Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-342

342. országos illó* február 5. 1878. 19 ezer iparos javára. Bocsánatot kérek, senki sem akarna az önálló vámterületen magasabb iparvámokat, mint a minők az 1868-ki tariffát képezik, sőt senki sem akarna az 1869-ki angol pótkonventió textil vámlételein tul menni. Ezen tarifákat gr. Lónyay Menyhért is kitűnő beszédében szabadkereskedelmi irányúnak mondja, tehát az önálló vámterület hivei nem vódvámosabbak, sőt sokkal kevésbé védvámosak a ministerelnök urnái, ki az uj vámfelemeléseket pártolja. Ha azon kérdést intézném az igen t. ministerelnök úrhoz, hogy hát a kizárólag az osztrák ipar érdekében követendő védvámrendszer nem kizsákmányolása-e a magyar fogyasztó millióinak, nem is néhány ezer hanem csak néhány száz Lajtántuli nagyiparos javára ? A felelet nem lehetne más, mint: „Ja Bauer das ist was anderes!" Egy további kedvenez thesise a t. ministerelnök urnák különösen minket sújt, kiknek úgyszólván metier-jük az ipari érdekek hagoztatása s mely abban áll, hogy azok, kik Magyarországon erős versenyképes gyáripart akarnak teremteni: fokozatosan, — mert hiszen „kizárólag" senki sem akarja, — azok voltaképen leginkább a kisiparosok existentiális érdekei ellen törnek. Szabad legyen ezúttal csak annak jelzésére szorítkoznom, hogy a nagyipar harcza a kisipar ellen, ugy mint az a szövetségi törvényjavaslat indokolásában is odaállítva van s a mire Tóth Vilmos képviselő ur is reflektálni szíves volt: sem a tapasztalat, sem a nemzetgazdasági tudomány ujabbkori buvárlatai által egyátalában nincs igazolva. Sehol a világon a nagy gyárak gombaként nem nőttek ki a földből, s ott a hol kinőttek, el is pusztultak csakhamar, mint elpusztult nálunk a 60-as évek végén keletkezett ipari részvényvállalatok nagyrésze. A gyáripar mindenütt fokról-fokra fejlődött a kisiparból, s ha p. o. akár Bécs külvárosai sok ezer „fabrikanf-jainak műhelyeit vagy Parisnak száz és százféle árticles de Paris előállításával foglalkozó nagy kiterjedésű industriáját, vagy a lyoni selyemszövészetet stb, szervezetében közelebbről szemléljük, akkor még most is azt találjuk, hogy Bécsben ugy mint Lyonban és Parisban a termelés mennyiségére és kereskedelmi kiterjedésére nézve nagyipar jellegével biró ipari productió tényleg számtalan kis műhelyekből, vagyis a szó szoros értelmében kézmüiparosságból indul ki. Nálunk is azt tapasztaltuk, hogy legjelesebb gyárosaink szerény kiterjedésű műhelyekben vetették meg jelenlegi nagyobb terjedelmű iparüzemüknek alapját, s legyen aziránt is megnyugtatva a t. kormányelnök ur, hogy még igenis áll az, hogy bizonyos iparágakban a gőzgép és a nagy tőke már is elnyomta, s méginkább elfogja nyomni a kézi ipart, de fenmaradnak oly speciális ágai az ipari foglalkozásnak, s fenn fognak maradni mindenkor nagy számban, melyek hasznos keresetet és jövőt biztosítanak a kézműipar terén való szorgalomnak és haladásnak is. Sőt még azt hozzáteszem, bizonyos reaetió mutatkozik az utolsó években e tekintetben, a mennyiben a kézműipar vissza nyert számos oly terrénumot is, melyről azt a nagy ipar leszorítani kezdte. Hogy csak két csoportot említsek fel: mindenütt, ott, hol egyrészről az ipari előállítást ugy szólván individuálisaim kell, mint p. o. a ruházati ipar legtöbb ágánál, de különösen a tulajdonképeni műipar (Kunstindustrie) mind megannyi ágaiban, a kis iparnak legkevósbbé sem kell tartani a nagy ipar elnyomó versenyétől. Talán t. ház, kelletinél hosszasabban is foglalkoztam a bírálatunk alá terjesztett roppant nagy és sok oldalú tárgynak ezen egy részletével; azonban oly nagyfontosságú elvi jelentőséget tulajdonitok én azon két ellentétes iránynak, mely egyfelől Magyarországnak kizárólag agrieulturalis hivatásának, másrészről az industrialismus fokozatos, de rendszeres fejlesztésének előtérbe helyezésében nyilvánul, hogy csak időkérdésnek tartom, miszerint — ha ily egyoldalú közgazdasági irány nálunk állandóan érvényre jutna, — ez ellentétek idővel éles politikai küzdelmekké fejlődjenek. Ha önök az utópiák hazájába utalják industriális törekvéseinket, ne tekintsenek hát nyűgöt felé, hanem méltóztassanak iparellenes theoriájukat azon kézzelfogható tényekkel szembe állítani, melyek keleten, és épen Oroszországban előttünk állanak. Hátra ment talán Oroszország ősprodidítiója, s nem fenyegeti-e épen legvégzetesebben az orosz gabona a mi gabonánk európai versenyét ? mégis e reánk nézve kétszeresen veszélyessé vált északi kolossus nagyon is régen, nagyon is komolyan, s nagy eredménynyel gondoskodik gyáripara fejlesztéséről. Egy teljesen megbízható forrás, az 1873 ik évi bécsi kiállítás ali kaímával közzétett hivatalos publicatióból leszek bátor néhány felettébb tanulságos dolgot idézni. Oroszország csupán a mannfaktur gyár-iparban H/a millió embert foglalkoztat. A textil-ipar különböző ágaival 9000 gyár foglalkozik, melynek évi előállítása 260 millió rubel értéket képvisel. 1831 posztógyár egyedül 100,000 munkásnak ad kenyeret és 63 millió rubel értékű árut állit elő. A len és kenderipar 150 millió rubel kereskedelmi értéket képvisel. Oroszországnak 1584 gyapot szövő és fonó gyára van 10,740 szövőszékkel, s a, közönségesebb gyapot-szövetekre nézve a külföldi verseny ma már majdnem teljesen jnellőzvc van. Sőt még a selyem-szövő ipar is lő millió rubelen felül produkál. Vagy hát Oroszországban inkább meg vannak átaíában a gyáriparnak, de különösen a textil-iparnak annyiszor említett természetes előfeltételei, mint nálunk? a*