Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-354

332 354. országos ülés február 19. 1878. az Angolország és az osztrák-magyar monarchia közti viszony vagy szövetség — feltéve, hogy az meg van — ne titkoltassék, mert épen abban találom mind Angliára, mind az osztrák-magyar monarchiára nézve a helyzetnek legnagyobb erejét, hogy ezen szövetség világszerte be legyen vallva. Ebből nem következik, hogy ennek okvetlenül háborúra kell vezetnie ; de nekünk az angol-oszrák-magyar szövetségre ép oly szükségünk van saját érdekünk és Európa érdeke szempontjából a nagy nehézségeknek békés utón való megoldása czéljából, mint háborús utón való megoldása czéljából, és ezzel kapcsolatban annyival inkább insistálok ma is ezen ponton, mert nem régiben is, csak a napokban történt az angol parlamentben felszólalás egy másik nisussal, mely Muszkaországnak egyenesen az által akar segíteni, hogy e szövetséges viszonyt aláásni törekedik Angliában is; mondom, történt egy felszólalás, mely felhívja Anglia kormányát arra, hogy Ausztria-Magyarországgal ne lépjen szövetségre : mert az a keresztény népek szabadságának megoldását nem akarja, ós mert Anglia nem lehetett megelégedve Ausztria szövetségével ezen század elején. Ennek folytán és ezen nyilatkozatok következtében bátor vagyok kormányunknak, és általa külügyeink vezetőjének is figyelmébe ajánlani annak meggondolását: vajon ezen szövetségnek, ha meg van, •— mert ha nincs meg, meg kell csinálni és pedig erős kötelékekkel felfogásom szerint, — nyilvánosságra hozatala nem épen egyike-e azon osztrák-magyar érdekeket védő eszközöknek, uielyi'knek bevallása csak hasznunkra, nem pedig kárunkra lehet. Ha ezen szövetség meg van, és bemutatja magát, akkor még csak azt hozom fel, hogy ezen szövetségnek nagyon kell vigyáznia arra, hogy a bekövetkezendő konferenczián ne hagyja magát azon mesterséges fogás által félrevezettetni, hogy egyiknek megígérik érdekeinek kielégítését, a másikkal, addig nem beszélve, s mikor ez már le van kenyerezve, — ha t. i. lekenyerezni hagyja magát: — akkor a másiknak Ígérik meg érdekei kielégítését, és így mindenik ki lesz játszva. Többet nem adok a mondottakhoz, hanem a helyzet iránti tekintetből, mint előttem szóló t. képviselőtársam, tudomásul veszem a ministerelnök ur nyilatkozatát. (Helyeslés a középen.) Helfy Ignácz : T. ház ! Én megvallom, hogy daczára annak, hogy körülbelül y

4 óra múlt el azóta, hogy a ministerelnök ur válaszát hallottam, de még most sem tudom, hogy vajon mondott-e valamit, vagy sem. (Derültség) Kérem tehát a t. házat: méltóztassék velem együtt tanulmányozni ezen választ. Első sorban a t. ministerelnök ur tudtunkra adta, hogy a kormány ismeri a hadviselő felek közt megállapított békefeltételeket ugy, a mint azok a hírlapokban, különösen pedig a szentpétervári lapukban közzé vannak téve. Ebben én nem kétkedtem. Hozzá méltóztatott azonban tenni, hogy más megállapodásokról, mik ezen hadviselő felek közt talán^ fen forognak, nem méltóztatik tudni semmit. Én sem tudok róluk semmit, (Derültség.) Engedelmet kérek, de mégis egy kissé furcsa szövetség az, mikor az egyik szövetséges épen csak annyit tud a másiknak munkájáról, mint a mennyit minden halandó a hírlapokból megtud, ebben tehát én valami nagy felfedezést nem találok. A ministerelnök ur ezután tudtára hozza a í. háznak, hogy a külügyminister ur mindazok után, a mik történtek, conferentiát hozott javaslatba és hogy ahhoz valamennyi nagyhatalom hozzájárult, és hogy Oroszország is elfogadta ezt elvben; de kikötötte, hogy ne conferentia, hanem congressus legyen annak a neve, és hogy egy nagyhatalomnak a szókhelyén se, szóval, hogy Bécsben ne legyen. Hogy a conferenczia és a congressus közt mi a különbség: ezt most kutatni nem akarom, de mindenesetre jellemző, hogy Oroszország a congressushoz ragaszkodik. Jele ez annak, hogy van valami különbség a kettő közt. Ha a eonferenciák és congressusok lefolyását tanulmányozzuk, azt látjuk, hogy a congressus arra van hivatva, hogy többnyire bizonyos befejezett tényekhez, vagy eseményekhez sanctióját adja, és épen azért óhajtja Oroszország a eongressust, melyre meghivhatónak véli saját szövetségeseit is, hogy ez által Európa sanctióját akarja megnyerni arra, a mit végrehajtott. Van egy dolog, a mi a minister ur nyilatkozatában uj, legalább az ő szájából legelőször halljuk, t. i. elismeri azt, amit a magyar nemzet és hozzá teszem, — a másik állam népei is régóta tudnak és éreznek, hogy t. i. ezen békepontok közt vannak olyanok, melyek a mi érdekeinket sértik. Hogy miért fedezi azt csak ma fel a kormány, amit az egész nemzet a háború elejétől fogva tudott, azt megmagyarázni nem tudom. (Derültség a középen.) Hanem ezen dologban is, ami újnak mondható volna, van egy, amit a ministerelnök ur sokszor ismételt, de soha meg nem magyarázott, s ez az, hogy mit ért a mi érdekei tik, az állam érdekei alatt, és hogy melyek azok, mert tán most már mégis itt volna az ideje annak, hogy méltóztassék ezekre rámutatni, hogy tudja a nemzet, melyek ezen érdekek, (ügy vanl a baloldalon.) melyeket felhozott a kormány, s melyekről belátja, hogy azok védelmére minden eszközt felhasználni kell. A ministerelnök ur reméli, hogy a congressusban az európai hatalmasságok egyességre fog-