Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-348

148 348 országos ttlé* február 12. 1878 Mindezen kérvények a kérvényi bizottságnak | adatnak ki. Az elnökségnek egyéb előterjesztése nincs. A mentelmi bizottság előadója fog jelentést tenni. Emmer Kornél előadó: Van szerencsém előterjeszteni a mentelmi bizottság két rendbeli jelentését. Az egyiket Szluha Benedek orsz. képviselő mentelmi jogának a személybiztonság elleni vétség ós tettleges bántalmazás miatt kért felfüggesztése tárgyában, a másikat báró Üchtriíz Zsigmond, Szalay Imre és Kaas Ivor b. mentelmi jogának párviadal, illetve ana való kihívás büntette miatti felfüggesztése tárgyában. Kérem a t. házat, méltóztassék ezen jelentések kinyomatását és kiosztását elrendelni. Elnök: Ezen jelentések ki fognak nyomatni, szét fognak osztatni, és annak idejében napirendre fognak tűzetni. Következik a napirend, t. i. a tegnap megejtett választás eredményének kihirdetése. Horváth Gyula jegyző: A mentelmi bizottság egyik tagjára beadatott 165 szavazat; ezek közül üres volt 2; a legtöbb szavazatot kapta Kajueh József, 163 szavazatot. Elnök: Kajueh József a mentelmi bizottság tagjának nyilvánittatik. Következik a napirend: a magyar korona és ő felsége többi országai és tartományai közt kötött vám- és kereskedelmi szövetség és az osztrák-magyar vámterület vámtarifájáról szóló törvényjavaslat együttes tárgyalásának folytatása. Gebbel Károly: Tisztelt ház! Nem ékes szónoklatot mondani, csak egyszerűen nyilatkozni kívánok. Őszintén megvallom, hogy több megnyugvással fogadnám a szőnyegen fekvő törvényjavaslatokat, ha ÍÍ£-alkudozásokat és el ©tárgyalásokat nem exÉiT*" ministerium, hanem egy más, rokonszenvre érdemesebb kormány folytatta és véglegesítette volna. De ezen körülmény magában nem menthet fel azon kötelességtől, miszerint ahoz, a mit a fenforgó s a kényszerhez hasonló helyzet szempontjából, főkép pedig a politikai eszély parancsoló indokából tanácsosnak tartok, hideg vérrel és higgadtan beleegyezésemmel járuljak, A kiegyezési törvényjavaslatok belértékének általános mérlegelésénél fősúlyt fektetek arra, hogy a monarchia Lajtbán inneni és túli része között századok óta fenálló kapcsolat, a m> ly utoljára az 1867-ki törvények által szabályoztatok, alkotmányos utón és eszközökkel és kölcsönös egyetértéssel mentül szorosabbá füzettessók, de semmi esetre ne tágittassék. Az utóbbi feltételt a most előttünk lévő szerkezetekben egészben és nagyjában megfigyelve találván, legalább lazításra irányzott positiv törekvéseket bennök fel nem lelhetvén, azok tárgyalásának késedelem nélküli íelvételét akadály ozninem kívánom. Szóba hozatott az elhalasztás ; én azonban ezt csak akkor látnám helyén valónak, ha esetleg a ministerium bukásával az országgyűlés is feloszlattatnék és az uj factorok egészen uj megállapodásokat fognának létre hozhatni, olyanokat, a melyek a monarchia túlsó, pénzügyileg erősebb része által is elfogadhatók lennének. Mind kettőre, különösen az utóbbira szerintem egyhamar kilátás nincs. A tárgyalást magát pedig azért tartom szükségesnek, mivel az előterjesztések az Ausztriáhozi viszonyt érdeklik ós mivel az elodázás az öszmonarchiát épen a jelen kritikus perezben kifelé a maga actiokópességében még inkább megbénítaná, mint ezt már eddig is — nyíltan kimondom, mert az elhallgatás nem használ semmit — a dualismus kivált jelen alakjában és kifejlődésében eszközölte. A kiegyezési jelen törvényjavaslatok az adott és pedig igen reális viszonyoknak, tudniillik a közös gazdászati kérdéseknek rendezésére vonatkozván, ez időben ezen rendezésnek — több kívánni valója daczára — a megadott alapokon bár megkisértését elutasithatónak nem vélem. A külön vámterületnek — két rendbeli különvélemény szerint — esetleg czélba vett életbeléptetésével részemről egyet nem érthetek; mert a monarchia két fele között bárminő válaszfalnak felállítását épen a monarchia érdekében, a melynek egysége mindig szivemen fekszik, és a mely egység két évtizeddel ez előtt kitűnő magyar honfiak által is századok szerzeményének neveztetett, veszélyesnek és megakadályozandónak, sőt mint mondám, a két egymásra utalt fél között egy lehető szorosabb és benső egyezség létesítését elősegítendőnek ismerem. Nézeteim rövid támogatásául legyen szabad tekintélyeknek szavait idézni, a melyek ugyan már ezelőtt 10 évvel mondattak el, de a melyek nékem ma is időszerűeknek tetszenek. Az úgynevezett 67-es bizottság munkálata tárgyalásánál 1867. márczius 22-én Trefort Ágoston, ugy hiszem, a jelenlegi minister ur igy nyilatkozott e házban: „A vámterületnek de facto létező közössége egy nagy közgazdasági tény, melyet jogilag ugyan meg lehet szüntetni, de minek megszüntetése nem csak anachronismus volna a szabad kereskedés felé hajló korunkban — valódi közgazdasági abnormitás; hanem egyszersmind saját érdekeink kiáltó félreismerését tanúsítaná." Bartal György pedig igy nyilatkozott: „Avagy nem lesznek-e a vámszövetségből, mely — és ez iránt ne csináljunk magunknak jllusiot — egy időszakra megkötve, önmaga teremti elő saját állandóságának postulátumát; nem lesznek e ezen vámszövetségből kifolyó és rendszeresen előfordult közös ügyek, melyeknek elintézése a két tör-