Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.
Ülésnapok - 1875-342
22 342 országos ÜWs február 5. 1878. maró kritikát mondott, valamint mondom, a ke- j reskedelmi bilance régi elmélete ma már a tudó- j mány által meghaladott álláspontnak mondható : j ugy a helyes nemzetgazdasági politika ma már sehol sem ragaszkodik mereven a manobester iskola doktrínáihoz, nem magában Angliában sem. Anglia teljesen szabadkereskedelmi politikát követ ugyan az összes gyári iparczikkekre nézve, miután ezen a téren semmiféle versenytől többé tartani nem kell, de még ma is erősen védvámos azon kevés ezikkre nézve, melyet a küiföld olcsóbban és jobban produkál. Hogy csak egy példát említsek. Anglia igen jelentékeny szesz kiviteli praeiniuuiot űzet; ha már ez által is lényegesen megvan nehezítve a szesz- bevitel, még inkább megnehezít tetik az azáltal, hogy a külföldi szesz denaturálása el van tiltva. Csak az angol szeszt szabad denaturálni s miután Angliában legalább is a fele a fogyasztott szesznek ipari czélokra használtatik fel: a belföldi szesz alig felét fizeti azon adónak, melyet a külföldi árúknak beviteli vám alakjában fizetni kell. Nem a legerősebb vám védelem ez ! Különben is még csak öt évtized előtt Anglia perhorrescálta a szabad kereskedelmi politikát és hogy Angliára nézve a íree trade nem egy merev doctrina, hanem nagyon is gyakorlati érdekpolitika kifolyását képezi, ennek még ma is rikitó illustrátiójául szolgál Málta és Gibraltár, nemkülönben a Kelet-Indiában fennálló merev protectionisticus rendszer. Nem akarok Francziaország avagy Németország kereskedelmi politikájának legújabb irányzatára utalni, mivel csak azt tartottam szükségesnek jelezni, hogy minden állam saját gazdasági és industriális viszonyaihoz alkalmazza akár egyik akár másik, akár vegyes irányú vámrendszerét s miután Magyarország vámközösség mellett saját ipara érdekében vámvédelmet nem alkalmazhat: nagyon természetes hogy ha már a vámközösség fentartásáról van szó, az önálló vámterület hive is csak a szabadkereskedelmi vámpolitikát hangoztathatja.Különben az igen t. ministerelnök urat bátor volnék tisztelettel felkérni, vegye magának a fáradságot és hasonlítsa össze azon állításokat ós theoriákat, miket a vámszövetségről szóló törvényjavaslat indokolása az ipari vámvédelem jogosultságáról, avagy hatályosságáról felállít aszerint, a mint az osztrák vagy a magyar iparról van szó. Ha magyar iparról van szó, a napfénynél is világossabban demonstráltatik, hogy védvámokra egészséges előfeltételekkel biró iparok nem szorultak; ily egészséges előfeltételekkel nem biró iparokat véclvámmal fejleszteni pedig sem nem lehet, sem nem szabad; ha ismét az osztrákiparról van szó, akkor még az eddig is erősebb vámvédelem jogosultnak állíttatik és akkor szó nincs többé az egészséges előfeltételekről. A mennyiben közös vámterületen az annyira eltérő gazdasági érdekeknek lehető ki egyeztetéséről kell gondoskodni, a vámpolitika is mindig csak compromissum kifolyása lehet. Tehát mi, kik meg akarjuk kisérleni a kölcsönös engedmények melletti móltányos compromissumot: mereven szabad kereskedelmi elvekre fektetett tariffát egyáltalában nem is sürgetünk. Hisz az 1868-iki szerződéses tariffa, melynek legrosszabb esetben változatlan fenntartását sürgetjük, prononcirozott védvámos volt; sőt még az 18ő9-ki angol pótconventiónak egyetlen egy tétele sem maradt a közepes kereskedelmi érték 20°/,,-án alul. Húsz percent pedig nem határozott védvám? Adjanak önök a mi hazai iparunknak Austria határain nem 20, hanem csak 10—15 0 / 0-tes vámvédelmet s már rövid évek múlva csodákat fognak tapasztalni igen sok gyáriparág hatalmas felvirágzása körül. Abban teljesen igaza van Tóth Vilmos t. képviselő urnák, hogy az a néhány krajezár, melylyel a petróleum, avagy a néhány hatos, melylyel a közönséges posztóruha az ő számítása szerint megdrágul: senkit elszegényiteni nem fog; de először is nemcsak e néhány czikkről, hanem az első szükségleti czikkek egész sorának megdrágításáról van szó, s ami egy adag kávénál, vagy egy kilo petróleumnál, vagy egy méter kelménél bármenynyire nevetséges színben feltüntethető fraktát tesz ki: az már az egyes személy egész évi szükségleténél, de még inkább egy egész család összes tagjainál egy éven át igen is komolyan számbavehető összegre fog rúgni. Nem akarok semmiféle ez irányban tett számításokra hivatkozni, de azt csak megengedi a képviselő ur, hogy még aí ő minimális tételei szerint is a legszerényebb sorsú családra, nézve az uj pénzügyi és iparvámfelemelések 20—30 frtot évenkint csak ki fognak tenni? s már most szabad azt is kérdeznem a volt belügyminister úrtól: mennyit tesz ki az ilyen családnak többnyire az összes évi direct adója, melynek behajtása az államnak oly nagy erőlködésébe kerül? és mily átlagos összegek azon adórestantiák, melyek miatt ily családoknál az utolsó házi és gazdasági limlom árverés alá kerül? Önkénytelenül a legdrasztikusabb világításba helyezte maga a vámügyi bizottság mindezen, az osztrák iparházak érdekében tervezett vámadófelemeléseket, midőn jelentésében szóról szóra ezt jegyzi meg: „akkor, a midőn a föld, a tőke, ez utóbbi az elérhetőség határán már is alig fokozható adó tárgyát képezi; a midőn alig létez tulajdon, a melyet az állam adóforrásul fel nem használna: az állam polgárai az aránylag csekély áldozatot nem fogják megtagadhatni." Valóban, magasztos logika! Mivel alig létez tulajdon, melyet az állam adóforrásul a lehetőség határáig fel nem használna" ergo szavazzunk meg egy — gróf Lónyay Menyhért képviselő ur által oly kitűnően megvilágított — uj általános adóemelést,
