormány előterjesztésnek sem tétetett tárgyává. És e politika iránt a t. ministerelnök ur múltkori beszéde után, ha lehet, még nagyobb bizonytalanságban vagyunk ma, mint voltunk előbb. Visszagondolva azon idjdli képre, melyet a t. ministerelnök ur a mezőgazdaságra és munkásainak helyzetére vonatkozólag élőnkbe állított, azt kellene hinnünk, hogy a kormány szívesen megnyugszik azon, hogy maradjon hazánk továbbra is olyan túlnyomóan földmivelő állam, a minő volt eddig. E hitünkben mégis megingat azon nyilatkozata, melylyel elismerte, hogy mezőgazdaság és ipar nincsenek ellentétben, sőt egymás emelésére hivatvák. Ily helyzetben nincs más mód, mint hogy a tárgyalások előttünk fekvő eredményéből következtessünk vissza azon gazdasági politikára, mely azokat szülte, tudva, hogy a czél természetesen végpont is egyszersmind. De hogy ezt biztosan tehessük, nem töredékeiben, hanem egészében kell vizsgálnunk a czéloa vett rendezkedést. Ezt tevén, meg fogunk győződni, hogy kormányunk nemcsak a munka megindítása tekintetében tért el a közvetlen megelőzők intentióitól, hanem a czél tekintetében is; meg fogunk győződni, hogy míg a pénzügyi és nemzetgazdasági hátrányaink orvosiásat egyiránt ezélba veendőnek tekintette, addig az előttünk fekvő javaslatok kizárólag és egyedül csak az előbbiek elhárítására vagy csökkentésére irányulnak, nem gyökerében támadván meg a bajt, hanem csak kisarjadásában, nem annak lényegével, de csupán jelenségeivel foglalkozván. A rendezkedésnek ez egyoldalúsága képezi véleményein szerint annak alaphibáját, mire egyez fogyatkozásai mind visszavihetők. (Helyeslés a baloldalon). Nem szeretnék félreértetni t. ház I Távol van tőlem, hogy hibául akarjam fölróvni a pénzügyi szempontoknak a lehetőségig érvényesítését. Tudom mennyire jogosult ez a mi helyzetünkben. Teljes elismeréssel adózom is érte a pénzügyminister urnák erélyes és részben sikeres törekvéseért. De igenis sajnálom, hogy a tárgyalások annyi időn át folytak anélkül, hogy a közgazdás >ati tárcza végleg betöltése a közgazdászati tekinteteknek is hason mérvű érvényre juttatást s az által a netán elérendő pénzügyi vívmányoknak tartósságot is biztosított volna. Hiába; állása követelményeit ki sem tagadhatja meg, így a pénzügyminister ur sem tagadhatta meg azt. Hogy a ezélba vett alkotások értéke fölött biztosan ítélhessünk, magát a kérdést is szükség helyreigazitnunk, egy helytelenül föltett kérdésre kielégítő válasz nem lévén adható. Meggyőződésem szerint a főkérdés és a feladat nem a monarchia másik felével való kiegyezés. (Ugy vem] balfelöl.) A feladat: közgazdaságunknak megfelelő újra rendezése azon czélból, hogy hazánk prosperálására a feltételeket megteremtsük, hogy gazdasági fejlődésünket lehetővé tegyük. E czélra egyik ut, egyik mód egyik eszköz, beismerem, maga a törvény által is első sorban megkívánt, és általam is minden másnak hasonlithatlanul praeferált eszköze és módja épen a kiegyezés a túlsó féllel. Í Miért tartom én e módot minden másnál, minden mértéken és hasonlításon felül kívánatosnak, nem fejtegetem. De kijelentem, hogy nem a gazdasági különválás esetére elénk állított rémképek indítanak erre, nem is azon súlyos gazdasági következmények, melyek a felmerülendő gazdasági harcz nyomán előállhatnak. Nem; azokra azonban lesz alkalmam még visszatekinteni. De igenis főleg
